Vegyétek magatokra a Fehér Ember terhét,
 Küldjétek el fajtátok legjobbjait,
Adjátok száműzetésre fiaitokat,
Hogy szolgálhassák rabjaitok szükségleteit;
Hogy nehéz hámba fogva vigyázhassanak
Az izgága és vad népségre,
Újonnan befogott, morc és konok népeitekre,
Ezekre a félig ördögökre, félig gyermekekre.

Rudyard Kipling: The White Man’s Burden

„Trump ist die letzte Hoffnung des weißen Mannes”  – ezzel a címmel írt cikket a Die Welt című német sajtótermék. Ez még akkor történt, mikor mindenki – én is – azt hitte, hogy Clintonné fog nyerni. Hiszen micsoda erők mozdultak meg az érdekében.

Például az egész Hollywood-i illúziógyár, az összes pojácával és háromakkordos dalnokkal együtt. Madonna például azt ígérte, hogy orális örömökbe részesíti a Clintonnéra szavazókat. Hát, nem tudom. Nekem már fiatalon se nagyon tetszett és így, hogy a csikófogait elhullajtotta… én biztos nem szavaztam volna ezért Hillaryra. Egyébként lehet, hogy ez az utalás Clinton mamának sem eshetett jól.

 

Az utolsó remény

Aztán éjjel pedig kiderült: mi, fehér férfiak, talán megkönnyebbülhetünk egy kicsit. Hogy ki, mit várt az öreglány győzelmétől, azt jól szimbolizálja az Index című kiadvány, ahol többek között csókolódzó buzikkal sikerült szociológiailag illusztrálni a demokrata szavazókat. A képen még örömükben csókolóznak, hogy utána bánatukban mit csináltak, azt el sem akarom képzelni.

Olvass tovább »