Martin Schulz: ismerd meg Magyarország legnagyobb kritikusát

2016. október 5.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke 8 általánost végzett, mégis az EU egyik legfőbb döntéshozó szervét vezeti. Szeret káromkodni és nem veti meg az italt. Az európai baloldalt – amelyhez ő maga is tartozik – disznók gyülekezetének tartja. Szabadidejében szívesen telepítene migránsokat Szegedre. Minden, amit tudni szeretnél Martin Schulzról, Magyarország legnagyobb kritikusáról – de ő nem szeretné, hogy tudd.

Martin Schulz csillagokat lát.

Fotó: AFP

8 általánossal Európa élére

Martin Schulz 1955-ben született, Nyugat-Németországban, ismerősei szerint közvetlen ember, megélhetési politikus. A középiskolát érettségi nélkül hagyta ott, mindössze általános iskolai végzettsége van. Ennek ellenére az EU egyik legfontosabb posztját tölti be: ő az Európai Parlament elnöke.

A tanulás nem az erőssége, a középiskolai lógások után 1974-ben, 19 évesen úgy döntött, hogy politikusnak áll. Belépett Németország Szociáldemokrata Pártjába (SPD), majd egészen 1987-ig kellett várnia egy “komolyabb” pozícióra: ekkor lett az észak-rajna vesztfáliai Würselen polgármestere. Ezt a posztot egészen 1998-ig töltötte be.

 

1994-től az álláshalmozás jegyében az Európai Parlamentben (EP) képviselő lett. 2012-ben megválasztották az EP elnökének. 2014-ben újraválasztották.

Juncker, Merkel és Schulz. A migránstriumvirátus.

Fotó: AFP

Első megválasztása után a sajtó sokat cikkezett Schulz aluliskolázottságáról, ám a szóvivője helyretett mindenkit:

Az Európai Parlament elnöki tisztségének betöltéséhez nincs szükség egyetemi végzettségre. George Washington sem rendelkezett formálisan iskolai végzettséggel, és Abraham Lincoln sem”

– mondta Marcin Grajewski, az Európai Parlament elnökének szóvivője.

 

Anekdoták Schulzról, az emberről – tényfeltáró újságíróktól

A megválasztása után portrét közölt róla a liberális Der Speigel. A cikk így kezdődik:

1980. június 26-án Martin Schulz éjszaka négy órakor íróasztalánál ül lakásában Würselenben, és arra gondol, öngyilkos lesz.”

A falu egyetlen rendőrének gyermeke, szolgálati lakásban nőtt föl, máig „kis proletárnak” nevezi magát. Ezen az estén

holtrészegen jött haza, majd további fél üveg Martinit döntött magába. 24 éves, munka, barátnő, életkedv nélkül, tartozásai vannak és alkoholista”

– folytatódik a cikk.

A Der Spiegel arra kereste a választ, hogy milyen fickó Martin Schulz a pódiumon kívül. Az EP elnöke szeret káromkodni, még interjúk közben is, ezért amikor a sajtónak nyilatkozik mindig kiköti, hogy a vulgáris kifejezéseket vegyék ki a szövegből utólag.

Angela Merkelt nem kedveli, sőt, folyton szapulja, ám büszke arra, hogy megvan neki a kancellár mobilszáma és szinte minden nap beszélnek – habár nem tartják sokra egymást.

Egy professzor könyvet akart írni “Az európai gondolkodás klasszikusai” címmel, és megkérte Schulzot, hogy írjon egy tanulmányt a könyvbe Európa legfontosabb politikusairól. Erre csak annyit kérdezett az EP elnöke, hogy

benne leszek én is?”

Schulz komoly kapcsolatokkal rendelkezik az európai baloldalon.

Ha sokáig jelen vagy Európában, minden disznót megismersz”

– mondta a Spiegel riporterének párttársaira és elvtársaira utalva.

A liberálisok közötti szolidaritás azonban nem mindig működik: korábban rendre megsértődött, amikor kiküldték az Európai Tanács üléseiről, ahol az EU tagállamainak állam- és kormányfői üléseztek.

Ha kirúgnak, leülök az ajtó elé, táblát akasztok a nyakamba, amelyre fölírom: Ez Angela Merkel demokráciaértelmezése! Csak egyetlen megoldás van: hatalomra kell jutnom. Minden hatalmat nekem!”

– mondta fölháborodva.

Schulz többször is volt elvonókúrán súlyos alkoholproblémái miatt. Több forrás is állítja: gyógyult alkoholista.

Martin Schulz Magyarországról, Szegedről, a kvótákról

Az EP elnökének egyik leghíresebb mondata azután hangzott el, hogy Szegeden tárgyalt Botka László szocialista polgármesterrel, majd a Stern című magazinnak adott interjút a kvótareferendummal és a migránsválsággal kapcsolatban.

Szeged, egy elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni.”

Úgy tűnik, hogy a szegediek meghallották Schulz szavait, ugyanis az október másodikai kvótareferendumon 7000-el többen szavaztak a kvóták ellen, mint amennyi szavazatot kapott Botka a 2014-es helyhatósági választásokon.

Vajon mi lehet az előtte lévő palackban?

 

Miután a kormány február végén kihirdette, hogy népszavazást tart a kvóták ügyében, Schulz napokkal később körbenyilatkozta a nemzetközi sajtót:

Amennyiben Magyarország nem akar migránsokat befogadni, akkor nem kell őket befogadnia.”

Néhány hónappal később már egészen máshogy vélekedett.

Politikai karrierem során még sosem tapasztaltam ilyen cinikus viselkedést. Húsz állam tagadta meg a menekültek allokációját és ugyanazzal levegővétellel még az EU-t is kritizálták a kialakult krízis miatt, amely nem jött volna létre, ha ezek az emberek megtették volna kötelességüket”

– mondta Schulz a bevándorlási válságról április közepén. Ekkor már érezhető a hangulatváltozás.

Majd következett 2016 szeptembere, amikor az Európai Parlament arról döntött, hogy felgyorsítják a menekültek és a migránsok szétosztását, méghozzá felső korlát nélkül. A népszavazás után Schulz megfenyegette a magyarokat, szerinte az ország

veszélyes játékot játszik.”

Egy vasárnapi interjúban kijelentette, hogy Magyarországnak “mindössze 2000 migránst kellene befogadnia”. Természetesen azt sem tudta, hogy miről szól a magyar népszavazás, ugyanis a felső határ nélküli kényszerbetelepítésre mondott nemet a szavazók 98 százaléka.

A népszavazásra látványosan ingerülten reagált Schulz, ugyanis a német Funke című lap hasábjain azzal fenyegette Magyarországot, hogy búcsút inthetnek a magyarok az uniós támogatásoknak, amennyiben “nem mutatnak szolidaritást”.

A magyar zsidók összeírása

2013-ban Schulz a francia Metro napilapnak úgy nyilatkozott:

Magyarország össze akarja írni a zsidókat.”

Kifejtette azt is, hogy a rasszizmus és az antiszemitizmus nincs elharapódzva Európában, de Magyarország jó példa arra, hogy ez még nem veszett ki. Ezzel gyakorlatilag minden magyart antiszemitának titulált.

Nem teljesen lehet tudni, hogy ő volt-e részeg, amikor ezt kijelentette, vagy a szóvivője, mindenesetre kész tényként, már megalkotott jogszabályként kezelte a Jobbikos Gyöngyösi Márton felháborító javaslatát, amely szerint össze kell írni a zsidó származású kormánytagok és parlamenti képviselők nevét.

Később sem kért elnézést a kijelentéséért, hanem mindössze annyit mondott, hogy a Metronem azt közölte le, amit ő mondott, ezért helyreigazítást kért a laptól.

(Der Spiegel, Politico, Boon )

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: