A MESTER LEJÖN AZ ANYAGRÓL

Mottó: A székely és a fia elmennek fát vágni, a suhanc azonban megunja apja folytonos

okoskodását, kötekedését, és a fejszével az apja felé suhint.

A szerszám kicsúszik a kezéből, és levágja az apja lábát.

Az öreg összeesik, vergődik, majd megkérdezi a fiát:
– Fiam, ez szándékos vót, vagy csak úgy né, viccből?

– Ez nagyon es szándékos vót, édesapám – mondja a siheder.

– Akkó jóvan, mert viccnek azért kicsit durva lett volna.

Arra már rájöttem, hogy nem ugyanabban az országban élek, mint egyesek, mint például Schilling Árpád rendező, a Krétakör alapítója. Az a másik Magyarország ugyanis borzalmas lehet:milliók éheznek, köztük több százezer gyerek, tízezrek kénytelenek az utcán élni, és a művészektől a vállalkozókon át mindenkit elnyomnak, de a legeslegjobban a sajtót. A haza vérét rút vámpírok szívják, az ország a csőd szélén ténfereg, Gyurcsány már készen áll, hogy napokon belül – mikor a kormány megbukik és ismét ő lesz a góré – IMF-kölcsönt hívjon le, hogy legyen miből megetetni az éhezőket.

 

 

111-download

Schilling Árpád

Valószínűleg bennem van a hiba: nem elég tág a tudatom, hogy észrevegyem az út mentén tíz és százezerszámra hemzsegő, nélkülöző és zokogó kisded és hajléktalan magyarokat, meg hogy rájöjjek, ez a legszörnyűbb országok egyike a földkerekségen. Schilling Árpádnak sokkal tágabb a tudata, úgy lehet, tett is érte, mert az általa látott borzadalmak intenzitása már-már János jelenéseit idézi, csak nem a babiloni szajha lovagol a Fenevadon, hanem valaki más.

Nem először halljuk ezt a Mester bátor szájából, de most ismét alkalmat adtak neki, hogy vízióit elhörögje. A 13. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált nyithatta meg ugyanis. A patetikus beszélyt – Szégyellem magam címmel – a Magyar Narancs közli, akinek van kedve és erős idegzete hozzá, elolvashatja itt.

Kezdődik (a másik) Magyarország jelenkorának véres ábrázolásával. Ezt követi az apokalipszisnégy lovasának ostorozása (Trump, Putyin, Erdogan és mindannyiuk közül a leggonoszabb – le sem merem írni a nevét), majd a migránsproblémára való kitérés, melyet a magyarok kollektív bűnösségére hegyez ki. Magyarán: a második világháború folyamán elkövetett, megbocsáthatatlan magyar kollektív bűnökhöz hozzáadódik az elmúlt esztendőben a migránsok ellen elkövetett bűnsorozat. Ugyanis minden felvilágosult ember erkölcsi kötelessége az elnyomók ellen harcolni (ti.: Trump, Putyin, Erdogan és… a Főgonosz), valamint a jóllakatott migránsokat a lánygyermeke mellé fektetni a tisztaszobába.

Valahányszor a magyar kollektív bűnösséget hallom – főképp az individuum mindenekfelettiségét hirdető liberálisok szájából –, kinyílik a székely bicska a zsebemben. Ha valamit nem én követtem el, sem az apám, sem a nagyapám, akkor milyen idióta ideológiai maszlag alapján lennék én bűnös? És ha voltak is bűnök és bűnösök, a háború elvesztése, a rengeteg áldozat, a kommunizmus, különösen a Rákosi-, az erdélyi magyaroknak pedig a Ceauseșcu-korszak, ’56 véres megtorlása, és mindenek tetejében Fletó uralkodása, valamint az az irdatlan mennyiségű „haladó és progresszív” kreténségdömping, amit húsz éve nyelünk, nem volt elegendő bűnhődés? Oh, irgalom atyja ne hagyj el!

De a hab a tortán csak ezután következik, mert ezt már mind hallottuk ezerszer. Minden rosszért, ami a világban történik – a rasszizmusért, a hajléktalanságért, a nők és a szexuális kisebbségek elnyomásáért, a gyerekek dolgoztatásáért… nos, kérem, a férfiak felelősek: „…általában mindig és mindenhol férfiakat látok, ha a téma az emberi szenvedés. Férfiakat, akik imádkoznak, politizálnak, üzletelnek és háborúznak. Férfiak alkotnak szigorú törvényeket és építenek égig érő falakat. Férfiak okoskodnak és erőszakoskodnak. Férfiak!” Schilling ezt követően ismét kollektív bűnösséget vállal és kifakad. Fogózzanak meg, nyájas olvasók!

„Szégyellem magam. Tudom, hogy mivel férfi vagyok, ezzel a szégyennel kell együtt élnem egész életemben. Tudom, hogy egész életemben vezekelnem kell az összes férfi nevében, mert amit férfiak elkövettek ebben a világban, arra nincs mentség és nincs bocsánat. Hiába kérek bocsánatot, az nem elég. Tudom, hogy figyelnem kell minden szavamra, minden tettemre. Akkor is, amikor a feleségemre nézek, akkor is, amikor a gyerekeimhez érek, akkor is, amikor emberek között vagyok, és akkor is, ha csak ülök és hallgatok. Emlékeznem kell minden szörnyűségre, amit férfiként valaha elkövettem. Azért követtem el ezeket a szörnyűségeket, mert azt gondoltam, hogy igazam van, hogy nálam van az igazság, sőt egyedül nálam lehet az igazság. Ezért bűnhődök, amíg élek.”

Mikor ezt elolvastam, rádöbbentem, hogy szegény Schilling Árpád nem tudattágító szereket használ, hanem elvonókúrán van. Ugyanis a tudattágító szerek általában valamiféle eufóriát okoznak, az ember vidám lesz tőlük, gyakran mindenhatónak érzi magát. A jobb szerektől állítólag Trump, Putyin, Erdogan és… Nemo kapitány jópofa rózsaszín elefántok hátán imbolyognak be a tudat cirkuszi porondjára, nem lehet nem kacagni, de olyan is van – állítólag –, amikor képzeletben fájdalmasan forrón üzekedsz a preferált szexuális kisebbség valamely csábosabb, egy- vagy többnemű tagjával. Ám így látni a világot, ahogy Schilling látja, csak klinikai esetben lehetséges.

De mivel ezt nem feltételezzük a Mesterről, úgy mindenképpen arra kell gondolnunk, hogy mostanság jött le az anyagról. Aki látta a Trainspotting című kultfilmet (vagy olvasta a film alapjául szolgáló könyvet), tudhatja, hogy ilyenkor a delikvens hetekig elviselhetetlen fizikai fájdalmat érez, és horrorcsecsemőket lát mászkálni a mennyezeten. Ha szélsőliberális, akkor nem is egyet, hanem egyenesen négyet.

Mikor a kis rémkrapekok elfordítják a fejüket – 360 fokban –, Trumpot, Putyint és Erdogant lehet fölismerni, no meg azt a valakit… szóval tudják, kit. A rút monstrumok éhező kisdedeket és sivalkodó hajléktalanokat hajigálnak a páciens felé, mindeközben csontvázarcú, fekete szárnyú közmunkások rasszizmust, antifeminizmust és szexuális kisebbségi elnyomást hordoznak körül, elviselhetetlen méretben és mennyiségben.

Mihelyst a rémek eltűnnek, négy hölgyi vezéregyéniség lép elő, dominaszerkóban: a bájos Hillary, a szűzies Madonna, aki törölgeti a száját, mivel beváltotta az előbbire szavazó férfiaknak tett ígéretét, Lady Gaga, mint a művészet megtestesítője, valamint a kecses Angela, aki egy szimpatikus, jatagános, ISIS-pólós, friss burkus állampolgárt is hoz magával.

A hölgyek korbáccsal, ezzel-azzal dorgálják a pácienst, míg bűntudata odáig izzik, hogy maga kéri a jatagános burkus állampolgárt, szabadítsa meg ocsmány férfiúi bűneitől, azáltal, hogy férfiasságának szimbólumát eltávolítja.

Mesélik, hogy ezen a ponton a tudattágító szerről lejövő paciensek gyakran önkívületbe esnek, és öncsonkítást végeznek. Nagyon aggódunk hát a Mesterért.

Bár férfiúi hitvallását olvasva lehet, nem is lenne ellenére. Mert viccnek azért kicsit durva.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: