Szolid hitlerezéssel indított Gémesi György új pártocskájának alelnöke

Adolf Hitlerhez hasonlította Orbán Viktor miniszterelnököt a belga RTBF köztelevíziónak adott nyilatkozatában a frissen alakult, Gémesi György vezette Új Kezdet elnevezésű párt egyik alelnöke – írta a hétfői Magyar Idők. Molnár Róbert nagyon otthon van a hasonlatok terén: másfél éve az országot védő határkerítést Auschwitzhoz hasonlította. Molnár 1998 és 2002 között parlamenti képviselő volt kisgazda, majd pár hónapig fideszes színekben.

Molnár Róbert, aki Kübekháza polgármestere is, a csatorna szombati híradójának úgy fogalmazott:

minden autoriter rendszernek szüksége van egy nagy ellenségképre, Hitlernél kellettek a zsidók ellenségnek. Orbán Viktornak is kell sokféle ellenség, például most a migráció, de az Európai Unió is.

A Magyar Idők szerette volna megkérdezni Molnár Róbertet, mennyire tartja szerencsésnek, hogy párhuzamot vont a magyar miniszerelnök és az egykori náci diktátor között, de nem vette fel mobiltelefonját. Molnár Róbert egyébként nagyon szeret hasonlítgatni. 2005 szeptemberében a Budapest Beaconnak nyilatkozva a magyar határkerítést Auschwitzhoz hasonlította. Szó szerint a következőket mondta:

Én hívő keresztény ember vagyok, és amikor meghallottam, hogy a kormány kerítést akar építeni, akkor egyből az jutott eszembe, hogy a kürtöket kell fújnunk, mert az a nemzet, az az ország, az a hatalom, amely a világtörténelemben bármikor is kerítést, vagy falakat épített, még mindig átok alá került. Csak gondoljunk Auschwitzra, a berlini falra, a gulágra, Recskre, a keleti blokkra.

Molnár egyébként 1998 és 2002 között országgyűlési képviselő volt: 1998-tól 2001-ig a Független Kisgazdapárt színeiben, majd függetlenként, végül 2001 októbere és 2002 májusa között fideszesként.

Eközben Gémesi György, az Új Kezdet elnöke bejelentette, hogy korrupcióellenes népszavazási kezdeményezést nyújtanak be. Ebben azt fogalmazzák meg, hogy minden, 1987 és 2017 között hivatalt viselő kormánytaggal, ország­gyűlési képviselővel, polgármesterrel és közvetlen hozzátartozóikkal szemben indítson vagyonosodási vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Gémesi bemutatta az Új Kezdetet is: bár a párt jobbközép irányultságú, tagjaiknak lehet ettől eltérő világnézete. Megjegyezte: „mindannyiunkban van egy kis konzervatív, egy kis liberális, egy kis szociáldemokrata értékrend”. Közlése szerint az Új Kezdet országos „lefedettségű” párt, ám tagjaik egy része csak később, októberig fog színre lépni, mert tartanak a retorzióktól. Októberre készül el a párt programja is.

Forrás: Magyar Idők. Vezető képünkön Molnár Róbert látható; Fotó: Budapest Beacon

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: