Kiderült, ki készítette a Trumpot kompromittáló dossziét

Azonosították a megválasztott elnökről szóló értesüléseket összeállító egykori brit hírszerzőt

MH/MTI – 2017.01.12.

A brit külső hírszerzés egyik volt tisztje, a BBC és több más brit hírportál szerdán késő este közölt értesülése szerint Christopher Steele állította össze azt a dossziét, amely a jövő héten hivatalba lépő új amerikai elnökről, Donald Trumpról Oroszország birtokában lévő állítólagos kompromittáló adatokat tartalmazza. Az illető egyes értesülések szerint elmenekült angliai otthonából.

A 35 oldalas jelentést Christopher Steele, a Secret Intelligence Service – közismert nevén az MI6 – egykori alkalmazottja készítette.

Egyes amerikai hírforrások már hónapok óta tudtak a dosszié létezésről, és arról, hogy egy volt hírszerzőtől származik. A férfi nemzetiségét és kilétét azonban nem fedték fel.

trump-main-jpg-size-custom-crop-1086x734

Donald Trump

Szakértő: nem valószínű, hogy minden igaz a Trumpot érintő jelentésben
Kaló Máté Amerika-szakértő szerint nem valószínű, hogy minden állítás igaz abban az állítólagos hírszerzési jelentésben, amelyet több amerikai médium is közzétett, és amelyben vádakat fogalmaznak meg Donald Trump megválasztott elnökkel kapcsolatban. A vádak lényege, hogy Oroszország állítólag Trump lejáratására, zsarolására alkalmas információk birtokában van.
A szakértő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában azt mondta, a mérvadó az, amit bizonyítani tudnak, de ebből a jelentésből tényekkel semmi nincs alátámasztva.
Elmondta, fontos kérdés, hogy külpolitikai botránykeltés vagy egy Trumppal szembeni “politikai törlesztés” volt az akció. Megjegyezte, hogy a megválasztott amerikai elnöknek sok ellenfele van, akiknek az érdekét megsértette, de hosszú távon is nehéz lesz megtudni, hogy ki volt az ügy hátterében.

A nyilvánosságra került adatok szerint az 52 éves Steele az 1990-es években Moszkvában dolgozott az MI6 hírszerzőjeként. Később kilépett a brit titkosszolgálat kötelékéből, és társalapítóként létrehozta az Orbis Business Intelligence Ltd. nevű, magát üzleti hírszerzési vállalkozásként meghatározó, több más egykori brit hírszerzőtiszt irányította magáncéget.

A The Daily Telegraph című brit konzervatív napilap online kiadásának értesülése szerint a volt hírszerzőt hideg zuhanyként érte az, hogy a dossziéről kedden beszámoló CNN amerikai hírtelevízió felfedte nemzetiségét, nevének szerdai nyilvánosságra kerülése előtt pedig “menekülésszerűen távozott” a dél-angliai Surrey megyében lévő otthonából, mivel félti saját és családjának biztonságát.

A lap szerint Steele-t egy meg nem nevezett washingtoni cég bízta meg azzal, hogy gyűjtsön információkat Trump oroszországi kapcsolatairól. Az adatgyűjtést először az amerikai Republikánus Párt Trump-ellenes szárnyának tagjai, majd a demokraták finanszírozták.

A The Daily Telegraph szerint Steele megosztotta összegyűjtött értesüléseit az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) is.

Az Orbis Business Intelligence Ltd.-t társigazgatója az 58 éves Christopher Burrows – jelentette a The Wall Street Journal. Az amerikai napilap szerdán telefonon elérte Burrowst, aki közölte: nem erősíti meg, de nem is cáfolja, hogy Steele állította össze a jelentéssorozatot.

Hónapok óta körbejárt Washingtonban a jelentés
Washingtoni illetékesek már októberben szembesültek azokkal a meg nem erősített és valószínűleg ellenőrizhetetlen állításokat tartalmazó hírszerzői feljegyzésekkel, amelyek kedden bombaként robbantak az amerikai sajtóban, azzal az állítással, hogy Moszkva Donald Trumpról gyűjtött kompromittáló anyagok birtokában van.

A jelentés a többi között vesztegetéssel, szexuális perverzióval vádolja a megválasztott amerikai elnököt, továbbá azzal hogy az Egyesült Államokban élő oroszokról adott át információkat a Kremlnek.

Októberben a Mother Jones című amerikai magazin arról számolt be, hogy egy volt külföldi hírszerző egy magáncég embereként kutatott Trump orosz kapcsolatai után, és amit talált, már augusztusban átadta a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).

A Reuters hírügynökség szerdán azt írta, hogy a magáncég által felbérelt ügynök eleinte Trump republikánus ellenfeleinek, majd a kormányzó demokratáknak a megbízásából dolgozott.
Kutakodásai eredményeként az ügynök arra a következtetésre jutott, hogy az orosz titkosszolgálatok a New York-i ingatlanmágnás oroszországi látogatásai alkalmával olyan kompromittáló anyagokat gyűjtöttek róla, amellyel Moszkva megzsarolhatja vagy ellehetetlenítheti az időközben republikánus elnökjelöltté vált Trumpot.

Harry Reid, a demokraták volt frakcióvezetője a képviselőházban, még tavaly októberben az FBI-hoz fordult, hogy tegyék közzé, milyen információkkal rendelkeznek Trump kampánycsapata és Oroszország kapcsolatáról.
“Világossá vált, hogy égető fontosságú információk birtokában vannak Donald Trump és fő tanácsadói kapcsolatáról és együttműködéséről Oroszországgal, amely az Egyesült Államokkal szemben nyíltan ellenséges érdekeket képvisel, s amelyet Trump úton-útfélen ajnároz. A közvéleménynek joga van tudni erről” – írta az FBI-nak Reid. Nem világos ugyanakkor, hogy pontosan mennyit tudott.

November közepén John McCain republikánus szenátor is tudomást szerzett a Trumpra vonatkozó vádakról, de úgy vélte, hogy rendes nyomozás nélkül lehetetlen ellenőrizni, hogy igazak-e. Az arizonai politikus ráadásul azért sem akarta beleártani magát az ügybe, mert úgy tűnhetett volna, mintha elégtételt akarna venni azért, hogy Trump becsmérelte őt a kampányban.

A meg nem erősített állításokat tartalmazó dokumentumot a Buzzfeed című hírportál közölte kedden, arra hivatkozva, hogy az olvasók majd eldöntik, mit gondoljanak róla. Más sajtóorgánumok óvatosabbak voltak, és az információ ellenőrizhetetlenségére hivatkozva magát a jelentés szövegét nem tették közzé.

Trump szerint az egész álhír, politikai boszorkányüldözés folyik ellene, az állítások nem igazak, a kiszivárogtatók pedig “beteg emberek”.

Trump szerdai sajtótájékoztatóján nem engedte, hogy a sztorit elsőként közlő CNN hírtelevízió riportere kérdést tegyen fel. Jim Acosta, a patinás hírtévé fehér házi tudósítója arról számolt be, hogy miután ismételten, többször megpróbált kérdést feltenni, Trump szóvivője azt közölte vele, hogy ha így folytatja, ki fogja dobatni a sajtótájékoztatóról.

“A Trump elleni támadások célja a beiktatás megakadályozása”

Az amerikai Demokrata Pártnak és Donald Trump ellenfeleinek a támadásokkal az lehet a célja, hogy megakadályozzák a megválasztott elnök beiktatását – jelentette ki Frank Tibor Amerika-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

Úgy vélekedett, hogy a demokrata és a republikánus politikusok megfigyelése az oroszok részéről már jóval azelőtt elkezdődött, hogy Trumpot megválasztották. Ugyanakkor nem lehet komolyan venni azt az információt, hogy az oroszok már öt éve “kiválasztották” elnökjelöltnek.
Szerinte Trumpot bizonyítékok nélkül támadják az oroszokkal való együttműködéssel, a sajtóban megjelent információkat sehogy sem dokumentálták.

Az orosz sajtó is kiemelten kezeli az amerikai elnök ügyét

Az orosz állami Rosszija 1 televíziós csatorna híradója és a Rosszija 24 televízió kitért arra, hogy Trump nem adta meg a kérdezés lehetőségét a CNN televíziónak, mert beszámolt a bizonyítékokkal nem alátámasztott kémjelentésről, amely szerint az orosz hírszerzésnek kompromittáló anyagai vannak róla. Ezek az adók ugyanakkor nem tettek említést arról, hogy a leendő elnök először ismerte el nyilvánosan: Oroszország állhatott az amerikai elnökválasztási kampány idején végrehajtott hackertámadások mögött.
A többségében a Gazprom Media által birtokolt, független hangvételű Eho Moszkvi rádióadó a Demokrata Párt számítógépes rendszere elleni betörésekkel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy Trump elismerte Oroszország esetleges érintettségét, ugyanakkor azt is hozzáfűzte, hogy más országok és más személyek is hajtottak végre hackertámadásokat.
Nem kerülte meg a témát a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylap sem, amely megjegyezte, hogy a megválasztott elnök ezzel kapcsolatban nem az Oroszország elleni vádaskodásra összpontosított, hanem szélesebb értelemben beszélt a kiberbiztonság problémájáról. Ígéretet tett arra, hogy kormányzata 90 napon belül új kibervédelmi tervet terjeszt elő.
Az RBK gazdasági lap rámutatott, hogy Trump nem kívánt beszámolni az amerikai titkosszolgálati vezetőkkel folytatott megbeszéléséről, ugyanakkor köszönetet mondott az orosz vezetésnek, amiért cáfolta, hogy rá vonatkozó kompromittáló anyagokkal rendelkezne.
A Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap szerint választási győzelmével Trump megalázta az egész amerikai politikai elitet, ezért most “a birodalom visszavág”. Az újság kommentárja szerint a leendő elnököt “gyűlölő” liberális sajtó, a Demokrata Párt, a titkosszolgálatok vezetésének “egyes elemei” és republikánus ellenfelei “könyörtelenül tiporják” Trumpot, aki egyre inkább “űzött vadra” emlékeztet.
“Trump belpolitikai ellenfelei úgy érzik, hogy sikerült kitapintaniuk gyenge pontját, amelyet Oroszországnak hívnak. Most már erről nem fognak leszállni. Vagy a győztes végkifejletig fogják ütlegelni, vagy addig, amíg Trumpnak nem sikerül átcsoportosítania erőit, és hatékony ellentámadásba lendülnie ezen a fronton. De ez nem lesz egyszerű az Egyesült Államok új elnöke számára” – hangzott az elemzés.
Az orosz média figyelmét nem kerülte el Rex Tillerson külügyminiszter-jelölt szenátusi meghallgatása sem, amelyen az amerikai diplomácia jövendő vezetője fenyegetésnek minősítette Oroszországot, amely szembemegy az amerikai érdekekkel, ugyanakkor “becsületes és nyílt” párbeszédet sürgetett a két ország között.
A Komszomolszkaja Pravda kiemelte Tillersonnak azt a kijelentését, hogy az Egyesült Államok csakis abban az esetben ismeri el a Krím orosz elcsatolását, ha azzal Ukrajna népe is egyetért. A Kommerszant és az Eho Moszkvi fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a jelölt – ellentétben a mostani, Obama-kormányzat politikájával – támogatásáról biztosította Ukrajna felszerelését emberélet kioltására alkalmas fegyverekkel abban az esetben, ha az ország keleti részén nem szűnnek meg a harci cselekmények.
A Kommerszant által megszólaltatott szakértők szerint Tillerson Oroszországgal kapcsolatos lépéseit megkülönböztetett figyelem kíséri majd, mert az amerikai külügyminisztérium “kialakult hagyományaival kell szembemennie”.
Az állami médiakonglomerátumhoz tartozó Vesztyi hírportál arra hívta fel a figyelmet, hogy Tillerson több ponton ellentmondott Trumpnak a választási kampány során hangoztatott kijelentéseivel. Egyebek között megerősítette az Egyesült Államoknak a NATO-szövetségesek melletti védelmi elkötelezettségét, valamint kijelentette, hogy nem ellenzi a Csendes-óceáni Partnerséget (TPP), amelynek felmondását a megválasztott elnök kilátásba helyezte.
A Nyezaviszimaja Gazeta az amerikai szenátusban előterjesztett új, Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatban arról cikkezett, hogy “Moszkvát az iráni forgatókönyv szerint fogják megbüntetni”. Hasonlóképpen vélekedett a Kommerszant is, amely rámutatott, hogy a törvénytervezet egységes keretbe kívánja foglalni a gazdasági és a személyre szóló büntetőintézkedéseket. Ezeknek indoka a kibertérben tapasztalható és a szomszédos országokkal szembeni orosz ellenséges tevékenység, valamint a kelet-európai demokráciák és a korrupcióellenes harc védelme.

– See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/76754/Kiderult_ki_keszitette_a_Trumpot_kompromittalo_dossziet#sthash.ok5QSxQe.dpuf

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: