Kövér László: Százötven éve próbálja elhitetni a baloldal a nemzettel, hogy semmire sem jó

„Felháborítónak tartom” – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kövér László házelnök annak kapcsán, hogy az ELTE-n gendertudásközpont alakul

Kacsoh Dániel – 2017.02.25. 01:38

A fideszes politikus az olimpiai pályázat elleni akcióról azt mondta, a „momentumosok” is mintha annak örülnének, hogy lerombolhatnak, lerombolhattak valamit, mert maguk képtelenek az építésre.

Kövér 20170225„A Momentum tagjai nagyrészt ugyanannak a balliberális fészeknek a fiókái, amelyből valahogy mindig rápottyantanak egyet a közös étkezőasztalra” (Fotók: Nagy Balázs)

– Felelős kormány, felelőtlen ellenzék – vázolta a helyzetet Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben. Hogyan lehet ilyen felállással normális politikai vitákat folytatni?

– Szinte evidencia, hogy minél sikeresebb egy kormány, annál nehezebb az ellenzék helyzete. Ez a politika egyik vastörvénye. Hiába mondtuk 2006-ban, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve, Gyurcsány Ferencnek annyit kellette csinálnia – túl azon, hogy hazudtak reggel, éjjel meg este, bevetve trükkök százait –, hogy beleöntött néhány százmilliárd forintot a költségvetés kiadási oldalán az emberek és a vállalkozók zsebébe, késleltetett bizonyos állami kifizetéseket, másokat meg előre hozott, s így a választók a voksolás pillanatában úgy érezhették, hogy az akkori ellenzék állítása bizony nem állja meg a helyét. Hiszen valóban: pillanatnyilag és rövid távon jobban érezték magukat. A kormánypártok tevékenysége mindig meghatározó, így természetes reakció az ellenzék részéről, hogy keresik azokat a témákat, illetve eszközöket, amelyekkel egy sikeres politika mellett is ki lehet mutatni a kormányzás – úgymond – veszélyeit, hovatovább az eredmények mögötti, általuk vélt valóságot. Vagy éppen azokat a gyengeségeket, amelyekről 2002-ben is beszéltek. Akkor ugyanis a baloldal azt hajtogatta, ugyan jó a Fidesz-kormány gazdaságpolitikája, de éppen ezért lehetne többet osztogatni: majd ők rendbe teszik az egészségügyet, több pénzt adnak az embereknek és az önkormányzatoknak. Győztek, és ebbe majdnem „beledöglött” – no nem Gyurcsány, hanem – az ország. Remélem, tanulságnak mindez sokáig elég lesz.

– Az eszközök azonban mintha megváltoztak volna. A stílus is erősen kifogásolható.

– A mindenkori ellenzék tehetségétől, felkészültségétől, sőt morális alapállásától, nemzeti elkötelezettségétől is függ, mivel él a politikai viták során. A mai ellenzéktől semmi nem áll távolabb, mint az intellektuá­lis teljesítmény és az erkölcsi szempontok figyelembevétele. Minden eszközzel küzdenek, játszanak, gátlástalanul fordítanak akár száznyolcvan fokot az álláspontjukon, amennyiben azt látják célszerűnek, mint például a baloldal a budapesti olimpiai pályázat esetében; vagy a Jobbik a bevándorlás elleni fellépést, a migrációs áradat feltartóztatását célzó alaptörvény-módosítás elutasításakor. Rágalmaznak, hisztériát próbálnak kelteni, feszültséget gerjeszteni a társadalomban, sőt egyfajta polgárháborús hangulatot szítani, miközben elhazudják a valós eredményeket, egyenesen apokaliptikus képet festenek a tömeges elszegényedésről vagy éppen a kivándorlásról. Az oktatás kapcsán pedig szellemi leépülést, az egészségügynél tömeghalált vizionálnak. Minden hangszeren, minden hangnemben játszanak, de valójában nincsen kotta a kezükben, sőt, még azt sem tudják, hogyan szeretnének kormányra kerülni. Egyelőre mindössze annyi ötletük van, hogy ami a kormánynak rossz, az az ellenzéknek biztosan jó. El kellene gondolkodniuk azonban azon, hogy olykor nem is a kormánynak, hanem éppen a magyar nemzetnek okoznak szinte helyrehozhatatlan károkat.
kövérA kormányoldalnak nincs oka az idegeskedésre – mondta a házelnök
– Ebbe a kategóriába sorolható a végül visszavonásra kényszerített olimpiai pályázat sorsa is?

– Igen. Egyértelmű, hogy megfúrták ezt az össznemzeti kezdeményezést. Megjegyzem, a magyar baloldalnak ebben történelmi hagyományai vannak, különösen a liberális részének. Legalább százötven éves az az értelmiségi hozzáállás, amely abban próbálja kiélni magát, hogy elhitesse ezzel a nemzettel: semmire se vagyunk jók, s még az önbecsülésünk morzsáit is szokásuk lesöpörni az asztalról. Ez időről időre megismétlődik, természetesen más szereplőkkel, más témák mentén. Az olimpia folyójába is másodjára sikerült belelépnünk. Már volt egy elvi kezdeményezés 2002-ben a rendezési jog megpályázásáról, akkor különösen az SZDSZ próbálta sulykolni, hogy erre sem vagyunk képesek. Pár évvel ezelőtt azonban úgy tűnt, eljött a kegyelmi pillanat, amikor a baloldali ellenzék, mintha levonta volna a történelmi tanulságokat, illetve a saját korábbi kudarcainak konzekvenc­iáit, átlép a saját árnyékán, és elfogadja: igenis lehet nemzeti minimum. Maga Kunhalmi Ágnes fogalmazott ebben a kérdésben úgy, hogy az embernek szinte könnybe lábadt a szeme, mintha a magyar baloldal soha nem remélt megigazulásának lett volna a tanúja. Ez az állapot azonban alig másfél évig tartott, hamar visszazökkentünk a régi kerékvágásba. Lassan kezdem elveszíteni a reményt, hogy még az én életemben ez másként lesz. Ahogy azt sem tartom valószínűnek, hogy a generációm idején lesz még akkora esély az ötkarikás játékok budapesti megrendezésére, mint amit most ezzel az árulással, ezzel a nemzetellenes cselekedettel ellehetetlenítettek. Egy reális álmot öltek meg ismét.

– Annak van jelentősége, hogy az ellenzék egy úgymond ismeretlen szerveződés, a Momentum akciójához csatlakozva tett száznyolcvan fokos fordulatot az olimpia kapcsán?

– Azt vitatnám, hogy ez a csapat ismeretlen lenne, vagy hogy ne tudnánk róluk semmit. Minden, ügyesnek vélt látszatkeltés ellenére elég könnyen beazonosítható, hogy nagyrészt ugyanannak a balliberális fészeknek a fiókái, amelyből valahogy mindig rápottyantanak egyet arra a közös étkezőasztalra, amelyről egyébként rendre felcsipegetik a maguk tápanyagban gazdag kis magocskáit. Nincs új a nap alatt, legfeljebb a szereplők neve és kora változik.

– Az időzítés lehet véletlen?

– Semmiképp. Qui prodest, azaz kinek az érdeke? – tették fel a kérdést még az ókorban a bölcs rómaiak. Ha mi is ezt tesszük, talán közelebb jutunk a magyarázathoz. Ebben az akcióban ugyanis az olimpia mint egy nemzeti kohéziót erősítő kezdeményezés tönkretétele csak a jutalom kategóriájába tartozik, legfeljebb járulékos örömforrás a támadók számára. Emlékszem, nagyjából húsz éve nyaralni voltunk a francia tengerparton, ahol a gyermekeink a strandon hatalmas homokvárat építettek. Aztán jött egy kis helyi srác, és felszegett fejjel, önelégült vigyorral a képén keresztülgázolt rajta, tönkretéve a többiek munkáját. Egész egyszerűen ebben lelte az örömét. A „momentumosok” is mintha annak örülnének, hogy lerombolhatnak, lerombolhattak valamit, mert maguk képtelenek az építésre. Kiélik a frusztrációjukat.

– És ez amolyan „járulékos örömforrás” a számukra?

– Igen, hiszen a valóságos szándék ezen túlmenően mégiscsak a sikeresnek ígérkező, nyugodt konszolidációt sejtető, választás előtti utolsó békeév politikai diskurzusának áttematizálására tett kísérlet lehetett. Hogy ne a kormányzati eredményekről legyen szó, hanem másról, mondjuk a korrupcióról. Megjegyzem, azok örökösei ovákolnak most az esetleges visszaélésekről, akik a világtörténelem legnagyobb ilyen botrányának egyikét követték el a 4-es metró esetében. Ráadásul ez a beruházás a korrupció­tól függetlenül is a közlekedés Bős-Nagymarosa, már az eredeti elképzelés is katasztrofális volt. Visszatérve a kérdésre: van egy hátsó szándék is. A pártpolitikai szférában szétesett, vízió és elképzelések nélküli baloldal mögötti, az országot százötven éve mérgező szellemi háttér ugyanis még nem ugyanolyan állapotban van, mint a pártjai. Ott még vannak erőforrá­sok, és a baloldal Orbán Viktor elleni egységes falanxba tömörítése előtt álló egyetlen akadály, az LMP parlamentből történő kiiktatása fontos szempont lehet számukra. Ha párttá alakul ugyanis, megítélésem szerint leginkább az LMP számára jelent majd veszélyt a Momentum.

– Mindenesetre egyelőre úgy tűnik, nem nagyon akad kormányesélyes ellenzéki erő. Mennyire jelent ez problémát hosszú távon az országnak?

– Nyilvánvaló, hogy nagyon is hiány­zik egy normális ellenzék, hiszen a demokrácia szabályai szerint, ahogy az a négyszázalékos gazdasági növekedést elérő Major-féle tory kormánnyal is történt annak idején Nagy-Britanniá­ban, előbb-utóbb még a sikeres vezetést is megbuktathatják a választók. Bármikor bekövetkezhet, hogy az ellenzék kezébe kerül az ország irányítása, és kétségbeejtő belegondolni, hogy hazánk esetében ilyen színvonalú és ennyire gátlástalan társaság vehetné át a kormányrudat, mint a mostani. Még a körvonalait sem látom a normális ellenzéknek, sőt, arra sincs garancia, hogy a mostaniaknál jobbak jönnek majd. Ha például a Momentumot nézzük, akik azzal léptek a politika színpadára, és arra a „teljesítményre” büszkék, hogy tönkretettek egy nemzeti ügyet, akkor arra jutok, nem szeretném megélni, hogy ilyen emberek kerüljenek hatalomra. Mert akkor az országnak vége van. Pontosabban: visszazuhanunk arra a szellemi-erkölcsi mélypontra, ahova a 2004. december 5-i népszavazás előtt Gyurcsány juttatott bennünket.

– Visszatérve a „kinek az érdeke” felvetésre: elképzelhető, hogy ezt a formációt valahonnan a háttérből, akár külföldről is mozgatják? Lehetett hallani ilyen magyarázatokat is.

– A mai világban ezt kizárni, összeesküvés-elméletnek nevezni több mint ostobaság. Mondhatnám azt is, életveszélyes. Ugyanakkor van erre hazai „fejlesztőműhely” és „gyártókapacitás” is, nem szorulunk importra. Mégsem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy nem magyar találmány, amit látunk.

– Akár párizsi vagy Los Angeles-i is lehet?

– Ha az a kérdés, kinek használt a Momentum akciója, akkor valahogy úgy képzelem, ennek hatására az ottani szervezők nyilván hátradőltek, és kértek egy kávét. Most már csak az a kérdés, hogy a döntéshozókban az Egyesült Államokkal szembeni ellenszenv felülírja-e a francia helyszín kapcsán felmerülő biztonsági kockázatokat. Még egyszer mondom, egyetértek azokkal, akik azt mondják, soha ilyen kedvező történelmi pillanat nem adódott, s talán belátható időn belül nem is fog adódni a magyar olimpiarendezés számára. Azt kívánom tehát azoknak, akik ezt tönkretették, hogy legyen ez a mostani örökre a legnagyobb sikerélményük a politikában.

– Ha már szóba kerültek a nemzetközi szintek: hogyan áll a magyar modell elismertsége? A miniszterelnök évértékelőjében arról is beszélt, újabb komoly harcokra számíthat a kormány. A sikereinket is védeni, magyarázni kell külföldön.

– Nem presztízsküzdelemről van szó, nem arról, hogy egy új és viszonylag kis uniós tagállam a saját útját járva, elért sikereivel tükröt tart Európa kudarcot kudarcra halmozó urainak. Ők nem azért képviselnek katasztrofális következményekkel járó álláspontokat – mondjuk a migráció ügyében –, mert nem jut jobb az eszükbe, hanem arról van szó, hogy ők másra kaptak megbízatást. Egy világprojekt ügynökei. A mi eredményességünk abban az értelemben veszélyes számukra, hogy eddig fenntartható volt az a látszat, hogy nincs alternatíva, de mára kiderült, hogy gazdaságszervezési, társadalom-, család- és nemzetpolitikai téren is van más út, mint az övék. A visegrádi együttműködés sikeressége pedig rámutatott arra is, hogy a nemzeti önrendelkezéshez való ragaszkodás és a nemzeti érdekek figyelembevétele nem ellentétes ab ovo az európai szolidaritással. Persze, mindezt „kicsiben” sikerült felmutatni, de ez mégiscsak veszélyt jelent az említett, nem mellesleg a kollektív pusztulást hordozó irányzat számára. A király meztelen.

– Ez az oka annak, hogy néha úgy tűnik, mintha le akarnák választani a régiónkat a „magról”?

– Erre nincs szükség, mert soha nem tartoztunk oda. Az EU-projektnek nem az a céljuk, hogy felzárkóztassák az általuk ötven évre orosz gyarmati sorba taszított országokat. Ha valaki ennek az ellenkezőjét remélte, ahogy én is tettem korábban, a 2004-es csatlakozásunkat megelőzően, az reménytelenül naiv volt. De aki az elmúlt időszak tükrében sem gondolta meg magát, és az európai demokrácia és jólét egész kontinensre való kiterjesztésének megvalósulását látja reális folytatásnak, annak nincs teljesen ki a négy kereke. Az Euró­pai Unió régi és fejlettebb tagállamai jogállami, piacgazdasági, demokratikus keretek között, morális fölényt érzékeltetve szívják el az erőforrásokat a perifériáról. A piacaink és termelőkapacitásaink megszerzése után most azon mesterkednek, hogyan lehetne az adók, a bérek és az energiaárak alakítására vonatkozó tagállami hatáskörök elvonásával bebiztosítani gazdasági erőfölényüket. A lakosságunk vészes öregedése és fogyása következtében fellépő munkaerőéhségük kielégítése pedig olyan mértékben szívja el a fiatal munkaerőt térségünkből, hogy az egyes országokban – például Litvániában vagy Bulgáriában – már a demográfiai katasztrófa bekövetkeztével fenyeget. Mégis, aki a népesedési problémák kérdését, a családok, a gyermekvállalás támogatását fontosabbnak tartja az LMBTQ-s nemi orientációjú kisebbségek „felszabadításánál”, azt megpróbálják a szélsőségesség bélyegével szalonképtelenné tenni.

– Milyen hatása lehet minderre Trump megválasztásának?

– Ha azt nézzük, hogy Magyarország az elmúlt években, különösen Goodfriend itteni ámokfutása idején milyen nyomást volt kénytelen elszenvedni a Soros által ihletett Clinton-féle külpolitika „jóvoltából”, nem nehéz elképzelni, mi lenne itt a következő időszakban, ha nem Trump nyer. Nem tudom, az új elnök valójában mit gondol a világról, és mit tud megvalósítani, milyen hibákat követ majd el, milyen kompromisszumokra kényszerül, de mi végre feljöhettünk a felszínre levegőt venni. Nagy előny és lehetőség ez számunkra. Azt sem tagadom, szerintem is szimpatikus, hogy elkezdett véget vetni a képmutatás korszakának, a politikailag korrekt hazudozás koporsójába – némi képzavarral élve – bevert egy szöget. Mert megfogalmazni bizonyos dolgokat, ami attól függetlenül üdvözlendő, hogy egyetértünk-e vele vagy sem. Az sem egyértelmű, hogy a politikája mindig megfelel majd hazánk, illetve Európa érdekeinek. Lehetnek konfliktusaink, de mégiscsak könnyebb egy ilyen partnerrel tárgyalni, mint olyan emberekkel, akiknek még a kérdése is hazugság. Trump győzelmének jelentőségét pedig éppen az ellenoldal azon erőfeszítéseinek nagysága mutatja, amelyek arra irányulnak, hogy az új elnök lehetőleg a teljes mandátumát „béna kacsaként” legyen kénytelen végigszenvedni.

– Szintén nyugati, politikailag is korrekt slágertéma a nemi szerepek összemosása, ami itthon kevéssé ismert irányzat. Most az ELTE-n gendertudásközpont alakul. Mi a véleménye erről?

– Felháborítónak tartom. Magyarországon van egy akkreditációs bizottság elnevezésű gittegylet, amelynek az lenne a dolga, hogy eldöntse, mi az, ami tudomány, s mi az, ami sarlatánság. Talán közösségi, társadalmi szempontokat is figyelembe kellene venni egy ilyen képzés engedélyezésénél, hiszen az ELTE közpénzekből finanszírozott intézmény. Nos, ez a bizottság adta jóváhagyását ehhez, még 2010 előtt, s az ország elsőnek mondott egyeteme – minő véletlen – most látta indokoltnak, hogy el is indítsa ezt a szakot. Mindezek tükrében is úgy látom, hogy – legalábbis a humán jellegű, illetve társadalomtudományi képzést illetően – felsőoktatásunkban a rendszerváltozást követően mit sem lankadt a „haladás” iránti elkötelezettség s az osztályharcos tűz.

– Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében külön kitért az oktatás hiányosságaira.

– Adódik a kérdés, vajon milyen tanárokat képezünk, nem is csak a tudás, hanem a szellemiség, az értékrend szempontjából. A nemzetközi baloldal régóta próbálja elfoglalni a felsőoktatási intézményeket is, hegemón szerepre törve a következő generációk nevelése terén. Mintha ezt mára el is érte volna. Nálunk pedig 1948 óta ki sem adta a kezéből.

– A héten megkezdődött a tavaszi ülésszak az Országgyűlésben. Milyen folytatásra számít?

– A jelek szerint folytatódik, ami eddig zajlott: a kormány teszi a dolgát itthon és külföldön, a gazdaság bővül, az emberek dolgoznak, és szép lassan újra megnyílik előttük a gyarapodás lehetősége, az ellenzék pedig minderről s arról, hogy teljességgel kormányképtelen, hangoskodással, botránykeltéssel, hazudozással próbálja meg elterelni a figyelmet. Kellő bölcsességgel mindez kezelhető. Az óvatosság ugyan mindenkor indokolt, de nem a kormányoldalnak van oka az idegeskedésre.

– Mikor lesz az államfőválasztás, és elképzelhető-e, hogy előtte Majtényi László, a balos pártok jelöltje is felszólal majd a Házban?

– Minden valószínűség szerint március 13-án. A Fidesz által újrázásra javasolt Áder János mellett természetesen a nevezett személy is a pulpitushoz léphet. Aztán most is győz majd a jobb.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: