Putyin volt!

Álláspont. Vannak rossz vesztesek. És vannak még rosszabbak. És van az amerikai Demokrata Párt

Őry Mariann – 2017.01.05.

A Barack Obama elnök mögött álló politikai erő előbb a kongresszus mindkét házát, majd a Fehér Házat is elvesztette. Ezt nemcsak ők, hanem a híveik is nagyon rosszul viselték, a tavaly november 8-i elnökválasztás másnapján rég látott hisztéria söpört végig az Egyesült Államokon, amikor a leplezetlenül Hillary Clinton mellett kampányoló tömegmédia fogyasztói szembesültek a számukra elképzelhetetlen fordulattal, Donald Trump győzelmével.

Ezt a sokkot az egyetemista lányok például úgy dolgozták fel, hogy zokogós szelfiket tettek fel a közösségi oldalakra, valamint nyilván kicsit kellemetlenül érezték magukat azokért a választások előtti ígéreteikért, hogy „tutira” öngyilkosok lesznek, ha Trump nyer és maga alá temeti szeretett országukat a nőgyűlölő, rasszista, homofób, antidemokrata gőzhenger.

A döntéshozók sírós szelfije a vádaskodás és az eredmény megkérdőjelezése volt. Több bűnbakot is találtak az „álhírgyártók”, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök személyében, s megpróbálkoztak a szavazatok újraszámoltatásával is egyes döntőnek számító államokban, mindhiába. Következő lépésben a Demokrata Párt úgynevezett aktivistái a szó szoros értelmében zaklatták az elektorokat, akiknek a választói akaratot tükrözve meg kellett volna szavazniuk elnöknek Donald Trumpot. Elgondolkodtató momentuma volt ez az amerikai demokrácia történetének, amikor szándékosan pokollá tették a demokratikus választás részének számító elektorok életét azért, hogy tegyék félre a kötelességüket, menjenek szembe a választók akaratával, csak azért, mert nevezett „demokrata aktivisták” szerint az istenverte nép rossz döntést hozott. Mert hát hiszen honnan is tudhatnák a választópolgárok, mit akarnak, mi szolgálja az érdekeiket, azt minden nyomorúságos egykori iparvárosban tengődő proletárnál sokkal jobban tudják a New York-i értelmiségiek. Utóbbiak továbbra sem tettek le ebbéli meggyőződésükről, annak fényében sem, hogy pont a New York Times egyik publicisztikája állapította meg a választások másnapján, hogy ők ott az újságnál, meg úgy általában az olvasóik, azt sem tudják, kikkel élnek egy országban.

De térjünk vissza a vádaskodásokra. Éppen tegnap jött a hír, hogy a WikiLeaks alapítója, Julian Assange határozottan azt mondta, nem az oroszoktól származnak a demokraták kiszivárogtatott levelei. Újabb csapást kapott tehát az a törekvés, hogy egyesek a Moszkvára mutogatással tereljék el a figyelmet a sok mocskos kis titokról, ami kiderült. De előbb azért maga Barack Obama elnök is „beleállt” abba a csatába, amivel utólag próbálta semmissé tenni az általa nyíltan támogatott Clinton vereségét. Hosszú hetek óta ömlik ránk az információ arról, hogy az oroszok manipulálták az amerikai választást, miközben ha a szalagcímeken túl elolvassuk a vonatkozó híreket, kiderül, hogy a hivatkozott bizonyítékok nem igazán tűnnek betonszilárdságúnak olyan szintű válaszlépésekhez, mint amilyeneket Obama foganatosított például az orosz diplomaták kiutasításával.

Ha már a szalagcímeknél tartunk, érdekes elemzést végzett egyik írásában a Forbes arról, hogyan okozott hisztériát a Washington Post cikke, amely szerint orosz hackerek törtek be az amerikai áramellátásba. A sztori szenzációfaktora gyors ütemben csökkent, amikor maga az érintett szolgáltató jelezte, hogy tulajdonképpen csak egyetlen, a rendszerhez nem csatlakozó laptopról van szó, s egy olyan káros programot találtak rajta, amelyik bár valóban köthető orosz vagy ukrán hackerekhez, de igazából bárki számára hozzáférhető az interneten. A történet tehát, ahogy a Forbes rámutatott, úgy indult, hogy hackerein keresztül Vlagyimir Putyin egy gombnyomással sötétségbe boríthatja az Egyesült Államokat, majd eljutott egy teljesen mindennapi élethelyzetig, amellyel már alighanem a kedves Olvasó is találkozott. Ha nem, telepítsen vírusirtót. A sztori kifulladása egy sor tanulságra rámutatott az álhírekkel szemben saját renoméját fitogtató Washington Posttal és úgy általában az amerikai mainstream médiával kapcsolatban. A tippet alighanem egy kormányzati forrásból hallották, a tényeket nem ellenőrizték, és igen sajátos szakmaisággal módosították a honlapjukon megjelent cikket. A pánikkeltő és tényszerűen hamis cím például elég sokáig érintetlen maradt, nem jelölték a cikk módosításait, sőt, még fel is fújták közben, hiszen több számítógépet említettek, és az egész eseményt a választások manipulálására irányuló állítólagos hackelés szélesebb kontextusába helyezték.

A példa lényege persze nem az, hogy a tengerentúli kollégák baklövésein lovagoljunk. Ugyanis miközben az álhírterjesztés rémképével van tele a nyugati sajtó, valójában már nagyon benne van abban a gondolati zárványban, amelyben tényleg értelme van annak a nézetnek, hogy mindenért Putyin a felelős, a Kremlből alakítják a nyugati világ sorsát, az orosz elnök pedig reggelire kisgyerekeket, ebédre meg balti országokat eszik. Értelmesebb lenne azt nyomozgatni Washingtonban ilyen lelkesedéssel, hogy ha képesek minden kommunikációs csatornán lehallgatni az egyszeri amerikai tinédzsertől kezdve Angela Merkelig mindenkit, akkor mégis hogyan döntheti romba bivalyerős demokráciájukat pár orosz hacker.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: