A „politikai korrektség” és a jogi szolgálóleányai

Szembenézésre kényszerítheti Európát önmagával. Mert Európát önmagától kell megmenteni. És ez lenne a normalitás lázadása…

Szánthó Miklós – 2016.05.12.

Van a 21. század elejének egy sajátos ideológiája, amely megbénítja az igazmondást, letöri az őszinteséget, és viszonylagossá teszi a valóságot: ez a „politikai korrektség” és annak jogi szolgálóleánya, az emberi jogi fundamentalizmus. Ahogy a liberalizmus is önmaga, a szabadság ellensége lett, az emberi jogi fundamentalizmus is megtagadta az emberi jogi gondolkodás eredeti célját, az ember természet adta jogainak védelmét, és a politikai korrektség jogi szolgálóleánya lett. Ezek az ideológiák, hitrendszerek abból az alapjaiban téves felfogásból indulnak ki, hogy az emberek mindenben és mindenekfelett egyenlők, ha pedig mégsem, akkor azt az egyenlőséget erőltetve, parancsszóra kell megvalósítani.

Azonban az emberek csak Isten és a törvény előtt egyenlők, az ember ugyanis természetéből fakadóan gyarló alkat. Vannak jobbak és rosszabbak, tehetségesebbek és tehetségtelenebbek: különbözők vagyunk, különböző képességekkel, adottságokkal, jó és rossz tulajdonságokkal. Az, hogy az egyes kultúrák, civilizációk és az azokat alkotó emberek különbözők, tehát nem egyformák, az így van jól. Az így természetes, hiszen így sokszínű a világ.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: