Most pedig a nagy Amerikából, az Egyesült Államokból kitiltottak tíznél kevesebb magyart

Amikor megtörtént a 9/11, a terrortámadás, a magyar TV-Híradó néhány nap múlva szép képekben mutatta, hogy megtalálták a terroristák nyitott autóját, benne egy arab nyelvű repülőgép-vezetői szakkönyvvel. Hát ez tényleg ilyen egyszerű, papírról megtanulni egy metropolisz felett a repülőgép vezetését. Ha lett volna Híradó 1948-ban, ugyanilyen szakértelemmel mutatta volna Mindszenty bíboros lakásának kályhacsövében a dollárkötegeket.


A másik. Amikor bejött a Bokros-csomag, két nap múlva a Kossuth Rádió késő esti híreiben bemondta, hogy japán lapok szerint már érzékelhető a Bokros-csomag pozitív hatása. A japán lapok biztosan nagyon okosak, különösen, ha pozitív hatásokról van szó, de a csomag csak egy hét múlva lépett életbe.


A harmadik, amikor a Gyurcsány-kormány tagjai és hátországa, élükön a nagy reményű Falus Ferenccel beoltatták magukat. Szintén a főadó közölte késő esti híreiben, hogy egy kínai faluban H1N1-vírusban meghalt egy öregember. Azt nem tudom, van-e statisztika arról, hányan halnak meg Tolnában és Békésben naponta. De azt tudom, hogy Kína elég nagy ország és még ma is csodálom a hírszerkesztőt, hogy sebészi pontossággal ráérzett a hírértékre, egy távoli ország milliárdos népességéből kiszúrta, hogy az a szegény ember egy kis kínai faluban miben halt meg.
Most pedig a nagy Amerikából, az Egyesült Államokból kitiltottak tíznél kevesebb magyart. Ilyet se mondott még normális ember, hogy tíznél kevesebb, hát jó.


Nagy-nagy köd van, de nem illiberális köd. Semmit sem tudunk, de azért éljen a politikailag korrekt amerikai demokrácia. No meg Franz Joseph Strauss.

 

safe_image

 

Amerikai anziksz

Ha lett volna Híradó 1948-ban, ugyanilyen szakértelemmel mutatta volna Mindszenty bíboros lakásának kályhacsövében a dollárkötegeket.

Sajtószabadság – A sajtó helyzetét vizsgálták

Előrebocsátva: ez cikk nem születhetett volna meg, ha nem lenne sajtószabadság.

A beszámoló csak röviden idézi a Kováccsal való találkozót, részletesebben írnak arról, hogy találkoztak „újságírók tucatjaival”, akik olyan korlátozó intézkedésekről beszéltek, mint a független, kritikus újságírás elnyomása jogi és financiális úton. Többször kitérnek a médiatörvényre, valamint a reklámadóra is.

Hasonlóan drámai hangon ír a magyar helyzetről a Der Spiegel német hetilap online hírportálja is Korlátozott véleménynyilvánítási szabadság – Mi lett valójában Magyarország médiatörvényéből? című cikkében. Keno Verseck és Claus Hecking úgy fogalmaznak, hogy a „hírhedt” médiatörvény 2010-es életbe lépése óta „uniformizálták a közszolgálati adókat” Magyarországon, Európa közepén, és „most a kereskedelmi adók következnek”. Az Európai Bizottság „példátlanul élesen tiltakozott” a jogszabály ellen, de a kormány által kezdeményezett módosítások többnyire „inkább kozmetikai jellegűek” voltak – teszik hozzá. A Spiegel Online szerzői idézik a távozó EB igazságüggyel és alapvető jogokkal foglalkozó luxemburgi biztosát, Viviane Redinget, aki szerint „a sajtószabadság Magyarországon már nem érdemli ki a nevét”, és a média mellett az igazságszolgáltatást, a központi bankot, a választójogot, „mindent kiüresítenek”, ami „putyinizálódást” jelent, és „ellentéte mindannak, amit Európában felépítettünk”.

 

A kormány képviselőivel is találkoztak a civilek

Őry Mariann – 2014.10.20.

Fennállása óta először vizsgálódott uniós tagállamban a sajtószabadságot védő Committee to Protect Journalists (CPJ).

BUDAPEST – … eme erődemonstráció sikeresen felvonultatott 10 embert, tartott 10 percig …

9 nappal az utolsó idei választás után(!) és 3,5 évvel a következő előtt megpróbálni erőt demonstrálni az utcán, mindezt úgy, hogy a két résztvevő közül az egyiknek soha nem sikerült a marginális mozgalmárság kereteiből kilépnie (Szolidaritás), a másiknál meg még az se biztos, hogy 2 nap múlva Együtt-PM helyett nem külön Együtt és külön PM lesz-e, na erre már mi se tudunk mit mondani.

 

20131031egyuttpm-akcio-a-lanchidon-molino

Arra viszont, hogy eme erődemonstráció sikeresen felvonultatott 10 embert, tartott 10 percig, a rendőrség csak kiröhögte. és az átlagpolgár beszüntette, na arra igen:

Nem gondoltuk volna, hogy valaki lehet egyszerre cuki, és ordítóan balfasz. Nektek sikerült.

Bővebben:

Budapest – Tüntetők zárták le a Lánchidat, elsöpörte őket a népharag


Hatalmas dugó volt délután Budapesten, miután az Együtt-PM, és a Szolidaritás aktivistái lezárták a Lánchíd pesti hídfőjét.

Az aktivisták a korrupció, és az amerikai kitiltási ügy miatt tiltakoztak így.

 

Az akció körülbelül tíz percig tartott, ez alatt hatalmas dugó alakult ki a környéken. A tiltakozásnak feldühödött autósok vetettek véget, akik kitépték a tüntetők kezéből a molinókat, és letolták őket az útról.



atv.hu

Bayer Zsolt: Nem vicc

Álláspont.

Innen, Chachapoyasból, Észak-Peruból nézvést nem látni tisztán az Egyesült Államokba történő beutazási tilalmakkal kapcsolatban

Persze tudom én, otthon sem, de ha otthon lennék, azért egy-két információt nyilván össze tudnék szedni, meg aztán a kollégákkal is lehetőségem lenne beszélni, egyeztetni.
Chachapoyasban nincs lehetőség semmire, csak az akadozó internet híreit lesni és elmélkedni. Az elmélkedések végkövetkeztetése pedig minden esetben ugyanaz: ez az ügy most nem vicc.
Megkísérlem összefoglalni, miért nem az.

 

Olvass tovább »

Nyilvános meghallgatást szervezett Strasbourgban a DK két EP-képviselője

Magyarország lejáratására készül a DK

Nyilvános meghallgatást szervezett Strasbourgban a DK két EP-képviselője

“A magyar baloldali politikusok semmit sem tanultak sorozatos választási kudarcaikból, és újra Strasbourgból kívánják lejáratni Magyarországot.” – írta közleményben a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja. Szerintük a Demokratikus Koalíció két EP-képviselője Magyarország lejáratásának céljából szervezte a hétfőre kitűzött közmeghallgatást Strasbourgban.

A képviselőcsoport úgy véli, hogy ezek a politikusok újságírók fenyegetése után akarnak a médiaszabadság élharcosai lenni.

 

Olvass tovább »

Kiss László: Sarkosan helyett

Tegnapelőtt egyik kollégánknak azt ígérte, majd jelentkezik, ha történik valami.

Hát nem jelentkezett, pedig roppant szavatartó ember volt, hiszen még betegágyából is szorgalmasan küldözgette Sarkosanjait.Aztán mégsem, tegnap mégsem jelezte, hogy „valami történik vagy történni fog”, csak elküldte legújabb, kétezer-negyvennegyedik dolgozatát. Az utolsót. Az utolsót, mert az élet más pályára szólította. Már a nyáron úgy volt, hogy „egyéb fontos elfoglaltság miatt” befejezi sorozatát, hiszen római nagykövetnek kérték fel, ám a sors már akkor is főszerepet vállalt: felebarátai, akikben a „tégy a gyűlölet ellen” harsogó parancsaként túlcsordul a szeretet, valóságos pergőtűz alá vették.

 

szentmihalyi szabo peter.iro foto:sarkozy gyorgy 2007.07.31.

Azt köpködték rá, hogy antiszemita, és korábban kommunista megnyilvánulásai voltak. Neki. Igen, neki, akit 1961-ben, egy 1956-os megemlékezés miatt, az ország összes középiskolájából kizártak, s 1963-ban, amnesztia után, a dolgozók gimnáziumában érettségizhetett. A Kádár-rendszert egy teletáska kézirattal házalta végig, próbálkozott itt is, ott is eladni kéziratait. Mert hát roppant termékeny volt, talán még Jókai és Krúdy sem dolgozott annyit, mint ő. Tanított egyetemen, fordított – például Huxleyt is –, szerkesztett, írt tanulmányt, verset, regényt, mintegy ötven könyve jelent meg. És hát több folyóiratban és lapban publikált. Nálunk, nekünk mindennap, hetente hatszor írt valamit. Valami szellemeset, meghökkentőt, okosat, valami mélyen emberit. Sokan szerették bölcs írásait, így aztán hatalmas olvasótábora volt, no meg jó néhány ellensége. Ami megint csak természetes, már ha vagy valaki. Ő pedig valaki volt – ember. S amikor rárontottak, elegánsan megköszönte és visszamondta a nagyköveti tisztséget. Viszont eltört benn valami Legbelül rágta magát, talán ez is vitte el olyan hamar még a nagykövetségnél is feljebb, sokkal, sokkal feljebb, és lényegesen fontosabb, felelősebb területre.

Szentmihályi Szabó Péter 69 évet élt.

%d blogger ezt kedveli: