Mégis Mcmurphy!égis McMurphy!

Álláspont. Nyilvánvaló, hogy még mindig nem értik. És azt hiszem, nem is fogják megérteni.

Bayer Zsolt – 2016.11.12.

Pedig látszólag helytálló magyarázataik vannak: Trumppal a fehér közép- és alsó középosztály lázadt fel, mert Trump felmondta a második világháború óta kialakult liberális konszenzust.

Ez így önmagában valószínűleg igaz. De az igazság sokkal mélyebb ennél.

Az igazság ott lapít, szűköl és őrjöng a folyton megalázott, leteremtett, szégyenkezésre kényszerített, a PC lélekölő elmebajába zárt, munkájától, hagyományaitól, örökségétől, természetes érzéseitől, kultúrájától, beszédmódjától, szavaitól, normális identitásaitól, szexuális irányultságától megfosztott FEHÉR ember iszonyodásában, félelmeiben és rettenetes dühében.

És most, hogy Trump, az ördögnek kikiáltott pária győzni mert, most a második világháború óta kialakult liberális konszenzus farizeusai, zsoldosai, vámszedői, írástudói és írástudatlanjai mélységes megvetéssel, gúnnyal, lenézéssel, cinizmussal veszik szájukra az „aluliskolázott”, „kékgalléros”, „melós”, „redneck”, „underclass” FEHÉR szavazót.

Ezt teszik, hiszen nem értik. Nem értik az egészet. A lényeget pedig semmiképpen.

Mindenekelőtt azt nem értik, hogyan és miért mondható fel egyáltalán a második világháború óta kialakult liberális konszenzus.

Nem értik, mert ők lettek korunk Pangloss mesterei, szerintük végül is minden jól van a liberális konszenzus világában. Ami pedig esetleg nincsen jól, azt majd még több liberális konszenzussal orvosoljuk.

Nem így lesz. Minden másképpen lesz.

Mert most tényleg fellázadtak a normálisok. És tényleg nincs többé liberális konszenzus.

Nincs, mert a globalizáció szétverte Detroit elhagyott, kihalt, szélfútta és nyomorba gyalázott utcáin ez semmit nem jelent. Ott Trump azon mondata jelent valamit, miszerint „Harmincöt százalékos büntetővámot vetek ki azokra a cégekre, amelyek kiszervezik termelésüket az országból”. S persze ugyanez a mondat a globalizáció embertelen, gyilkos világában főbenjáró bűnnek minősül.

Nincs többé liberális konszenzus, hiszen a közép-nyugat farmereinek körében nem is volt soha, csak elhitették velük, nincs más lehetőség.

Nincs többé liberális konszenzus, mert ugyan a média száz százaléka Hillary Clintont támogatta, és mégis Trump nyert. Vagyis teljes egyértelműséggel kiderült, hogy a liberális konszenzus leghatalmasabb fegyvere, a média már semmit sem ér. (Ugyanazok, akik teljes természetességgel beszélnek arról, hogy a média teljes egészében Clintont támogatta, nekünk azt jajgatják, hogy a kormánypárti sajtó létezése, „túlsúlya” miatt idehaza nem is lehet tisztességes választásokat tartani. Azért majd ezen is töprengjenek el egyszer…)

Nincs többé liberális konszenzus, mert a liberalizmus eljutott végre a semmi szélére. Ott álldogál, ott ordibál, ott toporzékol. Katatón őrültként keresgéli az újabb és újabb kisebbségeket, amelyeket aztán megvédhet a „többségi társadalom” rettenetes, „fasiszta” kirekesztésétől. Jön-megy a liberális konszenzus, jéghideg, ellentmondást nem tűrő hangon mutat rá a hagyományos nemi identitások tarthatatlanságára, a hagyomány tarthatatlanságára, a hagyományos társadalmi szerepek tarthatatlanságára, a nemzet tarthatatlanságára, az osztály tarthatatlanságára, a hagyományos iskola tarthatatlanságára, az egykorvolt tudás tarthatatlanságára, a régi irodalom tarthatatlanságára, a mindenhol ott ólálkodó „rasszizmus” tarthatatlanságára, a hagyományos értelemben vett munka tarthatatlanságára, a hagyományos értelemben vett pénz tarthatatlanságára, a család tarthatatlanságára, a szülői szerepek tarthatatlanságára, a fehér ember tarthatatlanságára, Isten és a hit tarthatatlanságára – különös tekintettel a kereszténység s legkivált a katolikusok tarthatatlanságára, a „nő” tarthatatlanságára, a „férfi” tarthatatlanságára.

A mi Főnénink a liberális konszenzus, és mi, FEHÉR, keresztény, innen-onnan érkező, hagyományos életszemléletekkel megáldott, bűnökkel és erényekkel élő, egyszerű, normális, kaján vigyorra és igazi könnyekre képes, régi családról, anyáról és apáról, nőről és férfiról, gyerekről valamit gondoló és érző, férfi- és női klotyóba húgyozó, Istent meg- és letagadni félő sokaság – mi vagyunk a McMurphy. S bár nagyon úgy tűnt, hogy a liberális konszenzus elvégzi rajtunk a lobotómiát, de most, a legutolsó pillanatban és egyáltalán nem várt módon, de mégis sikerült a lázadás.

Bromden nagyfőnök pedig porrá zúzta a rácsos ablakot.

Nagyon úgy tűnik, lehetőségünk nyílt kiözönleni a szabadságunkba. Oda, ahol nincsen homousion-homoiusion vita – oda, ahol nincsen többé liberális konszenzus.

Oda, ahol még klotyóra is el lehet menni marcangoló szégyenérzet és identitásválság nélkül. Pedig csak kétféle klotyó van. Hát gyertek!

Innen kell elkezdenünk felépíteni a liberális konszenzus utáni világot. A normális világot.

  • magyarhirlap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: