“Amerikai jogállam”: az FBI szerint nem bűnös Clinton

2016. november 7. 06:28

WASHINGTON, 06:28

Még egy fordulat az amerikai elnökválasztás kapcsán. Egy nappal a keddi elnökválasztás előtt az FBI váratlanul bejelentette: nem talált bizonyítékot arra, hogy Hillary Clinton bűncselekményt követett volna el, vádemelést sem javasol, így a demokrata elnökjelölt nyugodtan várhatja a választási eredményeket. Vicc.

hillary-clinton-hidfo-ru

Hillary Clinton

Az amerikai kongresszushoz írt levelében James Comey FBI-igazgató kifejtette:

Az ügynökség lezárta a vizsgálatot, és nem talált rá alapot, hogy változtasson a júliusi jelentésén. Magyarán a szövetségi nyomozóiroda szerint a demokrata elnökaspiráns nem követett el bűncselekményt, amikor külügyminiszterként a nemzetbiztonsági szempontból kritikus fontosságú anyagokat saját emailszerverére irányította.

Bő egy hete indult be ismét az amerikai emailbotrány, amikor kiderült, hogy új, a témába vágó leveleket találtak annak az Anthony Weinernek a laptopján, aki Clinton egyik legbizalmasabb tanácsadójának a válófélben lévő férje. Az FBI újraindította a vizsgálatot, az “eredményt” pedig most tálalta a kongresszus elé.

Fotó: AFP

Donald Trump pár nappal ezelőtt az újabb emailbotrányt a Watergate-ügyhöz hasonlította, sőt jelentősebbnek titulálta annál. A republikánus elnökjelöltnek hatalmas lehetőség volt ez, hogy saját botrányait elfeledtetve ellenfelére komoly csapást mérjen. Az FBI újabb nyomozása komoly hatással volt a demokrata elnökjelölt népszerűségére, hiszen nem egy közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy Trump vészesen megközelítette Clintont, olykor még meg is előzte.

A demokraták persze sérelmezték, hogy a szövetségi nyomozó iroda által indított nyomozás a választási kampány utolsó szakaszában egyáltalán nem bevett gyakorlat. Clinton kampányfőnöke példátlannak tartotta Comey döntését, és sokan azért is bírálták az FBI-igazgatót, mert nem hozta nyilvánosságra a részleteket.

Az emailbotrány mellett most vasárnap kiderült, hogy Hillary Clinton külügyminiszterként rendszeresen kérte arra a takarítónőjét, hogy nyomtasson és sokszorosítson titkos kormányzati anyagokat és e-maileket, Clintonék washingtoni házában. A takarítónő nem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon. Mindez az FBI egyik feljegyzéséből derült ki, így ennek fényében is érdekes az FBI vasárnapi döntése.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: