BUDAPEST – Németh Szilárd kisétál az ATV élő adásából

Németh Szilárd úgy megsértődött, hogy élő adásban kisétált az ATV stúdiójából – VIDEO

 

 

2016-05-13_1652

Németh az Együtt elnökével, Szigetvári Viktorral vitatkozott a menekültkérdésről az ATV esti műsorában. A Fidesz alelnöke vitapartnere szemére vetette, hogy az ellenzéki párt mögött idegen érdekek állnak, mire Szigetvári úgy reagált: „mondja ki, hogy a zsidók”.

  • Kiment Pokorni

Németh itt vesztette el a türelmét, kikérte magának, hogy zsidózással vádolják, de már állt is fel és kisétált a stúdióból. Utoljára tíz éve történt ilyen, akkor Pokorni Zoltán sétált ki az Egyenes Beszéd élő adásáról.

Európa elfoglalása zajlik

Kormányszóvivő: sok dolga lesz a magyar diplomáciának

 

Európa komoly migránshullám előtt áll, mert csak az afrikai térségben legalább 60 millió ember készül útra kelni az unió felé.

MH/MTI – 2016.05.12.

Súlyosabb probléma a migrációs válság és annak megoldása, mint azt gondolnánk, ezért globális megoldásra van szükség, mivel a probléma is globális: Európa elfoglalása zajlik – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozását követően csütörtökön.

Mikola István úgy fogalmazott, minden erejét össze kell gyűjtenie Európának, a gyarmatosításokért, a korábbi bűnökért pedig bocsánatot kell kérnie. “Most rajtunk sor. Azzal, hogy segítjük a fejlődő világokat, megmenthetjük magunkat” – mondta.
A migráció mély és bonyolult probléma, amelyben globális érdekek mentén óriási pénzek mozognak. Ahhoz, hogy megoldás születethessen, a fejlett országoknak, de elsősorban Európának fizetnie kell – hangsúlyozta.

Kormányszóvivő: sok dolga lesz a magyar diplomáciának
Sokat kell dolgoznia a magyar diplomáciának, hogy Brüsszel megértse, a kötelező kényszerbetelepítési kvóta nem jelent megoldást – mondta a kormányszóvivő csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
Kovács Zoltán szerint a kvótával nem a menekültválság okait akarják megszüntetni, sokkal inkább a következményekre reagálnak.
A magyarországi kvótareferendum tétje részben Európa jövője, valamint az, hogy milyen erővel képes képviselni álláspontját a kényszerbetelepítéssel szemben a kormány – tette hozzá.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: