EGYMÁST ÜTI A DK ÉS AZ MSZP

A SZOCIALISTÁK SZERINT GYURCSÁNY NEM A FIDESZT TEKINTI ELLENFÉLNEK
 
Egymásnak ugrott hétvégén a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt. A DK az MSZP-t számoltatná el egy, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványtól kapott negyvenmilliós összeg miatt, míg a szocialisták szerint Gyurcsány Ferencék a Fidesz helyett őket tekintik ellenfélnek.

A Demokratikus Koalíció magyarázatot követel az MSZP-től arra, hogyan lehetséges, hogy a párt 42 millió forintot kapott az egyik Matolcsy-alapítványtól – mondta Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője. Az MTI tudósítása szerint Gréczy Zsolt emlékeztetett: az Átlátszó bizonyította, hogy az MSZP-s Puch László üzleti köréhez tartozó Vabasze Kft.-nek a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványa nettó 42 millió forintot fizetett, hogy a leendő kecskeméti Pallas Athéné Egyetem helyén elbontson két épületet, egy volt kórházat és egy hajléktalanszállót. A DK azt is tudni akarja, hogy ­fizetett-e adót az offshore-hátterű MSZP-közeli cég a Matolcsy-pénzek után. Kérdésesnek nevezte, hogy mennyire ellenzékiek azok, akik egyik nap egy kastélyt juttatnának ingyen a fideszes vadászoknak, a másik nap pedig 42 milliót kapnak Matolcsy Györgytől. A DK magyarázatot vár az MSZP-től, amely immáron több ügyben is a jelenlegi rendszer fenntartásának érdekeltjeként tűnik fel. – Hogyan hihetnénk el, hogy olyasvalaki akarja leváltani az Orbán-rendszert, aki tízmilliókat kap tőle? – tette fel a kérdést a szóvivő.

Gyurcsány Ferencék úgy vélik, az nem akarja leváltani a kormányt, aki tízmilliókat fogad el

Gyurcsány Ferencék úgy vélik, az nem akarja leváltani a kormányt, aki tízmilliókat fogad el

Gyurcsány Ferenc egykori pártelnök egykori pártpénztárnoka és kormánytagja egykori kolléganője fiának üzleti ügyeivel kapcsolatban semmiről nem tudunk felvilágosítást adni, a DK forduljon az érintettekhez – így reagált lapunk kérdésére Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke.
A politikus arról is beszélt: az MSZP álláspontja, hogy a gazdagoknak fizetniük kell, bármelyik oldalon is álljanak. – Botka László szegedi polgármester, szocialista miniszterelnök-jelölt és Gyurcsány Ferenc között „minőségi” világnézeti vita zajlik ebben a kérdésben. A liberális DK másként képzeli el az adórendszert, ezen nem kell megsértődni – vélekedett. Hangsúlyozta: az MSZP ellenfele a Fidesz, azonban úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc a szocialista pártot tekinti riválisának. Nyakó emlékeztetett, hogy Botka László nem szeretné visszahozni a 2010 előtti világot, amelynek egyik megtestesítője Gyurcsány Ferenc.

A zuglói időközi választásról azt mondta, a Fidesz–KDNP jelöltjének, Somodi Zoltánnak vissza kell lépnie, mert a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend magyarországi helytartóságának titkára és kincstartója, ez pedig a hivatalos vatikáni rend szabályzata értelmében, vallási céljaiból fakadóan „távol áll minden politikai jellegű mozgalomtól vagy intézménytől”.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: