Juhász Péter kovász szeretne lenni.

Ami nem baj, jobb emberekkel is előfordul hasonló. Egy ismerősöm például egyetemi évei során hét-nyolc sör elfogyasztása után menetrendszerűen be akart szállni egy tűzpiros Ferrariba. A versenyautó a kocsma falán volt, egy poszteren. Ehhez képest, ha valaki hozzá akar járulni a kenyér jobbá tételéhez, azt hiszem, abban semmi kivetnivaló nincsen.

Ráadásul jó Juhász Péter egyelőre nem élelmiszeripari, hanem politikai értelemben kíván kovásszá válni. Miután a hétvégén az Együtt elnökévé választották, bejelentette: “fő feladata, hogy a nagypolitikában a kovász szerepét betöltve próbáljon együttműködést létrehozni az új civil szereplők, a pártok és a demokráciát, a jogállamot, a piacgazdaságot magukénak valló közösségek között”.

Hát azért ez már valami. Meg lett ez mondva, kérem szépen! Az ember csak azt nem érti, hogy a világbéke miképpen maradhatott ki a megvalósulandó tervek közül. Mert egy Juhász Péter formátumú személyiségtől ez a legkevesebb, amit elvárhatnánk. Hiszen volt ő már bankár, fűfogyasztást népszerűsítő hippi vezér, és még egy romamentő programot is gründolt. Idejébe belefért a szabad magyar média megmentése, Bajnai Gordon körbeölelgetése is. Imád pereskedni, és média-tapasztalatát felhasználva sajtószemléket is szívesen készít hálás maffiavezéreknek. Legutóbb a fütyülés vált a kedvenc hobbijává, a minap is büszkélkedett, hogy milyen fájintul kisípolta Putyin konvoját. A Kreml urának reakcióiról nem tudunk, az orosz hírszerzés bűnös hanyagságból valószínűleg elfelejtette informálni, hogy Magyarországon egy Juhász Péter nevű valaki szemet vetett Oroszország-anyácskára.

Hősünknek azonban az ilyesmi nem veszi kedvét, a nárciszt sem a környező virágok hangulata motiválja. Vasárnap is lelkesen kiment a Kossuth térre a tüntető tanárok közé, ha nem olvasnak híreket, akkor is tudják már meg, hogy mostantól ő a kovászuk. A téren voltak vagy ezren, mondjuk tanár valószínűleg lényegesen kevesebb. Már amennyiben a hazai oktatók zöme másodállásban nem Lendvai Ildikó, Karácsony Gergely vagy Horn Gábor és Mécs Imre hasonmás. Esetleg valamely magát civilnek tituláló szervezet képviselője. Mert, utóbbiból a jelek szerint kis hazánkban több van, mint fűszál a réten. A “tanár-tüntin” is ott volt szolidarítani a Budapest Pride és az “utáljuk az olimpiát, mert a tornatár egy surmó volt a gimiben” gittegylet képviselője mellett a Sárga Simléderes Síelők és a Lipótvárosi Gombfocikör (körmözni szabad szekció) mellett szinte mindenki, aki leszakít pár forintot valamelyik nyugati demokrácia- és delfinmentő alapítvány büdzséjéből. Vagy látta ásítani a Közép-Európai Egyetemen Soros Györgyöt – ez bizony vitathatatlanul bensőséges viszonyra és egy kiadós támogatási bónuszra utal.

Juhász Péter ezeknek a hölgyeknek és uraknak akar a kovásza lenni, őket akarja maga alá gyűrni. Hadd legyen már ő az arcuk, hiszen ő annyira karakán, piszkosul szókimondó, és már többen is mondták, hogy jobb arcéle kimondottan szexis egy romkocsma bágyadt füstfelhőjében.

Juhásznak Soros pénze kell. Pontosabban az, hogy csak ő kapja, vagy legalábbis ő ellenőrizze annak hazai áramlását. Ezért sípol, ezért kavar. Kár, hogy erre az állásra számosan pályáznak. Álcivil bárcásoktól hivatásos politikusokig. Gyurcsány Ferenccel szemben már beszállt a játékba a Pénzügykutatót – a hazai ballib fekália-keverés szellemi bázisát – vezető Lengyel László. A jó Fletó pedig elment addig, hogy évértékelőjén nem talált széles e hazában magánál tisztességesebb, jobb és őszintébb politikust. Jó-jó, mindezt papírból olvasta, talán ezért nem röhögte el magát közben… Elkeserítő, hogy párttársai közül más sem. A szégyenpírt meg tényleg hagyjuk.

Juhász Péter mellett tehát sokan szeretnének az ellenzéki együttműködés, vagy, hogy pontosabban fogalmazzunk, a Soros-pénzek kovászává válni. Lelkük rajta, csak a magukat tényleg civileknek tartó honfitársaim kedvéért idézném a következő magyar szólást:

“Ki minő kovászt tesz, olyan kenyeret eszik”.

Jó étvágyat, demokraták!