CHARLIE, AVAGY AZ EMBERTELEN HUMOR

Valójában én csak arra volnék kíváncsi, hogy az a sok jó szándékú, de megvezetett ember, aki kiírta a világhálóra, hogy „Je suis Charlie”, mikor korrigál, hogy ő mégsem Charlie?

Minden meg van bocsátva – ez volt olvasható két éve minden idők legnagyobb példányszámával megjelenő szennylapjának címoldalán. Az áldozatokkal való szolidaritás jegyében milliók vásárolták meg a kétes morálú és nívójú heccorgánumot, ám az időközbeni vevőelégedettségi adatokról nincs hír. A Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségében 2015 januárjában tizenkét újságírót és karikaturistát mészároltak le a muszlim terroristák, mert a gyilkosok megítélése szerint a hetilap a humorosnak szánt rajzaiban tiszteletlenül ábrázolta – és egyáltalán: ábrázolta – Mohamed prófétát. A vérfürdő megrázta Európát és az egész nyugati világot, nemzetközi békemenet is szerveződött, ám a katarzis mulandónak bizonyult.

screenshot_9

Miközben a fekete-fehérben gondolkodó európai vulgárliberálisok virtuális terében boldog-boldogtalan „Charlie” lett, ez a „minden meg van bocsátva” kitétel mintha egyúttal arra is szolgált volna, hogy a Charlie Hebdo életben maradt munkatársait jó előre felmentse mindennemű kegyeletsértés és áldozathibáztatás alól, amelyet a jövőben elkövetnek majd. A biznisz ugyanis nem állhat meg: muszáj kiszolgálni a politikailag korrektnek mondott olvasótábor lappangó gyűlöletigényét.

A második évfordulón a merénylet színhelyén a francia belügyminiszter is koszorúzott, s megható szavak hangzottak el nagy általánosságban a sajtószabadságról. „Ma is fontos, hogy megmutassuk a családoknak, akik még mindig szenvednek, hogy nem felejtettük el a történteket, és nem feledkeztünk meg azokról, akiket az áldozatok hátrahagytak” – jelentette ki Bruno Le Roux. Arról nem ejtett szót, hogy a Charlie Hebdo az öntörvényű szókimondásban még a korábbiakhoz viszonyítva sem ismer mértéket.

Még ha el is ismernénk, hogy bármely politikai erőnek vagy vallásnak zokszó nélkül el kell viselnie a jogos vagy jogtalan, arányokat nem ismerő, vitriolos kritikát, akkor is van egy pont, ahol az individuális jogok megálljt kell hogy parancsoljanak a fékevesztett, embertelen „humorizálásnak”. Egy ilyen határpont (ha úgy tetszik: civilizációs tabu), hogy nem lehet a halottakkal, a halállal olyan gátlástalan módon élcelődni és gúnyolódni, mint az élőkkel. Ez nem felvilágosodás: ez elsötétülés.

Farindola városának polgármestere is e meggondolás alapján perelte be nemrég a szatirikusnak titulált lapot. A lavina sújtotta olasz falu Rigopiano szállodájának betemetéséről ugyanis a Charlie Hebdo részvétlen karikatúrát tett közzé. A kaszás halál síléceken csúszik le a hegyoldalról, s a felirat szerint azt mondja: „Megérkezett a hó, de nem mindenkinek.” Míg mi, magyarok a veronai autóbuszos tömegszerencsétlenség kábulatából ocsúdtunk, Itália egy másik pontján a betemetett szállodából próbáltak napok után is túlélőket kiásni. Komolyan aggódtam: mi a garancia arra, hogy nem pattan ki egy jó kis fergeteges poén a Charlie Hebdo valamely fékezhetetlen kreativitású munkatársának agyából, amely a veronai áldozatokon élcelődik majd? S mit teszünk akkor? Mi is feljelentjük majd a dúsgazdag francia lapot, amely köszöni szépen az újabb ingyenreklámot? Netán behívatjuk a francia nagykövetet?

A Charlie Hebdóban volt már a gonosz Orbán Viktor is a jóságos Tamás Gáspár Miklóssal szembeállítva, ám az olaszokkal visszatérően előszeretettel szórakoznak e brutális „szabadságharcosok”. Az itáliai természeti csapások sora Párizsból nézve olyan vicces, hogy a földrengések áldozatait muszáj volt lasagne-hasonlattal ábrázolniuk: a romok szolgáltatták a tésztát, az emberek a húst, a vér pedig a paradicsomszószt. Amatrice önkormányzata is feljelentést tett a Charlie Hebdo ellen, ám a szerkesztőség ezen bizonyára felhőtlenül derült: köszönték a hírverést. Elvégre biztonságban érzik magukat, mert ők az örökös áldozatok: internacionalista békemenet Párizsért volt, nem pedig Farindoláért vagy Amatricéért.

Igaz, például Donald Trumpot, a demokratikus úton megválasztott amerikai elnököt más, „komoly” lapok is gátlások nélkül ábrázolják úgy, hogy a Szabadság-szobor szoknyája alá nyúl vagy elhálja vele a nászéjszakát: kitolódtak a határok. Az ellenséggel szemben minden megengedhető: nem kell emberszámba venni. Liberális francia optikával az oroszok például még inkább ebbe a kategóriába tartoznak, mint a szimplán csak lenézett olaszok. A Fekete-tengerbe zuhanó orosz katonakórusnak a Charlie Hebdo szerint „bővült a repertoárja” a halálsikoly által.

Az oroszok az ilyesmit egy normális ember számára lealacsonyítónak ítélik: szerintük a lap munkatársai kitörölték magukat az újságírók és civilizált emberek sorából. Ám ettől a Charlie Hebdo még a legendás humorérzékű Németországban terjeszkedni is tud. De amellett, hogy Merkel kancellár is kap hideget-meleget (azért féltő szeretettel piszkálgatva őt), a fő célpont mégiscsak Frau­ke Petry, az Alternatíva Németországnak (AfD) társelnöke, akit Hitler-frizurával ábrázoltak, s a rajzkísérő felirat szerint „a hajválaszték megvan; már csak a bajuszka hiányzik”. Ez persze nem szexizmus, nem is a női méltóság lábbal tiprása: ez a kritikus független sajtó.

Valójában én csak arra volnék kíváncsi, hogy az a sok jó szándékú, de megvezetett ember, aki kiírta a világhálóra, hogy „Je suis Charlie”, mikor korrigál, hogy ő mégsem Charlie? Mi szükséges ehhez: hány holttest-lasagne, síelő kaszás és morbid gúnyrajz? S ki képes még eskü alatt vallani, hogy az efféle embertelenség azonos a függetlenséggel, a kritikával és a humanizmussal?

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: