Sötét erők

A New York Timesnál például egyből a választás után rájöttek, hogy ők ott a szerkesztőségben, meg az olvasóik egyszerűen nem értik az országot, amiben élnek.

Álláspont. „Ez az általunk ismert Nyugat vége” – panaszolta pár napja a Washington Postban az atlantista világrend mindig megbízható katonája, Carl Bildt volt svéd miniszterelnök

Őry Mariann – 2016.11.17.

Bildtnek nem meglepő módon Donald Trump győzelme miatt lett világvége hangulata. Bildt úr abban a gondolati zárványban éli napjait, amelyben ha legszebb álmából riasztják fel az éjszaka közepén, akkor is reflexből azt fogja kiáltani, hogy „Aszadnak mennie kell”. A szíriai elnök persze azóta sem ment, Bildt pártja ellenben már nincs kormányon, és aggódva figyeli, ahogy szorongatják a barátait. Cikkében felrótta Trumpnak, hogy kampányában szerepelt a brit függetlenségpártiak volt elnöke, Nigel Farage, és így „a támogatás jelét küldte azoknak a sötét erőknek, akik le akarják bontani, amit amerikai és európai államférfiak generációi elértek”. Sötét erők, fusson ki merre lát!

Bildt távolról sincs egyedül az európai politikai elitben azzal a világképpel, amely szerint vagyunk „mi”, az államférfiak, a felelősek, a vízióval rendelkezők, akik Európa üdvéért dolgozunk, és vannak „ők”, a sötét erők, a populisták, csak hogy a szebb szavakat említsem. Ezt a rendíthetetlen elitizmust megrengeti kissé a tény, hogy a sötét erők választásokat nyernek és fognak nyerni világszerte, és ilyenkor demokratikus aggodalmakat kell hangoztatni, hiszen mégsem lehet kimondani, hogy a hülye fejét a népnek, hogy ezekre szavaz. Politikus ezt nem mondhatja ki, ha akarja, hogy barátain, rokonain és üzlettársain kívül bárki is szavazzon még rá, de azért ne aggódjunk, a liberális sajtóban megtették többen is.

A New York Timesnál például egyből a választás után rájöttek, hogy ők ott a szerkesztőségben, meg az olvasóik egyszerűen nem értik az országot, amiben élnek. A megállapítás vitathatatlanul helyes, kár, hogy muszáj volt hozzá társítani egy kis alázást a Trump-szavazók irányába. És akkor még nem is érezték az arcukon a pofont, hogy a folyton gúnyolt jobboldali Breitbart főnöke, Stephen Bannon lesz Trump főstratégája.

A magát intellektuális és politikai elitnek tartó felső kaszt hosszú évtizedek alatt rendezkedett be biztonságosnak hitt elefántcsonttornyába. A fennálló rend regnáló politikusai és a liberális értelmiség kéz a kézben jár, csak utóbbi néha eljátssza a hippit, hogy elhiggyük, betölti ellenőrző szerepét. A liberális emberszeretet egyik megnyilvánulási formája a távoli országok nyomorultjainak sorsa felőli sopánkodás, amiből kiindulva ruháikat egyszer-egyszer nem a jobb sorsra érdemes bangladesi gyereklányokkal dolgoztató olcsó fast fashion boltok valamelyikében szerzik be. A másik formája pedig a mindenféle másság iránti olthatatlan rajongás. Hillary Clinton kudarcbeszédének hallgatósága is szinte eksztázisba került, amikor hősnőjük az LMBTQ emberek melletti kiállásról beszélt, a kamera pedig érzékenyen végigsvenkelt a karzaton zokogó ázsiai nőkön és meleg férfiakon – akik most valószínűleg egyébként teljesen feleslegesen rettegnek.

Hasonló hiszti vitte utcára a Clinton-párti tüntetőket is, akiket a George Soros által támogatott civilek szerveztek oda, vagy rossz nyelvek szerint közvetlenül a tüntetők kaptak órabért. Mindenki sérelme érdekes számukra, leszámítva az elfeledett „Rozsda-Amerika” munka és jövőkép nélkül maradt tömegeit.

Világos, hogy nem a demokrácia iránti aggodalomról van szó sem a tengeren túl, sem a tengeren innen. Az elit lényegét az adja, hogy oda nem kerülhet be mindenki. A felkent államférfiak közösségébe tartozók, mint Bildt úr, vagy egyre csökkenő népszerűségű nyugat-európai kollégái kinézik maguk közül a „sötét erőket”, amelyek nem szép szólamokkal akarják leplezni a tehetetlenséget. Ugyanez az arrogancia van jelen az értelmiségben és a médiában is, határainkon innen és túl, hiszen egy szűk, önjelölt elit követeli magának a véleményformálási monopóliumot, húzza meg a határt értelmiségi és nem értelmiségi között addig, amíg ez utóbbi szótól hányingerünk nem lesz. Ahogy a néptömegek le akarják váltani a politikai elitet, úgy tör fel az „alternatív” média is, s mindazok az új véleményformálók, akiknek elegük lett a megaláztatásból.

Idén sorra történnek meg azok a dolgok, amikre valakik, valahol azt mondták, hogy úgysem sikerül: győzött a Brexit, győzött Trump, és jó eséllyel győzni fog Ausztriában Norbert Hofer is. Ha a mostani elit nem tudja elbarikádozni magát egy szigeten, és ott dédelgetni a kis zárványát, akkor kénytelen lesz felismerni, hogy azért rázzák a trónját, mert valamit nagyon rosszul csinál. Százszor elmondták már az elmúlt héten, hogy Trump győzelme ekkora meg akkora figyelmeztetés, az okosabbja előremenekül és megy a korszellemmel, a butábbja még hisz benne, hogy egy kis bekeményítéssel vissza lehet fordítani a folyamatot. Nem lehet.

Akinek meg ilyenkor nem tetszik a demokrácia, mormolgassa maga elé: Vox Populi, Vox Dei.

– See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/71741/Sotet_erok#sthash.KXspQr1s.dpuf

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: