A marakodás kultúrája

Sajnos az Egyesült Államok elnökjelöltjeinek acsarkodása a sikeres »politika­csinálás« mintájává kezd válni minálunk is…

Nagy Ervin – 2016.11.05.

Kevés valódi politika, tovatűnt jövőkép, de sok-sok szemtelen, személyeskedő lejáratás. Angolszász alpáriság, asztal alól előszedett aljasság. Acsarkodás. És a lényeg: a másik teljes morális megsemmisítése…

Ha követjük az amerikai elnökválasztást, és a „jól tájékozott személy” látszatának fenntartása miatt muszáj ezt tennünk, illetve egyébként is kikerülhetetlen a ránk zúduló hírcunamiból szelektálnunk, akkor szomorúan ezt tapasztaljuk. De mondhatjuk-e azt, hogy ez csupán az ő bajuk, ehhez nekünk semmi közünk? Csak az ő lelküket piszkítja ez a fajta züllés? Aligha. Hiszen ez a fajta politikai kultúra vagy inkább kulturálatlanság minálunk is egyre divatosabbá válik.

ws

Az Egyesült Államok elnöki székéért folytatott küzdelem pontos korrajzot ad az amerikai közélet morális minőségéről. (Megjegyzem, az egész kultúráról – de ez más lapra tartozik!) Hillary Clinton és Donald Trump, mint két dróton rángatott médiabohóc, mint két marionettbábu püföli egymást, kézzel-lábbal rúg és mar a másikba, teli torokkal szidja egymást. Pozitív üzenet, jövőkép, politikai vízió? Ugyan már! Ez már rég kiment a divatból, avítt, elavult, érdektelen; nem üti át a nyilvánosság ingerküszöbét. A politikai program már csak nagy vonalakban, legfeljebb lábjegyzetként fér bele a médiatérbe; míg a szaftosnak ígérkező magánéleti ügyek címlapos témák lesznek.

 

A politikai bulvár nem új jelenség. A választópolgár mindig is kíváncsi volt a politikusra mint emberre, mint szerethető módon cselekvő, érző lényre; vagy mint gonosz és számító élvhajhászra. Nem csupán a jóra, hanem a rosszra is. De joga van hozzá. Mert nem csak a politikai célok, hanem a mögötte álló ember is fontos – és ez idáig rendben is van.

Idáig nem is lenne baj… sőt! Mivel a képviseleti demokrácia lényege a nép által tulajdonolt hatalom átruházása egy-egy személyre, így fontos a személy maga is. A probléma ott kezdődik, amikor a személy fontosabb lesz, mint az általa képviselt érdek- és értékrendszer. Mert ettől a pillanattól kezdve a politikus színésszé lényegül át; a politikai stratégiát felváltatja a stylist rafinériája; a társadalomtudóst pedig nyugodtan vissza lehet küldeni a könyvtárba, mert helyére megérkezik a tévés producer. A közjóról szóló politikai vita végül elhalványul, kíváncsi tekintetünk előtt pedig kirajzolódik egy nem éppen a gyermeki szemnek íródó szappanopera.

A folyamat végül teljesen kifordítja önmagából a szereplőket. A politikai versenyfutás lényegi eleme nem a „piros pont gyűjtése” lesz, hanem a „másiknak adandó intők” sorjázása. A politikus pedig, aki hatalomra tör, már nem abban lesz érdekelt, hogy az ő programja és a személyes kvalitása legyen a jobb (a jó fogalom valódi, a közmegegyezésen alapuló értelmében), hanem abban, hogy a másik tűnjön rosszabbnak. Egyfajta kiszavazós reality show lett mára az amerikai politikai játéktér.

Mindezt jól mutatja az önmagukat politikai elemzőnek nevező szak­értők értelmezése is. (Akik voltaképp már régóta politikacsinálók, hisz csak megismétlik és egy könnyebben értelmezhető keretbe helyezik azt, amit a politikus és a körülötte lévő politikai aktorok mondanak, tesznek.) Mert amikor nyilvánosságra kerül egy-egy valós vagy éppen vélt magánéleti botlás, kis lopás, stikli, akkor megérkeznek a szakértők, és arról vitáznak, hogy ez vajon „hány százalékpontot ronthat a politikus népszerűségén”. Jól láthatóan, ahogy közeledünk a választás napjához, egyre kevésbé arról szólnak ezek az „elemzések”, hogy egy-egy politikai cél felkarolása mennyi szavazatot hozhat a jelöltnek, hanem arról, hogy a botrányok mennyit „vihetnek”. Így a verseny logikája torzul el végül.

De mindez teljesen érdektelen is lehetne számunkra, ha a halloweenimporttal együtt nem érkezne meg és ne borítaná piszkos ködbe a mi közéletünket is a politikai gyűlölet kultúrájának ez a fajta logikája. Sajnos az Egyesült Államok elnökjelöltjeinek acsarkodása a sikeres „politikacsinálás” mintájává kezd válni minálunk is. Ezt másoljuk, ezt majmoljuk. (Tisztelet a kivételnek!) Pedig folyamatosan vannak új szereplői a közéletünknek, akik a „lehet másképpen is csinálni”, vagy a „mi vagyunk az ifjú és tiszta erő” jelszóval lépnek fel a porondra, de mégsem. Sőt! Az újonnan jövők nemhogy immunisabbak lennének a bulvárpolitika aljas logikájára, hanem még inkább gerjesztőivé válnak annak. Neveket nem mondva, nem mutogatva, de tudva…

Nekik is „köszönhetjük” azt, hogy mindez, bár nem új jelenség, de mértékét tekintve talán sosem volt ennyire határtalan és ennyire rémisztő.

A tengerentúlon nem tudom, de minálunk biztos nem…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: