Három férfit vettek őrizetbe

MH/MTI – 2017.02.21. 19:46

Merénylet előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek három férfit kedden a francia terrorelhárító szervek Franciaország három különböző pontján, a párizsi régióban, a déli Marseille-ben és az ország középső részén található Clermont-Ferrand-ban – közölték rendőrségi források.

 

screenshot_11

A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során álfegyvereket, egy gránátot és egy golyóálló-mellényt foglaltak le a nyomozók. A Clermont-Ferrand-ban őrizetbe vett férfi otthonát elővigyázatosságból tűzszerészek is átkutatták. Az előállításokra egy, a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege által januárban indított előzetes eljárás keretében került sor. Azért indult a három ember ellen vizsgálat, mert a gyanú szerint Szíriába akartak utazni vagy pedig Franciaországban akartak akcióba lépni.

 

A BFM hírtelevízió értesülései szerint a három férfit ősz óta megfigyelték a titkosszolgálatok, amikor is egy beszélgetésük alapján attól lehetett tartani, hogy merényletet akarnak előkészíteni. A három férfi, aki a közösségi oldalakon tartotta egymással a kapcsolatot, azzal a Rachid Kassmimmal is kapcsolatban állt, aki Szíriából “távirányított” és buzdított merényletre korábban több franciaországi fiatalt. Amerikai források szerint a francia dzsihadista a közelmúltban meghalt a nemzetközi koalíció bombázásaiban.

Múlt héten az észak-franciaországi Lille-ben tartóztattak le egy merényletet előkészítő diákot. Egy nappal korábban a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege megindította az ellen a két férfi és egy kamaszlány ellen, akiket a dél-franciaországi Montpellier-ben vettek őrizetbe, mert feltétezhetően terrortámadásra készültek. A fiatal radikálisoknál robbanóanyagokat találtak, és feltételezhetően öngyilkos merényletre készültek, de pontos célpontjuk még nem volt a nyomozók szerint.

– See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/80545/Ujabb_terrortamadas_keszulhetett_Franciaorszagban#sthash.EV5fK5km.dpuf

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: