Lelkesen próbálja toborozni a CEU-tüntetőket a ballib sajtó délutánra

A CEU diákjai 117 országból érkeztek.A magyar diákok aránya 20% körül van.Amúgy az egyetemek rangsorában jelentéktelen helyen jegyzik.Ennek ellenére a Közép-európai Egyetemet senki sem akarja megszüntetni csak kormányközi szerződés kell a működéséhez,mert úgy adnak ki amerikai diplomát is,hogy az USA-ban nincs képzés. Most akkor miért kell őrjöngeni a ballibeknek?Év elején elküldtek egy halom magyar oktatatót akkor miért nem diliztek?
Az öt évente esedékes vizsgálat 2016-ban volt az egyetem vezetésének tudtával, hiszen ők adták az adatokat. Egy éve tisztában kellett lenniük a lehetséges hiányosságokkal. Miért most cirkuszoznak? Vagy úgy gondolták, hogy a vizsgálatnak nem lesz következménye?
A vizsgált 28 külföldi működtetésű egyetem közül csak egy felelt meg a működési feltételeknek. (egy bostoni egyetem) A hiányosságok pótlására felszólított 27 egyetem közül miért csak a CEU miatt őrjöngenek ballib “barátaink”? Valószínű a többiek a hiányosságok mielöbbi pótlásával vannak elfoglalva.

Hatalmas igyekezettel szervezi a ma délutáni CEU-ért aggódó tüntetést a ballib sajtó. Az Index már most tudni véli, hogy ez lesz az év legnagyobb tüntetése. Már csak azt nem értjük, miért a tüntetéssel foglalkoznak, miért nem inkább azzal, hogy a Soros-egyetem tartsa be a jogszabályokat, és akkor okafogyottá válik az egész vircsaft. Délután fél 5-től nézzék élőben a PestiSrácok.hu élő közvetítését a legújabb tüntizésről!

Már hangol a ma délutáni CEU-s tüntetésre a ballib sajtó. Az Index például ezzel a címmel repítette útjára toborzó cikkét: „Az év eddigi legnagyobb tüntetése lesz Budapesten”. Ami persze nem kizárt, csakhogy 2010 előtt még ugyanitt olvashattuk, hogy nem az utcán kell politizálni, vagy hogy a választásokon kell sokan lenni, nem a demonstrációkon. Az Index cikke megnyugtatja az apátiába süllyedésre hajlamos tüntizőket: a múlt vasárnapi tüntetésen tízezren, a „lex CEU” elfogadása után ötezren demonstráltak, ám az érdeklődés nem csökken, mindenki nyugodjon meg! Mint fogalmaznak:

Úgy tűnhetett, hogy csökken az érdeklődés, de pont fordítva: a mai tüntetés iránt több mint 21 ezren érdeklődnek Facebookon és több mint 17 ezren jelezték, hogy ott lesznek. 

 

A toborzócikkből kiderül: a szervezőket is meglepte, hogy ennyire sokan mennének tüntetni, ezért szombaton módosítani kellett a gyülekező helyszínét, ami eredetileg a Clark Ádám tér lett volna, de végül a Várkert Bazár előtt lesz a találkozási pont. Innen vonul majd át a tömeg a Kossuth térre. Végül megjegyzik:

Felesleges előre tippelgetni, hogy mennyien lesznek végül, de utoljára a 2014-es netadó elleni tüntetés tudott legalább ennyi ember megmozgatni az interneten.

A 444.hu is nagyon lelkes. Ők egy kedvező időjárásjelentéssel  szervezik a népet. A balliberális blog cikkének címe: „Ha netán délutánra szabad téri programot tervezett, tökéletes lesz rá az idő!” Persze, ha egy kormánypárti CÖF-tüntetés lenne, akkor a Soros-pénzből kistafírozott blog mindjárt másként állna a témához. (A Soros–444-szerelemről lásd még: itt.)

Mint arról beszámoltunk, a keddi, Parlament előtti CEU-tüntetésen egy világoskék inges férfi megütött egy rendőrt. Az eset miatt Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya hivatalos személy elleni erőszak gyanújával feljelentést tett az ügyészségen. Kérdés, hogy a fenti képen látható provokátor is ott lesz-e a ma délutáni vonuláson, vagy félve, hogy lekapcsolják a rendőrök, inkább tévén nézi az eseményeket. Azt is megírtuk, hogy stábunkat már előre megfenyegették. Ne feledjék: a PestiSrácok.hu délután fél 5-től élőben közvetíti a CEU-vonulást!

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: