ELÍTÉLTÉK A HAZUG EMBERT

 

Számtalanszor írtunk már arról, hogy Juhász Péter Együtt alelnök a legelképesztőbb valótlanságok terjesztésével rágalmazta Rogán Antalt. Bírói ítélet híján megcáfolhatatlan bizonyítékok nem álltak rendelkezésünkre, de a reakciókból kiderült, s a józan ész alapján is nyilvánvaló volt, hogy sok-sok valótlan állítással állunk szemben. Érdemes végigolvasni az Origó tudósítását immár bíróság által is megállapított hazudozásairól.

 

„Juhász Péter interneten közzétett nyilatkozatában valótlanul állította, hogy Rogán Antal Dubajban járt – derült ki a Fővárosi Törvényszék hétfői ítéletéből, így a 444.hu-nak, a Népszavának és az Indexnek helyreigazítást kell közzétennie. Eddig Juhász Péterrel összefüggésben Rogán Antal és Belváros- Lipótváros Önkormányzata összesen 20 darab sajtó- és 2 darab személyiségi jogi pert nyert meg.

A 444.hu, a Népszava és az Index szerkesztőségét helyreigazításra kötelezte a bíróság a hétfői ítéletében. A Fővárosi Törvényszék döntése értelmében az említett három szerkesztőség Juhász Péter interneten közzétett nyilatkozata alapján valótlanul állította, hogy Rogán Antal Dubajban járt.

A bíróság véleménye szerint a mástól átvett információkért maga a sajtószerv felel. A felsorolt szerkesztőségek nem győződtek meg Juhász Péter állításainak valóságtartalmáról, amelyek bizonyítottan hamisak voltak. Juhász miatt kell helyreigazítást közölnie az Index, a 444.hu és a Népszava szerkesztőségének.

Juhász Péter a Facebook-oldalán azt állította, hogy „Rogán kicsekkolt az 5 csillagos Dubai Palm Hotelből. Ezt onnan tudjuk, hogy felhívtuk a hotelt. Mindezt azért tettük, mert valaki szólt, hogy ott látták Rogánt egy másik fickó társaságában. A másik fickót úgy azonosították, mint »az a csávó, aki eléd állt október 23-án a Kossuth téren«. Az a csávó nem más, mint Varga Lajos, a Valton Security tulajdonosa”. Később a Valton is cáfolta, hogy tulajdonosa Dubajban lett volna.

Az Együtt alelnöke azt is írta, hogy „sajnos képet nem vásárolok, így azzal most még nem szolgálhatok. Azonban a luxushotel portása elmondta, hogy ott szállt meg, így ezt már tudjuk. De látták halloweenpartiban, az Atlantis aquaparkjában, illetve bemenni a Mashreq bank helyi fiókjába” – írta bejegyzésében Juhász, amiről később kiderült, hogy egy szó sem igaz belőle.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda cáfolatként idézte a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményét, amely szerint Rogán Antal akkor nem járt az Egyesült Arab Emírségekben. A KKM azt írta: a Miniszterelnöki Kabinetiroda kérésére a tárcának az Egyesült Arab Emírségekbe akkreditált nagykövete érdeklődött az ország illetékes hatóságainál arról, hogy Rogán Antal a közelmúltban járt-e az ország területén. A hatóságok november 4-ei válasza szerint Rogán Antal az elmúlt egy hétben sem diplomata-útlevéllel, sem magánútlevéllel nem járt az EAE területén.

Juhász Péterrel összefüggésben Rogán Antal és Belváros-Lipótváros Önkormányzata összesen 20 darab sajtó- és 2 darab személyiségi jogi pert nyert meg. Akikkel szemben nyert: hir24.hu; propeller.hu; Blikk napilap; blikk.hu; ATV; atv.hu; nol.hu; index.hu; 444.hu; nepszava.hu; Varju László; Gréczy Zsolt; Demokratikus Koalíció.”

Sajnos nem állíthatjuk, hogy Juhász Péter a bírói ítéletek után megjavul és tartózkodik mindenféle hazudozástól. Valószínűsíteni lehet, hogy a sánta kutyákat a jövőben is nehezebb lesz fülön csípni, mint Juhászt. Ám a bíróság ítéletei nem hiába valók. A hazug ember nyilván politikai misszióként végzi áldásosnak nem éppen nevezhető tevékenységét. A nyilvánosság azonban már edzettebb, s talán ab ovo kevesebb ember hiszi el Juhász valószínűleg a jövőben is inkább hamis állításait.

Nekünk annyi csak a dolgunk, hogy továbbra sem dőlünk be neki, mondjon, amit akar, a bíróság a jövőben is teszi majd a dolgát.

Mi pedig szurkoljunk a sánta kutyusoknak.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: