A CEU-ért sivalkodtak az ifjú gyurcsányisták

2017. április 1.

Állítólag a CEU-ért tüntetett a DK ifjúsági szervezete. A képek azonban mást mondanak. Persze az is lehet, hogy örökifjak.

A Közép-európai Egyetem mellett demonstrált a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, az Ifjú Demokraták Egyesülete szombaton az intézmény budapesti épülete előtt. A demonstráción megjelent 30 tüntető “A CEU mellett állok” feliratú röplapot tartott a magasba.

Volt putyinozás, orbánozás, meg propagandázás. Eddig nincs is semmi meglepő. Kiderült azonban, hogy az IDE, azaz az Ifjú Demokraták Egyesülete valójában az örökifjak szervezete. Fiatalokat ugyanis nemigen lehetett látni a két darab ifjú dékás lúzeren kívül, akik két meglehetősen csinos versmondó leányzóval próbálták emelni a performansz nívóját. A közönségben azonban csak Vágó István és baráti köre demonstrált.

Színpadi kép:

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fdk365%2Fposts%2F1270340686389676%3A0&width=500

Közönség:

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Most jött el a pillanat, hogy mindenki megsajnálja a CEU-t

Szegény CEU… 😦

De legalább kiderült: valójában nem léteznek gyurcsányista fiatalok (szerencsére), és megszületett a nap beszólása: “Tüntessenek érted a dékás ifjak!”

A rettenetesen kínos “demonstrációt” itt tudjátok megnézni:

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fhirtv%2Fvideos%2F1465050130180212%2F&show_text=1&width=560

Még mielőtt valaki azt vizionálná, hogy az első sorban állók azok fiatal DK aktivisták, jelezném, hogy a sajtó munkatársai. Szomi… 😦

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: