Az összeférhetetlen iszlám

Képes-e, hajlandó-e egy muszlim ember alkalmazkodni az európai szokásokhoz?

Nagy Ervin – 2016.09.28.

Van-e benne bármilyen őszinte akarat arra, hogy beilleszkedjen? Hogy a keresztényi világképet vagy a szekularizált európai világértelmezéseket, a vallásszabadságot, illetve a tolerancia eszméjét elfogadja? A befogadók oldaláról tekintve pedig: van-e értelme pénzt, energiát és oly sok fáradságos munkát fektetni a beilleszkedésük elősegítésébe? Ha az ideérkező muszlimok hitét nézzük, akkor a válasz egyértelmű.

Nem!

A muszlim ember szerint az iszlám az egyetlen igaz, a világ keletkezése óta létező vallás. Minden más hitbéli világkép csupán emberi csaláson alapuló koholmány. Az Ószövetség és az Újszövetség mind-mind az eredeti, szóbeli kinyilatkoztatás írásbeli hamisítványa. Így a muszlimok felsőbbrendűnek tartják hitüket és ebből eredően önmagukat is. A vallásgyakorlásukban viszont nagyobb szerepe van bizonyos hagyományokon alapuló cselekedeteknek, mint az általuk hitt Istennel való kapcsolatuk megerősítésének. Ezek a cselekvések pedig nehezen vagy egyáltalán nem illeszkednek abba a kultúrába, amit Európában elődeink megteremtettek. Mondhatni, hogy a muszlim szokások és az európai kultúra között – ha tetszik, ha nem – antagonisztikus, azaz kibékíthetetlen ellentét van. És ez nem a nyitottságon, vagy a nemzetállamok ellenállásán dől vagy bukik el.

 

Ezért találkozhat azzal a tapasztalattal az európai ember, miközben az arab világot járja, hogy ha átlépi a turistáknak felfestett, valóban létező vonalakat, azaz kilép a turistazónából, akkor neki is alkalmazkodnia kell bizonyos muszlim szokásokhoz. Be kell tartania nagyon fontos vallási és életviteli törvényeket, szabályokat. Ezzel szemben viszont, mikor a menekült, vagy a gazdasági bevándorló megérkezik az európai kontinensre – eszébe sem jut, hogy ő alkalmazkodjon. Hisz olyan hagyományokat, szokásokat talál, amelyek náluk tiltva vannak; olyan kultúrával kerül kapcsolatba, amely homlokegyenest másképp értelmezi a helyest és a helytelent, mint ő. De, mivel (ismétlem) az iszlám hívő, azaz a muszlim ember felsőbbrendűnek tartja a saját hitét, vallását és az ebből eredő kultúráját – egyenesen bűnnek tartja az alkalmazkodást.

És ez így van a legradikálisabb és a mérsékeltebb muszlimok esetében is. Bár még az előbbi téríteni, azaz harcolni is akar a körülötte lévő „hitetlen” keresztényekkel, zsidókkal, vagy vallástalan európaiakkal szemben, az utóbbi csupán fölényes gőggel tekint a befogadókra és csöndben gyakorolja a szerinte egyetlen helyes világkép szerinti cselekedeteket. Talán így érthető meg leginkább az a nehézség, azok a súrlódások, konfliktusok vagy éppen erőszakos cselekmények, amelyek a két különböző kultúrájú civilizáció találkozásakor előfordulnak. Az egésznek az ad abszurditást, hogy a mostani „találkozás képletét” a befogadó és a befogadandó között állították fel.

Mindezek miatt Angela Merkelnek nincs igaza, amikor azt állítja a nyitott migrációs politikájának kudarca láttán, hogy Németország nem az integráció világbajnoka. Mert az! Euró­pában többet náluk senki nem tett ezért. Mégsem sikerült… De nem azért, mert kevés energiát, pénzt fektettek volna a folyamatba, vagy mert nem lennének elég nyitottak a németek, hanem mert olyan dologgal próbálkoztak, amelyekben a másik fél állt ellen. Erőfeszítésük az érkezők mérsékelt vagy radikális ellenállása miatt bukott meg.

Így teljesen érthetetlenné válik, amikor a valóságérzékét vesztett befogadáspárti európai elit (amely száma egyre csak csökken) még mindig a tanfolyamokról, a munkaerőpiaci beilleszkedésről beszél, amikor Franciaországban önkéntes átnevelőtáborokat (!) akarnak most létrehozni; és még több és több pénzt ölnének az integrációba. Akár a lyukas vödörbe öntött víz! Fölösleges idő- és pénzpocsékolás.

De mi van a humanizmussal? Mi a helyzet a szerencsétlenek megsegítésével? A válasz pofonegyszerű, illetve az lett volna, ha időben felismerik. Bár – akármennyire is szeretné Merkel – az idő kereke vissza már nem forgatható, de ha nem a bajt hoztuk volna ide, hanem a megoldást vittük volna oda, akkor most nem lenne válság, nem lenne civilizációs probléma. Ha azt a pénzt, energiát és munkát, amelyet Európa közösen a beilleszkedésre, tanfolyamokra, táborokra, segélyekre költött el az elmúlt években, inkább arra fordította volna, hogy segítse az Egyesült Államok erőszakos és rosszul időzített demokráciaexportjának kudarca után keletkezett romok eltakarítását, akkor most nem lenne probléma, most nem lenne válság; és nem lenne civilizációk és kultúrák közötti háború sem. De talán még nem késő. Talán még minden megváltoztatható! A jövőt ugyanis most írjuk.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: