Sokkolta a magyar ellenzéket, hogy megint Orbán Viktornak lett igaza

Felrobbantott az internetet Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson, amely komment- és posztcunamit indított el a világhálón. Az eredmények hallatán a fél világ lefagyott, miközben a hazai és nemzetközi politikai vezetők sorra gratulálnak az Egyesült Államok 45. presidentjének.

Donald Trump győzelmét természetesen a magyar politikai pártok vezetői is kommentálták, mint ahogy a hazai megmondóemberek is kifejtették a véleményüket. Ismert, elsőként Orbán Viktor magyar miniszterelnök gratulált Trumpnak. A kormányfő angol nyelven közzétett üzenetében azt írta: micsoda nagyszerű hír, a demokrácia még mindig él. Orbán Viktor után az ellenzék is megszólalt, de a Trump által szolgáltatott sokkból és Orbán Viktor kormányfő előrelátásától alig tértek magukhoz. Ismert, Orbán Viktor már júliusban, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen az állami vezetők közül elsőként állt ki Donald Trump mellett.

Gratulálok Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok új elnökének! Most ő volt az, aki meg tudta szólítani az amerikaiak többségét. Nincs ok pánikra. Az Egyesült Államok ma is a szabadság és a demokrácia hazája, és az egész világ érdeke, hogy az is maradjon. Magyarország pedig továbbra is egyik legfontosabb szövetségeseként tekint az Egyesült Államokra. Úgy gondolom, ahogy Obama Orbán-kritikus viszonya érdemben nem gyengítette a magyar kormányt vagy erősítette ellenzékét, ennek nem fog megtörténni az ellenkezője sem Trump alatt. Orbánt itthon kell megverni, nem Washingtontól kell remélni a segítséget. Fontos tanulság, hogy a vetélytárs anyagi- és médiafölénye ellenére is lehet győzni, és a közvélemény-kutatók sem tévedhetetlenek.”

– közölte a DK elnöke Gyurcsány Ferenc, aki holnaptól újra a feladatára, vagyis Orbán Viktor leváltására koncentrál. 

epa000484456 Hungarian Prime Minister Gyurcsany Ferenc during a press conference at a business networking session organised by the Singapore Business Federation on Tuesday 19 July 2005. The Hungarian Prime Minister is in the city state for a two-day official state visit. EPA/HOW HWEE YOUNG

Az amerikai emberek döntöttek: Donald Trumpot választották elnöküknek. Ezt a döntést tiszteletben kell tartani” – írja Facebook oldalán Molnár Gyula. A szocialisták elnöke visszafogottan nyilatkozik az amerikai elnökválasztás eredményét illetően, mert kommentjét a következő mondattal folytatja:

Olyan országban és Európában hiszek, ami elkötelezett az emberek egyenlősége, a fejlődés és az igazságosság mellett. Reméljük, a kampány sárdobálását hátrahagyva az Egyesült Államok új elnöke egy ilyen Európa szövetségese lesz. Várom az új elnök döntését, kit bíz meg a külpolitika irányításával. Fontos üzenet lesz ez Európa számára, egyben lehetőség az amerikai-európai szövetség melletti kiállásra.

Vona Gábor a Jobbik elnöke meglepődött ugyan a  végkifejleten, de “felelős és a bölcs munkát kívánt Donald Trumpnak!

Mi magyarok, tiszteletben tartjuk más népek jogát a sorsuk alakítására és ugyanezt várjuk mindenkitől. Ezért gratulálunk az új elnöknek!

– fogalmazott az ellenzéki párt vezetője.

Schiffer András a Lehet Más a Politika egyik alapítója és volt elnöke szerint,

Soha nem fogjuk már megtudni, mi lett volna az amerikai elnökválasztás végeredménye, ha Trumppal szemben nem a Wall Street embere, hanem Bernie Sanders indul. De van egy erőteljes sejtésem. Az embereknek ugyanis világszerte kezd elegük lenni a kizsákmányoló, neoliberális elitekből.

Karácsony Gergely is azt pedzegeti mi lett volna, ha Bernie Sanders nem esik ki menet közben. Szerinte nagy árat fizet a világ Amerika választásáért.

Soha nem tudjuk meg, hogy ha a saját pártja nem ellene dolgozik, és Bernie Sanders lett volna a demokraták elnökjelöltje, akkor ki nyerte volna meg a választást. De az biztos, hogy Trump azért tudott nyerni, mert el tudta hitetni a sértett kisemberekkel, hogy ő nem a gyűlölt elit tagja – pedig persze, hogy az. Súlyos árat kell fizetnie a világnak, hogy ezt megértse. De ha már megfizettük ezt az árat, remélem legalább tanulunk belőle. 

– olvasható Zugló PM-es polgármesterének Facebook oldalán.

Elemző elemez

Mindig el voltunk ájulva attól, hogy Amerikában a vesztes milyen kulturált módon ismeri el a vereségét. S valóban, volt néhány tényleg nagyon szép pillanat, számomra leginkább McCain 2008-as beszéde maradt emlékezetes 

– fogalmaz Török Gábor politikai elemző, aki szerint “a mostani választási kampányban Clintonék előre elvárták Trumptól, hogy ismerje el az eredményt, azaz – az ő értelmezésükben – a vereségét. Ehhez képest most Clinton az, aki nem állt ki a nyilvánosság elé, nem mondott beszédet, csak egy egészen friss hír szerint telefonon beszélt a republikánus jelölttel...”

“Az amerikai polgárok többsége a szívére hallgatott. Sajnálatos módon a szív nem más, mint egy pumpa, így aztán okos döntést nem várhatunk tőle, de ettől függetlenül nap mint nap hallgatunk rá. Legfeljebb később megbánjuk” – fejtegeti a miérteket a HVG online kiadásában Tóta W. Árpád.

A blogger szerinte “

a manifeszt, hőbörgő őrület ilyen töménységben soha nem jutott még el a Fehér Ház kapujáig…  Most elromlott valami – több valami is –, és Donald Trump átcsúszott a szűrőn.

Az újságíró úgy látja “mi ezt a menüt esszük hat éve: tudjuk, milyen a gátlástalanul öncélú hatalom. Amelynek egyik utolsó ellensúlya éppen az Egyesült Államok volt. Magyarországnak nem jelent jót ez a fordulat. És nem az a fő kérdés, hogy szót emel-e a nagykövet egy-egy ormótlan lopás miatt, vagy dolgozik-e a CIA a szétvert szerkesztőségek helyett. Hanem hogy mivel tartozik Donald Trump Putyinnak, és hogyan osztozkodnak ők ketten” – fogalmaz.

Az nem baj, hogy Hillary Clinton vesztett. A baj az, hogy a létező liberális kapitalizmus ennyire volt képes: hogy ne legyen több, mint a kisebbik rossz, de azért nagyon, nagyon rossz” – véleményezi a választási eredményt Tamás Gáspár Miklós a Kettős Mérce oldalán. Mások után ő is úgy látja, hogy Donald Trump győzelme, része a szélsőjobboldali erők térhódításának világszerte.

trumtriumph

aztakurva“… volt Para Kovács Imre első reakciója, amelyet a következő követett,

A magyar baloldal kénytelen lesz végre csinálni valamit, mert Clinton nem fogja leváltani Orbánt. Esetleg még az is szóba jöhet, hogy megdolgoznak a fizetésükért, de nem akarok előre szaladni…

Jávor Benedek szerint Trump győzelme egyet jelent a klímaváltozás elleni harc elvesztésével.

A klímaváltozás elleni küzdelmet ma éjjel nagyjából bebukta az emberiség.

– fogalmaz a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője.

Csöbörből vödörbe vagy fordítva?

Ceglédi Zoltán szerint ugyan szomorúságra ad okot, hogy Hillary Clintont legyőzte Donald Trump. De ahogy mindennek, ennek is két oldala van. A másikon pedig süt a nap. Ugyanis az amerikai elnökválasztással párhuzamosan a választók 9 államban szavaztak a kannabisszal kapcsolatos jogszabályok reformjáról, és mindössze egyben utasították el a reformot.

Konklúzió:

Trump az elnök, de lehet szívni. Nagyapám tanította mindig, hogy talonba úgy teszünk le, egyet a betliseknek, egyet az ultisoknak.

Lady Gaga is hatalmas kampányt tolt a legnagyobb közösségi oldalon. Az elkötelezett Hillary-párti énekesnő tegnap este egy „Love trumps hate” (A szerelem üti a gyűlöletet) feliratú táblával tüntette a New York-i Trump Tower előtt Donald Trump ellen – írja a Mandiner a Telegraph nyomán.

Címlap: kkbk.blog.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: