Orbán: elegünk van!

2016.11.21.

Elegünk van a kioktatásból, abból, hogy nem lehet elmondani a véleményünket, mert attól kell tartanunk, hogy erkölcsileg vagy politikailag megbélyegeznek minket – üzente a magyar kormányfő.

Üzent Európának!
Üzent Európának!

 

Orbán Viktor szerint az amerikai elnökválasztást követően most esély van „újragombolni kabátot”, és jobb legyen a helyzet, mint eddig volt, és ez sikerülni is fog

A kormányfő a nisi magyar-szerb kormányülés alkalmával tartott sajtótájékoztatón elmondta: több szerénység, empátia, megértés, partnerség és szellemi alázat kell a nemzetközi politikában az eddig tapasztaltnál. Az, hogy bárki fellépjen azzal az igénnyel, hogy ő “minden jónak tudója”, minden erkölcsi felsőbbrendűség garanciája, és aki eltérően gondolkodik a migrációról, a nemzetről vagy a családról, az csak erkölcsileg alacsonyabb rendű álláspontot képvisel, mérhetetlenül bántott minket – fogalmazott. Hozzátette: remélhetőleg ettől most megszabadulhatunk.

Orbán Viktor kifejtette: a “sajátos közép-európai lelkiség” nagyon érzékeny az elnyomás minden fajtájára, és oka van annak, hogy az érzékeny közép-európaiak már hosszú évek óta úgy érzik, van a világban egyfajta szellemi elnyomás.

Úgy látja, Európában is változások kellenek, “mert elegünk van a kioktatásból, abból, hogy nem lehet elmondani a véleményünket, mert attól kell tartanunk, hogy erkölcsileg vagy politikailag megbélyegeznek minket. Meg kell szabadulni a szellemi elnyomástól” – magyarázta.

A kormányfő úgy vélte, nekünk is bátrabbnak kell lennünk, szabadabban kell beszélnünk, érvelnünk. Most könnyebb lesz a dolgunk, mint korábban, és nagy reményekkel nézünk az Egyesült Államokban várható változások elé – tette hozzá.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: