Trump a bevándorlásról: “nem kockáztathatunk”

2017. január 27. 10:58

WASHINGTON, 10:58

Donald Trump kiállt eddigi intézkedései mellett, a terrorizmus és a bevándorlók befogadásának leállítása kapcsán pedig kijelentette: „nem kockáztathatunk”.

Fotó: AFP

Az új amerikai elnök a Fox Newsnak adott interjújában kiállt a mexikói határon építendő falról, valamint az USA menekültprogramjának átmeneti felfüggesztéséről és a néhány országgal szembeni vízumkiadás befagyasztásáról szóló elnöki rendeletei mellett.

A fal kell. Nemcsak politikáról van szó, hanem a nemzet lelkének is jót tesz. Az emberek védelmet akarnak, és ez a fal megvéd.”

– jelentette ki Donald Trump, aki azt is hozzátette a menekültprogram befagyasztása kapcsán, hogy nincs más lehetőség.

Az elnöke emlékeztetett arra, hogy az FBI több mint ezer nyomozást folytat terrorizmus ügyében, és ezeket az embereket „mi engedtük be az országba”. Trump határozottan elmondta, hogy a migránsok többsége ugyan nem, de néhányuk „ördögi szándékokkal” érkeznek, ezért „nem kockáztathatunk”.

Az interjúban elmondta, hogy a hozzájuk érkező vagy már be is fogadott migránsokról semmit nem lehet tudni, nem vizsgálták át őket rendesen, nincsenek papírjaik.

Hogyan lehet valakit átvizsgálni, ha nincsenek is dokumentumai?”

– tette fel a kérdést, utalva arra, hogy az Obama-adminisztráció idején a bevándorlási hatóságok azt állították, a menekülteket átvizsgálták, ellenőrizték.

Donald Trump a Merkel-féle Németországot hozta fel intő példaként:

Nézzük meg, mi van ott, mi nem akarjuk ezt”

Az elnök „trükkös, piszkos patkányoknak” nevezte a terroristákat, de hozzátette: „győzni fogunk”.

(MTI, Fox News)

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: