Hadházy Ákos: Ha nem sikerül a kormányváltás, akkor csak a forradalom jöhet

Juhász Péter – EGYÜTT
– „Putyin seggébe akarják rakni Magyarországot”
A Népszabadság mellett, a korrupció ellen tüntetett a Szabad sajtó útján az Együtt. A  Lopják a szabadságunk! Repüljenek! című demonstráción több ezren vettek részt, valamint felszólalt: Hargitai Miklós (Népszabadság), Jávor Benedek (Párbeszéd), Hadházy Ákos (Lehet Más a Politika) és Juhász Péter (Együtt). A Fidesz-frakció közleményben reagált az eseményre, amelyben az áll: az ellenzéki állításokkal szemben, a Népszabadság megszűnése piaci, pénzügyi és alkalmassági kérdés.

Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője azt hangsúlyozta: Magyarországon a korrupció nem a kormányzás mellékterméke, hanem “maga a rendszer”, a szisztémát pedig mára szinte tökéletesre csiszolták a felügyeleti szervek átalakításával. A politikus szerint a kormányzat el akarja hallgattatni a civil szervezeteket és a független médiumokat, “akik szembesíteni képesek őket a saját hazugságaikkal”.

 

Hargitai Miklós, a Népszabadság munkatársa arról beszélt, a tulajdonos mindeddig nem adott magyarázatot a lap bezárására, de szerinte még rosszabb, hogy a lépést úgy tették meg, hogy nem tájékoztatták az akkori vezérigazgatót, aki, amikor megtudta ezt, leköszönt posztjáról. Kifogásolta, hogy azt a lapot zárták be, amely korrupciós ügyekről írt, és nem azokat a politikusokat, akik “könyékig turkáltak a közösben”. Az újságíró felidézte Pokorni Zoltán 2010-es mondatát, miszerint levágják a kezét annak a fideszesnek, aki a közös kasszában nyúlkál. „Nem hogy nem vágják le a kezét annak, aki könyékig nyúlkál a közösben, hanem még be se zárják, aki viszont beszámol erről, azt az újságot viszont bezáratják” – mondta.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is felszólalt, és a “magyar társadalom rákjának” nevezte a korrupciót, hangsúlyozva, hogy a törvények sorával garantálni lehetne az elszámoltathatóságot. Az LMP-s politikus szerint az ország történetének legsúlyosabb, államilag szervezett csalássorozata zajlik. Hozzátette: az ellopott pénzből médiajelenlétet éppúgy szervezhetnek, mint “az ország történetének egyik leggyalázatosabb félelemkeltő kampányát”. A politikus szerint “2018-ban évtizedekre dőlhet el Magyarország sorsa”, ha akkor nem sikerül a kormányváltás, akkor már csak a forradalom jöhet, amit egyébként ő maga nem támogat.

Juhász Péter, az Együtt alelnöke arról beszélt igen hevesen, hogy a korrupciónál már csak az nagyobb, történelmi bűn, hogy  a miniszterelnök nyugat helyett kelet felé fordítja az országot.

„Putyin seggébe akarják rakni Magyarországot” – mondta, majd hozátette, hogy szerinte minden fideszes hazudik Kósa Lajost kivéve, aki csak értelmetlenül beszél, „és olyan sötét, mint a brezsnyevi kommunisták”. A politikus arra szólította fel a jelenlévőket, hogy ahol csak tudják, ezentúl fütyüljék ki Orbán Viktort.

A Fidesz-frakció közleményben reagált a tüntetésre:

Az ellenzéki állításokkal szemben, a Népszabadság megszűnése piaci, pénzügyi és alkalmassági kérdés. A Népszabadság jövőjét az MSZP mostani és korábbi vezetői lopták el, akik nem csak arra voltak alkalmatlanok, hogy az országot kormányozzák, hanem még arra is, hogy a saját pártlapjukról gondoskodjanak. A 60 éve működő Népszabadság – amely túlélte a Magyar Szocialista Munkáspártot, túlélte a rendszerváltást, és az azóta eltelt negyedszázadot -, épp azok alkalmatlansága miatt múlik ki, akiket eddig pártlapként kiszolgált. A szocialisták már tíz éve – tehát a kormányzásuk alatt is hagyták, hogy a Népszabadság súlyos veszteségeket termeljen, majd 2015-ben egy tollvonással lemondtak róla, eladták és a sorsára hagyták. Az új piaci tulajdonos tavaly felajánlotta a lapot megvételre az MSZP-nek, de az MSZP-nek nem kellett. A szocialisták kormányzásuk alatt tönkretették az országot, de egyértelmű, hogy nemhogy az országot és a kormányzást nem lehetne rájuk bízni, de még a saját pártlapjuk működését se tudták megszervezni.

Forrás: MTI, OS, fotó: Mohai Balázs – MTI

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: