A hazáról és a hazátlanokról

Mindig elolvasom – amikor a kezembe kerülnek – Czakó Gábor írásait

Ludwig Emil – 2017.03.07.

Különösen a nyelvészeti – azon belül az anyanyelvi, történelmi, jelentéstani – vonatkozású újságcikkei érdekelnek. Magam sem vagyok járatlan a történelem és a régészet területén, örülök annak, hogy egy-egy újabb régi szóval, kevésbé ismert fogalommal találkozhatok a közös újságunkban.

Nemrég lapunk egy másik, kulturális rovatában írtam a Szent István királysága idejében alapított – a magyarországi püspökségek sorában időben utolsó – székesfehérvári episzkopátusról. Az egymást köve­tően Esztergomban, Egerben, Kalocsán, Veszprémben, Csanádon, Pécsett, Győrött és Fehérváron megépült püspöki egyházak láncolatát nem sokkal – de 1038-nál később, az uralkodó halála után – egészítették teljessé az újabb püspökvárak a Szerémségben, Vácott, Nagyváradon és végül, de nem utolsóként Gyulafehérváron. Ez utóbbit és régebbit Erdélyben. Már csak egy váras egyház maradt hátra a középkori alapításokból: a nyitrai püspökség, amelyik 1110-ben kezdte meg lelkészi tevékenységét.


Czakó Gábor is észrevette az ország központi részei és a külső határai közé tervezett, majd tudatosan megépített berendezkedést az ország védelmére, a nép és a javak biztosítására. Az egyetlen, mondhatni technikai kivétel a rendszerben Gyulafehérvár, az erdélyiek azonban maguk is el tudtak bánni a tartományukra, otthonukra és családjukra rátörő ellenséggel. A magyarok keletről magukkal hozott gyepűelve kitűnően bevált a Kárpát-medencében, amikor az állam veszélybe került. Valódi, képszerű szavak ősi formái a gyepű elejét és az uraságot – uruszág, ország – jelentő magyar fogalomnevek. Olyan jól működött a rendszer, hogy a meghódított terület határvidékein letelepedett fegyveresek őrségei még 1100 év után is léteznek, most is élnek a lakói a nyugat-dunántúli, székelyföldi és szerémségi határvidéken, szórványban.

Egészen az első világháború végéig egyben tudott maradni a magyarok, időközben húszmillió főre gyarapodó országa. Együtt a régtől fogva honos nemzeti kisebbségekkel, összesen 325 ezer négyzetkilométernyi területen. A teljes lakosság túlnyomó része patrióta érzelmű és gondolkodású volt, a 19. század végéig, amikorra a belső és nemzetközi politikai destrukció behatolt a magyar társadalomba, az emberek fejébe. Attól kezdve nem volt köszönet az uszításban, politikai szélhámosságban, választási és uzsoracsalásban; bármiféle hazugságot, baromságot el lehetett hitetni a tanulatlan, babonás emberekkel. Csak azt az egyet nem sikerült megetetni velük: hogy ők nem tartoznak a hazához, a háromszínű magyar zászló és a Kárpátok csillagos égboltja alatt.

Amiatt idézem Czakó Gábor írásának néhány sorát, gondolatát e cikkben, mert példásan illusztrálja a trianoni országszabdalást követő, csaknem egy évszázaddal későbbi politikai és mentális állapotot; az immár csak külső eszközű, nemzetsüllyesztő nihilisták céljait Magyarországban. Czakó az általa fontosnak tartott – merthogy az is! – ősi magyar rovásírás visszás helyzetével hozakodik elő a (szavaival) bennszülötteknek nevezett, tanulni, tapasztalni akaró magyar olvasóknak. Mert valóban: egymásra féltékeny ellenfelek, média- és tudóscsoportok fülemilevitái mellé szorult az a szilárd – tudományos alapon is helytálló történelmi, régészeti és kulturális – örökség, amelyet meg kellene menteni. Még idejében, a felbomló társadalmú 21. században!

„A magyarellenes erők szívós buzgalmának bizonysága, hogy rovás-írásos nyelvemlékeink egytől-egyig hiányoznak a tananyagból” – mondja a sokkönyves író. Vajon miféle (felső-) oktatási rendszer az, amelyiket évtizedek óta hidegen hagy egy Kr. után 960 körül pergamenre feljegyzett írás a magyarok cselekedeteiről és a sok más, hiteles forrásból származó szkíta rovásírásos emlékek? A régészek és történészek által elismert, párját ritkító kulturális tárgyak ősrégi betű- és szövegvésetei. Csak fontosabb dolog lenne ez, mint a „drága George Soros” pénzelte Közép-európai Egyetem (CEU) „gender tanszé­­ké­nek” szakmai támogatásával, állami, adófizetői pénzből egy ugyanilyet létrehozni az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Emiatt aztán nem csoda, hogy a magukat hazafiasnak mondó és megélő magyarok az ezotéria világába húzódnak vissza, elbújva az ilyen valóság elől a se szeri, se száma, valószínűtlen babonákba és a papírra vetett marhaságokba. Egy mostanában rossz hírbe került tanár, városi alpolgármester – államilag támogatott – könyvében ezt írta: a Kr. előtti 4. évezredben légi járművekkel a Kárpát-medencébe érkezett öt férfi és három nő egy társbolygóról, ahová már nem tudtak visszamenni, így elkezdtek párosodni az emberekkel. Két állatot is magukkal hoztak a Szíriusz bolygóról, közülük az egyik a puli volt. Nem kevésszer találkoztam ilyen írásokkal, történelmi fantazmagóriákkal a könyves­bol­tokban és ponyván, külföldről visszatelepedő magyarok, idehaza gim­náziumot kijárt fiatal tudósok – és médiatanárok – munkáiban.

Amelyekkel nem az a fő baj, hogy ostobaságok. Hanem az is, hogy a normális, igyekvő és igazi iskolákat szorgalmasan kijáró értelmiségiek megborzonganak ezektől – és a „tudományos munkák” bolti árától. Azután elkezdenek gondolkodnia azon, hogy ki kellene menniük külföldre, ahol nincs tanszéke a „szittyológiának”.

Emiatt nem érdekli őket a rovásírás sem. Ezért is költöznek el, válnak hazátlanná – az utóbbi években tömegével – az okos, magyar gyökerű, ambiciózus fiataljaink.

– See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/81813/A_hazarol_es_a_hazatlanokrol#sthash.ZjZQ3bhq.aFdSFxnD.dpuf

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: