Hecckampány tárgya a jegybank

Az alapítványok nem elköltötték, hanem gyarapították a vagyont, és hiába követeli az ellenzék, nem mond le Matolcsy György

Szajlai Csaba – 2016.05.05.

Politikai hecckampány folyik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellen, jóllehet a Pallas Athéné Alapítványok nem elköltötték, hanem gyarapították a rájuk bízott vagyont – fejtette ki megkeresésünkre Hidvéghi Balázs, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője. Szerinte a megalapozatlan vádak nem csupán az MNB-nek, hanem az egész országnak ártanak.

Hidvéghi Balázs 20160505Hidvéghi Balázs: Emelkedett a megvásárolt ingatlanok értéke (Fotó: Varga Imre)

Hidvéghi Balázs a lapunknak adott nyilatkozatában visszautasított minden olyan állítást, amely egyoldalúan, a tények elferdítésével mutatja be az alapítványok működését. Mint részletezte, számos, a valóságot tárgyszerűen bemutató alapítványi közlemény, illetve az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően közzétett adatsor bizonyítja a célok és a támogatott projektek, programok hasznosságát, és megismerhetők a valós számok is.

 

A jegybanki szóvivő kiemelte, hogy az alapítványok csaknem hétszáz sikeres oktatási programot támogattak mintegy 3,3 milliárd forint értékben úgy, hogy emellett még gyarapodott is az alapítványok vagyona 830 millió forinttal. Szó sincs tehát arról, hogy „pénzek tűntek volna el”, ellenkezőleg: a társadalmilag hasznos ügyek, kutatások, könyvek, tanulmányok és oktatási programok támogatása mellett növelték a vagyon mértékét – mutatott rá.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta azt is, hogy támogatásra az elképzeléseknek megfelelően létrehozásukkor az alapítványok csak a vagyon hozamát használták fel, a befektetések átgondoltságát pedig igazolja a vagyongyarapodás, a megvásárolt ingatlanok értékének a növekedése is. A szóvivő aláhúzta: az alapítványok 197,3 milliárd forintot állampapírokba, 24,47 milliárd forintot ingatlanokba, 37,7 milliárd forintot cégbefektetésekbe tettek, 7,76 milliárd forintot pedig bankbetétekben tartanak – mindez jól átgondolt, felelős befektetési politika alapján. A vagyon 266,4 milliárdról márciusra 267,23 milliárd forintra gyarapodott – összegezte a gazdálkodási eredményeket a jegybank képviselője.

A támogatott projektek közül a sajtóban „felkapott” témákkal kapcsolatban Hidvéghi Balázs megjegyezte: egyes újságírók tendenciózusan emeltek ki olyan programokat, amelyek a laikusok számára nehezen érthetők, megpróbálva ezzel komolytalanná tenni a támogatott kutatók munkáját is. Példaként említette az afrikai kutatási programokat, hozzátéve, a geopolitikához értők számára egyértelmű, hogy a kontinens szerepe már most felértékelődőben van, a világ valamennyi fejlett gazdasága komolyan számol Afrikával. A támogatottak kiválasztásával kapcsolatban a szóvivő visszautasította azt a vádat, hogy a döntések mögött egyéni, rokoni vagy baráti érdekek állnának, mint ahogyan azt is valótlan állításnak nevezte, hogy a pályázatokról egyetlen személy döntött volna.

Az alapítványok adatainak nyilvánosságra hozatalát megelőző titkolózásra és a titkosítás szándékára vonatkozó felvetésünkre Hidvéghi Balázs hangsúlyozta: az alapítványokra ugyanazok a szabályok vonatkoztak, mint bármely más, közhasznú célokért működő alapítványra, a jogértelmezési vitát a – sokszor egyértelműen politikai szándékból, kiemelkedő számban beadott – közérdekű adatkérések indították el. Az adatok közérdekűsége kapcsán még az egyes bíróságok között sem volt nézetazonosság, a végső szót a Kúria és az Alkotmánybíróság döntése mondta ki.

Ezt mind a jegybank, mind az alapítványok tiszteletben tartják, a szóvivő ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy a nyilvánosságra hozott adatokat sokan a jegybank lejáratására használták fel.

Az egyes nagy összegű vásárlásokra, többek között a luxusszőnyegek beszerzésére irányuló kérdésünkre Hidvéghi Balázs azt mondta: az alapítványok erre a tételre már megfogalmazták válaszukat, mint ahogyan a legtöbb egyedi döntés indokolása a kuratóriumok feladata, ezt pedig a jövőben nemcsak a nyilvánosság, hanem az Állami Számvevőszék előtt is meg kell tenniük – épp a kormánypártok által kezdeményezett törvénymódosítás eredményeképpen. Kérdésünkre, hogy – miként azt a legtöbb ellenzéki párt követelte az elmúlt napokban – lemond-e az MNB elnöke, Matolcsy György, Hidvéghi Balázs határozott nemmel válaszolt.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: