Nagy Ervin: Bokros zászlaja

Március 12-én volt a Bokros-csomag bejelentésének huszadik évfordulója.

Az ellentmondásos „születésnap” már csak azért is érdekes lehet, mert a megszorítás egykori kiagyalója még mindig a belpolitika egyik szereplője. Ő testesíti meg az igen nagy ideológiai kanyarokat bejáró politikus prototípusát a kis magyar ellenzéki homokozóban. Másrészt elmondható, hogy azért is aktuálissá vált a „csomagról” való megemlékezés, mert az idei március 15-én a saját magát most éppen „piacpárti konzervatívnak” nevező Bokros Lajos igen primitív módon igyekezett az egyébként civilekből álló Orbán-ellenes tüntetés élére tolakodni. És ha a gusztustalan nyomulás nem lett volna elég, s ha már „vette a kamera”, úgy mellékesen meggyalázta egy kicsit a magyar zászlót is.

Bokros Lajos nem szürke politikus. Volt már megszorító szocialista, ült konzervatív színekben az Európai Parlamentben (MDF), most meg saját kis pártját építgeti – mondván, ő a valódi konzervatív. Az ideológiai körtánc ellenére tény, a klasszikus világnézetek modern változatai igen összekuszálódtak az elmúlt évtizedekben. S tény az is, hogy Bokros törpepártja, a Modern Magyarországért Mozgalom piacbarát programja az amerikai neokonzervatívok egyes elemeit idézi. De azért mégis! Bokros Lajost hitelesnek legfeljebb a felesége véli. De ő sem a politikusi munkássága miatt.

 

bokros_1a

 

Olvass tovább »












 

 

Megcáfolták Gyurcsányt

Nem létezik olyan titkosított jelentés a 2006. őszi eseményekről az Alkotmányvédelmi Hivatalban (AH), mint amilyenről Gyurcsány Ferenc beszélt tanúként a Bene–Gergényi-per keddi tárgyalásán – nyilatkozta lapunknak Völgyesi Miklós.

A Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke, aki a Balsai-jelentést készítő munkacsoport vezetőjeként az összes dokumentumot, köztük a Belügyminisztérium, illetve az AH vonatkozó iratait is áttanulmányozta, határozottan cáfolta a volt miniszterelnök állítását. Szerinte egyszerű blöffről van szó.

 

2013-10-18_1632

Emlékezetes, Gyurcsány azt állította: van két olyan, még titkosított jelentés az AH-ban, amely jelenlegi kormánypárti politikusok szervező szerepét támasztja alá.

 

Olvass tovább »












 

 

Mesterházy trágár cetlivel szórakoztatja rajongóit

Fidesz-gyalázó akrosztichont állított össze egy szorgalmas vásárló a termékek kezdőbetűjéből egy Tesco önkiszolgáló pénztáránál. Ezt posztolta Mesterházy Attila kétszeres exkormányfőjelölt.

„A legjobb kép az utolsó vasárnapi bevásárlásról” címmel, cikként tálalta a 444.hu az internet népének legújabb leleményét. Egy Facebook-felhasználó tett fel a világhálóra egy tescós számlát az utolsó olyan vasárnapról, amikor még vásárolhatott a hipermarketben. A cetlin a termékek kezdőbetűiből az alábbi akrosztichon olvasható ki:

Fotó: 444

A legutóbbi két országgyűlési választáson (2010 és 2014) is elbukott MSZP kormányfőjelöltje, Mesterházy Attilának annyira megtetszett a kép, hogy a Facebookon tovább posztolta a trágár szókapcsolatot megjelenítő képet – ezzel a kommentárral: „Nézzétek meg, egyszerűen zseniális! :)”

 

 

Olvass tovább »











 

 

Biszku életfogytiglanit kaphat

A vád: több emberen elkövetett emberölés és bűnpártolás

Az ítélet szigorítását, életfogytiglani börtönbűntetést indítványozott az ügyész a Biszku-perben. A kilencvennégy éves férfit az 1956-os forradalom után elkövetett megtorlások miatt vádolják háborús bűntettekkel.

 

Biszku Béla, a volt pártállami diktatúra belügyminisztere érkezik az ellene több ember sérelmére elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalására. MTI Fotó: Kovács Attila Tavaly májusban az elsőfokú bíróság öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett, illetve más bűncselekmények miatt.

 

biszku

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: