MAGYARORSZÁG VISSZALÉP AZ OLIMPIAI PÁLYÁZATTÓL

Kocsis Máté: … eddig egyetlen nyári olimpiát sem előzött meg népszavazás.

MTI
A kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024. évi budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására – tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda szerda este az MTI-t.

Az elfogadott kormányhatározat megállapítja: „Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pályázat benyújtásakor megvolt, megtestesült a Fővárosi Közgyűlés 92 százalékos, illetve az Országgyűlés 80 százalékos többséggel meghozott döntésében. Az elmúlt hónapokban a korábban létrejött egység felbomlott, az olimpia ügye nemzeti ügyből pártüggyé vált. Ezért a felelősség a korábbi döntésükből kihátráló ellenzéki pártokat terheli” – áll a kormány szerdai ülésén elfogadott szövegben.

 

olimpia_puskas_stadion

A határozatban leszögezik: „sikeres pályázásra, az olimpia megrendezésére csak olyan városoknak van esélyük, ahol a kérdésben egyetértés jött létre és áll fenn. Ez Párizs és Los Angeles esetében ma is igaz. Mivel Budapesten a szükséges egység felbomlott, így Budapest olimpia rendezési pályázata esélytelenné vált. Ebben a helyzetben csak az a felelős döntés, ha Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság a rendezésre irányuló pályázatot nem tartja fenn. Ezért Magyarország Kormánya javaslatot tesz arra, hogy Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Olimpiai Bizottság vonja vissza a 2024. évi olimpiai és paraolimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát” – olvasható a kormányhatározatban.

 

KOCSIS MÁTÉ SZERINT AZ ELLENZÉKET TERHELI A FELELŐSSÉG

A Fővárosi Közgyűlés a szerdai határozatában megállapította, hogy a pályázat mögött ez idáig fennálló nemzeti egység és konszenzus felbomlott, amelyért azokat a pártokat és politikusokat terheli felelősség, akik a korábbi években támogatták az olimpiarendezést, és „most alkalmi politikai haszonszerzés reményében korábbi véleményükkel szembefordultak, ezzel felszámolták a korábban fennállt politikai konszenzust, és elárulták a budapesti olimpia ügyét”.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, korábban számtalan olyan egyeztetést tartottak a kérdésben, amely a politikai konszenzusteremtést célozta.

A kormánypárti politikus szerint a jelenleg kialakult problémáért nem a népszavazást elindító mozgalmat, hanem

azokat az ellenzéki pártokat terheli a felelősség, amelyek megváltoztatták korábbi támogató véleményüket és „sunyi módon” elárulták az olimpia eszméjét.

Kocsis Máté emellett megjegyezte, eddig egyetlen nyári olimpiát sem előzött meg népszavazás.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: