Jobbikos „stratégia”: két szék között a pad alá

/ 2017.04.18.

A Jobbikban nő az elégedetlenség a néppárti cukiskodás miatt; az alapító radikálisok dühe miatt Vona Gábor csak magára vethet. 

Politikai értelemben plurális társadalmakban az ég világon semmi baj nincs azzal, ha egy párt elhagyja eredeti ideológiai bázisát és idővel más eszmék-társadalmi rétegek képviseletére esküszik. Másokkal ellentétben eszem ágában sincs visszasírni az úgymond „hazafias” Jobbik időszakát. Okozott elég kárt a párt a közbeszédben az élvezettel művelt kútmérgezéssel, például a tragikus huszadik századi magyar történelem instrumentalizálásával.

 

0

Ugyanakkor érteni vélem a most lázadó talpasok, például a pestisrácok.hu oldal által idézett Sarkadi Attila haragját. A pomázi szervezet alapító elnöke, a párt önkormányzati képviselője a Facebookon jelentette be, hogy kilép a Jobbikból, az utolsó cseppet a pohárban számára a „Soros melletti kiállás” jelentette. (Nem mintha egy, a lex CEU-val kapcsolatos előzetes alkotmánybírósági normakontroll kérése kiállás lenne, de ez mellékszál.)

Vona Gábor évek óta követett stratégiája valahogy így szólt: mivel a baloldal tartósan kormányképtelen, hitelessége helyrehozhatatlannak tűnő károkat szenvedett, ezért a Fidesz-kormány idő előrehaladtával természetes kopása elhozhatja a Jobbik idejét. Ehhez nem kell mást tenni, mint a vadhajtások lenyesegetésével kormányképesnek mutatkozni, majd fogadni a csalódott Fidesz-támogatókat meg a baloldal árváit.

Ám egy évvel a választás előtt nyoma sincs a Jobbik előretörésének. Nem áramlanak át hozzá tömegesen a baloldalról, ellenben a radikálisok eredeti támogatói becsapottnak érzik magukat, és a felmérések szerint a korábbinál ma jóval kevésbé elkötelezettek.

Az érzés kialakításában lehet hibáztatni az övön aluli módszerekkel dolgozó kormányközeli médiát, de nem érdemes. A mindig minden pártbéli felhatalmazást megszerző Vona Gábor volt az, aki tudatos döntéssel olyannyira elvitte szélsőjobbra a pártot, ahonnan alig van visszaút – még a radikális beszéddel a nyugatinál megengedőbb magyar társadalomban sem.

A pártelnök küldhet annyi Hanuka-jókívánságot, amennyit akar, az érdeklődő nagyközönség joggal kérdezheti a választásig hátralévő időben: vajon ez a figyelmesség, vagy a Holokauszt-emlékművet leköpő (máig frakciótag) politikus jelenti a Jobbik igazi arcát?

A Vona Gábor-i stratégiát hívhatjuk néppártosodásnak. Én azonban inkább a „két szék között a pad alá” programjának nevezném.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: