Sorra tartóztatják le az illegális bevándorlókat Amerikában

 MTI

Az amerikai bevándorlási hatóságok a héten több szövetségi államban illegális bevándorlók százait tartóztatták le – közölték amerikai újságok a bevándorlási és határőrizeti szervekre hivatkozva.

 

Olyan nagyvárosokban tartottak kiterjedt razziákat, mint például Atlanta, New York, Chicago, és sok embert vettek őrizetbe Floridában, Észak-és Dél-Karolinában, Virginiában, Texasban, valamint Dél-Kaliforniában, elsősorban Los Angelesben és környékén is. A határőrizeti szervek nem tettek közzé pontos adatokat a letartóztatottak számáról, sem a hovatartozásukról.

 

EPA/DAVID MAUNG

 

Az viszont például kiderült, hogy az atlantai központ, amelyhez három szövetségi állam felügyelete tartozik, kétszáz illegális bevándorlót tartóztatott le. Erről Bryan Cox, a központ szóvivője számolt be a sajtónak.

Amerikában becslések szerint jelenleg mintegy 11 milliónyian élnek illegálisan. Donald Trump azt ígérte, hogy legalább hárommilliót közülük – elsősorban azokat, akiknek priuszuk van – kitoloncoltat az országból.

A határőrizeti szervek Los Angeles-i központjának igazgatója, David Marin 161 illegális bevándorló letartóztatásáról számolt be, és hozzátette, hogy közülük csak ötnek nem volt rendőrségi priusza. Marin pénteken sajtótájékoztatón ismertette az öt napig tartó rendőrségi ellenőrzések eredményeit. Elmondta azt is, hogy ilyen ellenőrzések korábban is rutin intézkedésnek számítottak, a legutóbbi például tavaly nyáron, még Barack Obama elnöksége idején volt.

Az akciók irányítói hangsúlyozták: elsősorban a hatóságok számára is ismert bűnözőkre összpontosítottak, de letartóztattak olyanokat is, akiknek korábban nem volt dolguk a rendőrséggel, ám dokumentumok nélkül, illegálisan tartózkodnak az Egyesült Államokban. Gillian Christensen, a belbiztonsági minisztérium szóvivője arról tájékoztatta a sajtót, hogy az ellenőrzések hétfőtől péntek délig tartottak, és az illegális bevándorlók mintegy tucatnyi latin-amerikai országból érkeztek.

“Olyan emberekről beszélünk, akik veszélyt jelentenek a közbiztonságra vagy ártanak az egész bevándorlási rendszernek” – szögezte le a belbiztonsági minisztérium szóvivője. Megjegyezte azt is, hogy a letartóztatottak nagy része jelentős bűnöző, közülük néhányan már a börtönt is megjárták.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: