Összefogás 2018: Botkáék Bitó-szalonját Lengyel Laci bácsi vezeti

Itt tart a magyar baloldal, 2017 február elején.

Közzétéve: 2017. február 06. Szerző: Virágelvtárs

Van abban valami furcsa és megmagyarázhatatlan, ahogy az élet ismétli önmagát az MSZP meg a környéke által rendezett mikroszkóp színpadon. Négy éve ilyenkor, aki élt és mozgott a szoclib értelmiség környékén, a nevezetes Bitó-szalonban tologatta a balos hadtesteket a terepasztalon. Van még lejjebb: Bitó helyett 2017-ben (!) a magyarságát szégyenlő Lengyel Lászlót emlegetik a casting lebonyolítójaként. 

image_aspx.jpeg

 

Botka László – vagy ahogy az őt nemrég megbuktató párttársai a hírek szerint nevezik: VaciLaci – nem túl nagy elánnal, de pár hónapja belevetette magát a nagy balos népi hurrába. Adott mindenféle semmitmondó interjúkat, amiből nehéz bármit is felidézni, már persze azon kívül, hogy adóemelésekben gondolkodik, meg valami új baloldali politikát szeretne. Az ember az előbbiről minimum 2002 óta tudja, mit is jelent. Egy balos kormány a látástól vakulásig dolgozó állampolgárokat előbb legazdagozná, aztán jól felemelné a jövedelemadójukat. Mégis, a másodikat sokáig nehéz volt hová tenni. Új baloldali politika? Ez meg mi a bánatos fityfene lehet?

Hát most kiderült: Bitó László helyett immár Lengyel László rakhatja össze a balos seregeket a terepasztalán! (Reméljük, hogy valamelyik budai villában már az új Germánia makettje is épül)

A fiatalabbak, meg a szerencséjükre gyorsan felejtők kedvéért érdemes felidézni, hogy ki is az a Lengyel László. Lengyel két szóban: annyira 1994. A nyolcvanas években MSZMP-s volt, aki jó érzékkel váltott reformkomcsi színekre. Aztán a rendszerváltás után, mintha korábban mi sem történt volna, legendás szürke kardigánjában médiaértelmiségiként feszített. Csesztette Antall Józsefet, majd Horn Gyula tanácsadójaként nyomult, aztán élete jó részét az Orbán-vudubaba verbális szurkálásának szentelte. Cégével, a Pénzügykutatóval később több százmilliós tanácsokat adott Gyurcsányéknak, végül bajnaista lett. Sokat szerepelt a NapKeltében, mindvégig írt a Népszabóba. Sajnos azonban a szockók még arra sem méltatták, hogy egy szakértői kormányban valami helyettes államtitkári posztot kapjon. Munkásságáról mindent elmond, hogy 2015-ben arról firkált: „Ma magyarnak lenni szégyen”.

Állítólag most ez az arc vezényelt valami balos összefogósdit, az új baloldali politikáról hablatyoló Botka, meg a szintén erről karattyoló, éppen a hétvégén megbukott Szigetvári, illetve a mandátumvadász Karácsony pedig asszisztált ehhez. Ezzel le is írtuk a baloldal nagy részét, csak Feri maradt ki, aki viszont ezért meg is tette a feljelentést. Azt azért sejteni lehetett, hogy amikor Gyurcsányék arról írtak pár hónapja, hogy a DK „(…) semmilyen formában nem kommentálja az együttműködési tárgyalásokat”, akkor valamilyen nagy asztalborítással fogják majd végül kommentálni a tárgyalásokat. TGM erre úgy reagált, hogy „Gyurcsány képviselő úr és Gréczy szóvivő úr pártja már ellenzékben is hadat üzen a magyar értelmiségnek”.Gyurcsány is áldozat, TGM is áldozat, a „magyar értelmiség” is áldozat. Végül Fletó fegyverhordozója azzal fenyeget, hogy félmillió embert levesz a terepasztalról.

Itt tart a magyar baloldal, 2017 február elején.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: