Clinton bajban: újabb leveleket hozott nyilvánosságra a Wikileaks

2016. október 8.

WASHINGTON, 11:28

A Wikileaks szombaton részben nyilvánosságra hozta Hillary Clinton demokrata párti amerikai elnökjelölt kampányfőnökének elektronikus leveleit. 

A Wikileaks összesen 2060 levél és csatolmány részleteit hozta nyilvánosságra szombaton,. A portál szerint ez csak a jéghegy csúcsa, hisz még több levelet igyekeznek majd publikálni a közeljövőben. 

A most nyilvánosságra hozott e-mailek többsége az atomenergia-iparhoz és az Uranium One nevű cégóriáshoz kapcsolódik. Donald Trump republikánus elnökjelölt erről a cégről állította korábban, hogy Clinton kampányfőnökének testvére, Tony Podesta irányítása alatt áll. 

 

hillary-1a-800x350

Trump szerint, mikor a demokrata elnökjelölt külügyminiszterként, nemes egyszerűséggel átpasszolta az amerikai uránium húsz százalékának kezelését a vállalatnak.

A Kanadában bejegyzett multi a világ egyik legnagyobb uránkitermelő vállalata, melynek a világ számos pontján vannak érdekeltségei. 2013 januárjában az orosz állami atomipari vállalat, a Roszatom egyik leányvállalatán keresztül 1,3 milliárd dollárért megvásárolta a vállalat összes forgalomban lévő részvényét, majd belső átalakítással közvetlenül leányvállalatává tette.

John Podestát régóta a Clinton család bizalmasaként tartják számon. Ő a Podesta Group befolyásos lobbicsoport vezetője. Jelenleg ő irányítja Hillary Clinton kampánystábját, 1998 és 2001 között pedig Bill Clinton amerikai elnök kabinetfőnöke volt.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: