OLAF: MSZP-S PÁRTKASSZÁBA GURULÓ METRÓPÉNZEK

Az MSZP–SZDSZ 2002-es tiltott pártfinanszírozási gyakorlata és a Strabag-ügy egykori szereplője is megjelent a 4-es metró körüli botrányban – Terner Géza ellen jelenleg nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. A szocialisták egykori pártpénztárnoka, Puch László cégének viselt dolgairól az OLAF-jelentés is megemlékezik. Közben Demszky Gábor újra megszólalt: az OLAF-jelentésben foglaltakat egy független szakemberekből álló bizottsággal vizsgáltatná ki.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017 januárjában T. Géza ellen adott ki európai, illetve nemzetközi elfogatóparancsot – tájékoztatta lapunkat a Fővárosi Törvényszék. A Magyar Idők megírta: házkutatásokat, kihallgatásokat tartott a Központi Nyomozó Főügyészség a 4-es metró korrupciógyanús ügyeivel kapcsolatban még tavaly ősszel. A hatóságok látókörébe került egy titokzatos személy is, akit őrizetbe vettek, de a bíróság szabadon engedte, és ő elhagyta az országot. Lapunk úgy tudja, T. Géza nem más, mint Terner Géza, akinek a neve felmerült a 2000-es években a Strabag-ügy kapcsán.

 

Forrás: MTI

Demszky Gábor egykori főpolgármester szerint hétfőn sokkal többet tud majd meg a nyilvánosság

Az osztrák sajtó tárta fel 2006-ban: a Strabag egy Euro:contact nevű lobbicég közbeiktatásával, „túlfizetésével” teremtett forrást a 2002-ben hatalomra került MSZP–SZDSZ-koalíció megkörnyékezéséhez. A Strabag az akciót követően, a 2003–2007 közötti időszakban

mintegy 360 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott. Ebben az időszakban az Euro:contact több mint 14,5 milliárd forint bevételre tett szert. Az Euro:contact tulajdonos-ügyvezetője Aczél Zoltán volt, akinek az apósa nem más, mint Terner Géza. Korabeli sajtóértesülések szerint az após papíron „üzletviteli tanácsadóként” alvállalkozott Aczélnak. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. környékén is próbálkozott a közelmúltban a január óta körözött Terner, akit arról is ismernek, hogy korábban a csillebérci úttörőtábort akarta privatizálni az MSZP-holdudvarnak.

Az OLAF-jelentés szerint a tiltott pártfinanszírozás a 4-es metró beruházásánál is megjelent. Puch László korábbi szocialista pártpénztárnok és médiaguru nevét egy, a Siemens AG-val és a Siemens Rt.-vel kötött, 32 milliárdos, szabálytalannak minősített szerződéssel hozta összefüggésbe a csalás elleni hivatal. Az elektromos ellátórendszer kivitelezésére szerződő német cég több, az akkori politikai vezetéshez kötődő magyar vállalatnak is nagyobb összeget fizetett ki ismeretlen célból. Ezek egyike a 331 milliót kapott Media Magnet Kft., amely a bűnügyi eljárás során kihallgatott Horváth Éva, Hagyó Miklós egykori főpolgármester szóvivőjének vallomása szerint Puchhoz kötődik.

A vallomás

szerint bár papíron Wéber Judit a többségi tulajdonos, és az ügyvezető igazgató egy bizonyos M. M. monogramú személy, a valódi döntéshozó nem más, mint Puch László. A szocialista politikus cégén keresztül bonyolították le az MSZP pártfinanszírozását, írja a jelentés. Az OLAF szerint a budapesti közszolgáltató és állami cégek arra voltak kényszerítve, hogy a Media Magneten keresztül reklámozzanak, és az így nyert bevétel felének felhasználásáról Puch László rendelkezett.

Az OLAF szerint a szocialista Puch László érdekeltségébe tartozó cégen keresztül juttattak közpénzt az MSZP-hez

Lázár János csütörtökön megerősítette, az OLAF 400 milliárd forintnyi megkötött szerződést tekintett át, ebből 272 mil­liárd értékűvel volt probléma. Összesen 166 milliárd forint esetében öt bűncselekmény valószínűsíthető, az unió pedig 59 milliárdot követel vissza. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a fővárosnak 60 napja van a reagálásra, és ha az állításokat nem vitatja, vissza kell fizetni az összeget. Ugyanakkor a problémás 166 milliárd forintban 77 milliárd forint állami és 30 milliárd forint fővárosi önkormányzati forrás is volt.

– Van olyan értelmezés, m

iszerint az állami pénzt a kormánynak azonnal vissza kellene követelnie – jegyezte meg. Kiemelte, a főváros jelenlegi vezetésének semmi köze ezekhez az ügyekhez, ugyanakkor a Demszky Gábor idején kötött szerződéseknél csalás, hűtlen kezelés, befolyással üzérkedés és összejátszás valószínűsíthető, a Legfőbb Ügyészség ezek egy részében nyomozást folytat. A miniszter megjegyezte: az ellenzék számára egy OLAF-jelentés biblia, ha a Fidesz hibázik, és fércmunka, ha a teljes SZDSZ–MSZP-elit érintett. Tarlós István főpolgármester csütörtökön közölte: felelőtlenség nem vitatni a megállapításokat.

Az elmarasztaló OLAF-jelentés kapcsán a Siemens a Figyelőben jelentetett meg egy olvasói levelet, amelyben azt írták: már évekkel ezelőtt belső vizsgálatot folytattak a metróügy miatt külső szakértők bevonásával, ennek a végeredményét pedig eljuttatták a magyar ügyészségnek. A levél szerint vizsgálat és nyomozás is indult az ügyben, de ez 2013-ban megszűnt, azóta pedig nem keresték meg a Siemenst a metróval kapcsolatban. Korábban megírtuk: az OLAF-jelentés szerint a cég furcsa üzletelési megoldásai egy nemzetközi üzleti-jogi tanácsadó cégnek tűntek fel először, az általuk megszólaltatott tanúk különböző tanácsadási és médiaszolgáltatásokra kifizetett pénzekről beszéltek. A Siemens a német hatóságok közreműködésével alkut kötött az OLAF-fal a jelentés szerint. A magyar hatóságok hiába kezdtek nyomozni már 2009-ben, az eljárást le kellett zárni, mert a tanúk meggondolták magukat.

Nem bocsátott ki Gulyás László ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság sem nemzetközi, sem európai elfogatóparancsot az Alstom-ügyben, és ilyen indítvány nem is érkezett a bírósághoz – közölte a Fővárosi Törvényszék. A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írta: a 4-es metró beruházásához kapcsolódó Alstom-ügy egyik terheltje külföldre szökött, és az érintettet Gulyás Lászlóként, a DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetőjeként azonosította. Gulyás mellett Demszky Gábor kiállt az ATV híradójában. A volt főpolgármester arról is beszélt: a jelentésben foglaltakat egy független szakemberekből álló bizottságnak kellene vizsgálnia.

JÓ AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS

A folyamatban levő ügyek állása, valamint az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő csalási ügyekben induló büntetőeljárások hatékonyabbá tételét elősegítő eszközök megvitatása volt a fő témája Polt Péter legfőbb ügyész és a Magyarországon hivatalos látogatáson tartózkodó Giovanni Kessler, az OLAF főigazgatója közötti találkozónak – tájékoztatott a Legfőbb Ügyészség. A közlemény szerint az OLAF minden ajánlása és jelzése nyomán a magyar ügyészség elrendelte a nyomozást, amelyek közül öt ügy végződött vádemeléssel, egyben jogerős elmarasztaló ítélet is született. Huszonhárom ügyben folyamatban van a nyomozás. Csütörtökön Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Trócsányi László igazságügyi miniszter is megbeszélést folytatott Kesslerrel, akit biztosítottak arról: minden segítséget megadnak az OLAF-nak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: