„Deep State” – az USA közvéleménye még ízlelgeti ezt az újonnan sokat használt, az utóbbi napokban komoly karriert befutott fogalmat. Magyarra nem könnyű áttenni, az egyenes fordítás („mély állam”) nem túl kifejező, a lényeget talán a „titkos állam”, „sötét állam” vagy „állam az államban” próbálkozások ragadják meg jobban, ám ezek barokkos cirádái csak tovább fokozzák a bölcs olvasó gyanakvását: miféle újabb összeesküvés-elmélet ez már megint? Némi, talán még bocsánatos kreativitással ezért a „láthatatlan államot” fogom a folytatásban használni, amely talán a legjobban fedi a valóságot bulváros felhang nélkül: a különböző titkosszolgálati ügynökségek (az USA-ban összesen 16-an alkotnak föderációt Hírszerző Közösség néven) és a velük együttműködésben dolgozó katonai vezetők, külügyi és biztonsági bürokráciák alkotják a magját, amihez mellé szokás sorolni olyan további gyanús szereplőket, mint a fegyver- és olajlobbi.

Az amerikai fősodrú liberális média, miközben még mindig nem tudott napirendre térni afelett, hogy az USA 45. elnökét Donald Trumpnak hívják, egyelőre fékezett intenzitással azt is észrevette, hogy egy senki által nem választott, a nyilvánosság számára szükségszerűen láthatatlanul működő szuperintézmény célzott kiszivárogtatásokkal állít fel akadálypályát az amerikai választók által hivatalába juttatott új elnöknek. Amanda Taub és Max Fisher a New York Times-ban ugyan sok megértést tanúsítanak az ellenálló és ehhez a kiszivárogtatás eszközét választó bürokraták iránt, de azt is megjegyzik, hogy a bürokratikus hadviselés szükségszerűen az állami működés zavarát jelzi, és távol áll az egészséges demokratikus rendtől. A Bloomberg publicistája Eli Lake arra figyelmeztet (https://www.bloomberg.com/view/articles/2017-02-14/the-political-assassination-of-michael-flynn), hogy a névtelenség védelméből szelektíven kiszivárogtatni lehallgatott magánbeszélgetéseket olyan képesség, amivel bárkit tönkre lehet tenni, és ez egyenes út a rendőrállamhoz. Marc Ambinder a Foreign Policy hasábjain pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a Flynn-ügy ritka betekintést enged a láthatatlan állam (Deep State) működésének titkaiba.

A fent idézett New York Times cikk azt is elemzi, hogy a tudományos irodalomban eddig láthatatlan államról legtöbbször Törökországgal és Egyiptommal összefüggésben értekeztek. Mohamed Morsi Egyiptom első demokratikusan választott elnökének 2013-as puccsal történő elmozdítása kerül elő élesen ebben az elemzésben. Az iszlámista egykori államfő ugyanis hatalomban töltött egy éve alatt folyamatosan konfrontálódott saját bürokráciájával, felrúgta a bevett szabályokat, amire az egyre hevesebb kiszivárogtatásokkal reagált, a vége pedig a hatalom erőszakos megdöntése lett a hadsereg vezetésével. Törökországban is Erdogan elnök konfliktusa az ottani láthatatlan állam képviselőivel puccsban végződött, igaz, ott a puccsisták totális bukását eredményezve. Nem meglepő ezek fényében talán, hogy az amerikai közbeszédben is fel-felbukkan a puccs fogalma is. Rosa Brooks a Foreign Policyban veti fel egy katonai puccs lehetőségét ahhoz, hogy 2020 előtt véget lehessen vetni Trump elnökségének. A Twitteren 10 millió (!) követőt számláló Sarah Silverman aktív szélsőbalos stand up comedy színésznő pedig a következő tweetet jegyezte be február 1-én: KELLJ FEL, ÉS CSATLAKOZZ AZ ELLENÁLLÁSHOZ. AMINT A HADSEREG VELÜNK VAN, MEGBUKIK A FASISZTA. AZ ŐRÜLT KIRÁLY ÉS GAZDÁI BÚCSÚZNAK.

Trump elnök nyilván nem kívánja tétlenül nézni, hogy az ellenállást választó láthatatlan állam egyenként szedje le további embereit, hogy végül ő maga legyen a célpont. Pár napja egy Wall Streeten nagy sikereket elért befektetési szakembert, Steve Feinberget bízott meg azzal a feladattal, hogy tekintse át a különböző hírszerző ügynökségek működését. Az üzenet elég egyértelmű: egy totális kívülállót tart az elnök csak elég megbízhatónak ahhoz, hogy megregulázza az ellene fordult szerveket. Nyilván ez a döntés nem ígér békés napokat a közeljövőben, de hogy a következő áldozat melyik oldalhoz fog tartozni, azt még nehéz ezen a ponton megjósolni. A harc kimenetelén nagyon sok múlhat, mi, külső megfigyelők pedig biztosan nagyon értékes leckét vehetünk az amerikai demokrácia működéséből kiélezett helyzetben.