TRUMP NEM ÍGÉR SOK JÓT A BŰNÖZŐ MIGRÁNSOKNAK

MTI
Donald Trump megválasztott amerikai elnök azt ígéri, hogy bebörtönzi vagy kiutasítja azokat az illegális bevándorlókat, akik bűncselekményeket követtek el.

Ez derül ki abból az interjúból, amelyet a CBS televízió készített Donald Trumppal. A csatorna vasárnap este „60 perc” című műsorában sugározza a nyilatkozatot, amelyből napközben már nyilvánosságra hoztak részleteket.

Donald Trump kifejtette, hogy a kampányban tett ígéretéhez híven megpróbálja rendezni az Egyesült Államokban tartózkodó, mintegy 11 millióra becsült illegális bevándorló helyzetét. Kijelentette: már első munkanapját azzal kezdi, hogy „azokat, akik bűncselekményeket követtek el, vagy szerepelnek a bűnügyi nyilvántartásban, bűnöző bandák tagjai vagy kábítószerkereskedők – valószínűleg két-hárommilliónyian vannak -, kitesszük az országból vagy bebörtönözzük őket”. Hozzátette: „kitesszük őket az országunkból, mert illegálisan tartózkodnak itt”.

Némileg finomított álláspontján a megválasztott elnök

Némileg finomított álláspontján a megválasztott elnök

 

A megválasztott elnök csak ezt követően dolgozza ki azt, hogy miként rendezze a nem bűnöző, de az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó bevándorlók helyzetét. Úgy fogalmazott: a határok biztonságának megteremtése az elsődleges feladat.

Trump megerősítette azt is, hogy az amerikai-mexikói határon megépíti a falat, de hozzátette, van, ahol elég lesz „kerítés” is.

Donald Trump a választási kampányban még azt hangoztatta, hogy minden egyes illegális bevándorlót kiutasítana az országból, ehhez képest azonban finomított álláspontján.Paul Ryan, a képviselőház elnöke a CNN hírtelevízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában azt mondta: tömeges deportálás pillanatnyilag nem szerepel a republikánusok programjában. „Először a határok biztonságát kell garantálni” – fogalmazott Paul Ryan.

DONALD TRUMP TÖBB TWITTER-ÜZENETBEN BÍRÁLTA A THE NEW YORK TIMES CÍMŰ LAPOT

Bejegyzéseiben Donald Trump leszögezte, hogy a liberális napilap munkája rossz és „nagyon pontatlan” volt, amikor a kampány idején vele foglalkozott. Emellett úgy vélte, hogy a The New York Times előfizetőket veszített ezzel a magatartással. Az első kommentárok ezzel kapcsolatban ugyan Trump feltételezett sajtóellenességére utalnak, ám a lap kiadója, ifj. Arthur Sulzberger már pénteken – miközben megvédte a lap munkatársainak munkáját – az olvasókhoz írt levélben részben bocsánatot kért az olvasóktól, és elismerte, hogy a lapnál nem megfelelően mérték fel, értékelték Donald Trumpot. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a lap a jövőben körültekintőbb munkát végez majd. „Ilyen szeszélyes és kiszámíthatatlan választás után felmerülnek elkerülhetetlen kérdések: vajon Donald Trump konvenciókhoz valóban nem ragaszkodó magatartása nem vezetett-e ahhoz bennünket és más hírszolgáltatókat, hogy alábecsüljük támogatottságát az amerikai választók körében?” – írta nyílt levelében Sulzberger. Miközben hangsúlyozta, hogy munkatársai „mindkét elnökjelöltről korrekten tudósítottak”, leszögezte azt is, hogy a lap „ismét a Times alapvető küldetésének szenteli magát. Ami azt jelenti, hogy tisztességesen, félelem és részrehajlás nélkül tudósít az Egyesült Államokról és a világról.” A The New York Times munkáját több bírálat is érte. A New York Post például – miközben az amerikai újságírás dicstelen munkáját elemezte – megjegyezte: ha a The New York Times valóban korrekt lett volna mindkét elnökjelölttel, akkor nem lenne szükség „ismét a tisztességes újságírásnak” szentelnie magát. A New York Post kolumnistája kiemeli azt is, hogy a Times, éppen azért, mert a kezdet kezdetétől démonizálta Trumpot, egész egyszerűen nem vette észre, hogy az amerikai társadalomban valami történik. „És mivel a lap úgy döntött, hogy Trump támogatói rasszista és homofób tahók, fogalma sem volt arról, hogy mi történik azoknak az életében, akik Trumpra szavaznak” – fogalmazott Michael Goodwin, a New York Post publicistája.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: