A pártelnök és a politika

Vona pártelnöknek nem maradt sem ereje, sem lelke.

De nem maradt becsülete sem!

11aaa

Vona Gábor

Első nyilvános szereplésük karácsonykor fakeresztek köztereken történő felállítása volt, ami húsvétkor sem koszos utcához illő…

Ludwig Emil – 2016.11.11.

Minderwertigkeitsgefühl. Ez a borzalmas német szószerelvény magyarul kisebbrendűségi érzést jelent. Régen alacsonyabbrendűségnek is mondták, de nem fizikai értelemben, sokkal inkább a társadalmi státusra, megélhetési helyzetre és lelkiállapotra vonatkozóan. Babits Mihály használta ezt a szót a freudizmus jegyében, Karinthy Frigyes neurózisos alkatára és írásaira vonatkozóan, amit az érintett tréfásan vissza is passzolt neki.

Nagyot ugorva az 1920–30-as évekből a 21. századba, a kisebbrendűségi érzés fogalma – és valóságos léte – azóta általánosan, világszerte elterjedt. Legnagyobb mértékben a fehér – kaukázusi és sémita – népesség globális életterében jellemző az osztálytársadalmakban (!) jelentkező önbecsüléshiány. Amíg a Föld lakóinak négyötöd részét alkotó ázsiai, afrikai és dél-amerikai emberek körében szinte ismeretlen ez a lelki nyavalya, addig ennek a tünetegyüttesnek a fehérek közötti előfordulási aránya három és húsz százalék közé tehető. Attól függően, hogy milyen szociális és családi helyzetben, katolikus és más keresztény vallást gyakorló emberek körében, vagy vallástalan, többnyire jobb módú, értelmiségi létben élőkről van szó. Rövidre zárva: ahol a társadalmi létra legfelső fokán lévő, egy százalékot sem kitevő osztály összvagyona több mint a többi földlakó javai-nak összessége, ott okkal felmerül a kisebbrendűség érzése.

 


Adva vannak olyan lehetőségek, szabad pályák, amelyeken eltökélt emberek a tehetségükkel, szorgalmukkal, elszántságukkal hamar elérhetik a céljukat. A gyorsan történő anyagi és a társadalmi politikai hatalomba jutás sikerérzete azonban könnyen elnyomja a valóságot: a kisebbrendűség lappangó érzését. Az ilyen személyiségek mindenre kaphatók.

Itt van példának Vona Gábor pártelnök és az ő esete a politikával. Amivel ifjonckorában ő is megküzdött. Sokat tett a társadalmi felemelkedéssel és a karrierjével együtt járó jólé-tért is, valamint a presztízsért – „mely kancsalúl, festett egekbe néz” (Vörösmarty Mihály). Vona és a Jobbik találkozásának természetesen voltak történelmi előzményei. A Jobboldali Ifjúsági Közösség 1999-ben alakult meg, túlnyomó részben egyetemistákból.

Céljukat a nemzeti érdekű összefogásban nevezték meg, és többeket közülük a Csurka István vezette MIÉP, és annak ifjúsági tagozata is vonzotta. A közösség holdudvarához olyan nemzeti értékrendű politikusok, tiszteleti tagok is csatlakoztak, mint Tóth Gy. László, Lovas István, Wittner Mária és Pongrátz Gergely. Majd 2003. október 24-én alakult meg a párt, amely a Jobbik Magyarországért Mozgalom (JMM) nevet vette fel. A párt első elnöke Kovács Dávid volt, és az első nyilvános szereplésük karácsonykor fakeresztek (!) köztereken történő felállítása volt, ami még húsvétkor sem koszos utcához illő kegyesség.

Vona Gábor 2006 novembere óta a Jobbik elnöke. Kétségkívül erősen kézben tartja pártját, hiszen már tíz éve szinte egy személyben kormányozza, miközben a hazai baloldali és liberális pártok megszámlálhatatlan számú vezetője és politikus csőcseléke betlire játszik az Országházban.

Vona pártja jelentős részben a Magyar Gárda nevű félkatonai szervezetben gyökeredzik. Ő alapította meg 2007-ben egyesületként, és jegyeztette be a bírói hatóságnál, a JMM egyetértő támogatásával. A csoport tagjai és alakulatai eleinte régi mozifilmek statisztáinak tűntek fekete uniformisukban és patkolt bakancsukban, de még inkább az 1930-as évek végétől 1944 végéig forgatott filmhíradókban látható valódi nyilaskeresztes alakulatokra hajaztak. A fekete simléderes sapka (Feldmütze), a zubbony karját díszítő piros-fehér árpádsávos karszalag (Binde), a sapka ugyanolyan sávos címere és az alakzatban történő menetelés (Marschieren) rossz emlékeket idézett fel még hatvan esztendő után is.

Ez a polgári demokráciával – és a jó ízléssel – antagonisztikus ellentétben álló attitűd és a visszataszító látvány elérhette Vona Gábor ingerküszöbét is. Főleg azért, mert pártjának néhány jó nevű vezető tisztségviselője is megsokallta az „utcai kéményseprők” parádézását, és emiatt 2008. márciusban kilépett a Jobbikból. A bíróság 2009-ben jogerős ítéletével feloszlatta a Magyar Gárdát.

A fordulat nagyon jót tett Vona pártjának: a 2006-os választáson mindössze százhúszezer szavazatot (2,2 százalék) kapott a Jobbik, 2010-ben nyolcszázötvenötezren voksoltak a pártra (16,7 százalék), 2016-ban pedig már túllépték az egymilliós határt (20,3 százalék). A polgári és keresztény Magyarország túlnyomó többsége azonban nem vevő a fekete hadak és gyanús pénzforrások pártjára. Az 2014-es országgyűlési választás óta időszakosan mért különbségek a Fidesz-KDNP és a Jobbik szimpatizánsai között csak növekedtek. A harmadik Orbán-kormány (hiper)aktív politikájával szemben bajosan találna alkalmas módszert Vona és pártja. (Igaz, a másodikkal szemben sem talált.)

A mostani politikai helyzet némiképpen emlékeztet az 1937 és 1940 közötti korszak belső ellentmondásaira és válságaira. Az akkori stabil jobboldali kormánytöbbséghez (és Horthy kormányzóhoz) hű pártoknak – Nemzeti Egység Pártja, Egyesült Keresztény Párt és mások – több bajuk volt a nyilasokkal, mint az összes balközép és baloldali mozgalommal. A rendőrség 1937. április 15-én őrizetbe vette Szálasi Ferencet, a nemzetiszocialista Nemzeti Akarat Pártja vezetőjét. A párthelyiségben lefoglalt iratokon, tagnévsoron és röpcédulákon kívül németországi (náci) számlákat is találtak. A belügyminiszter betiltotta a NAP-ot, a büntető törvényszék háromhavi fogházra ítélte Szálasit. S 1938 újév hajnalán a fővárosban mintegy százezer röpcédulát szórtak szét, rajta egyetlen mondat: „1938. Szálasi!”

Darányi Kálmán miniszterelnök újévi szózatában a Szent István-év jegyében köszöntötte az országot. Szent István halálának kilencszázadik évfordulóján Magyarország rendezte a cserkészdzsemborit és az Eucharisztikus Világkongresszust, az országban vasúton körülhordozták a Szent Koronát. Kegyelemteljes béke volt, ám növekvő feszültséggel, és 1939-től a nagypolitikáé, a fegyvereké volt a szó.

Az olyan politikai pártok és mozgalmak, amelyeknek alacsony iskolázottságú, bizonytalan egzisztenciájú, gyűlölködő és kirekesztő személyek a vezetői, tagjai és hívei, könnyen találnak megfelelő okot, indokot destruktív indulatokra, romboló, gonosz cselekedetekre. Tetteiket nagy részben a frusztráltságuk, lelki szegénységük motiválja, és készteti ártó cselekvésre.

Ámbár tanult ember, mégis így cselekedett november 8-án az Országgyűlésben Vona Gábor képviselő. Amikor a magyar kormány képviseletében és érdekében a többségi Fidesz-KDNP pártfrakció az „igen” voksot kérte az ellenzéktől, a magyar nemzet számára nem kívánatos idegenbetelepítés ellen, Vona pártelnöknek nem maradt sem ereje, sem lelke.

De nem maradt becsülete sem! Mert Vona nem igazi politikus, és nem is mérlegelő, az orránál tovább látó polgárember, vagy egyenes beszédű magyar. Ő csupán egyszerű, korlátolt távlatban gondolkodó, önfejű figura. Olyasféle, mint Gyurcsány képviselő kolléga, aki már be sem jár a képviselőházba. A különbség mindössze annyi kettejük között, hogy neki nincs Minderwertigkeitsgefühlje.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: