Sűrű, sötét korszak, amit legszívesebben örökre elfelejtene a magyar emlékezet

Arra vállalkozott a Rákosi Mátyás vezette  négyes fogat, hogy végre keményen móresre tanítsa a kilencmillió engedetlen fasisztát
„Csak úgy engednek haza, ha vállalom, hogy házi őrizetben tartanak. Ezt elutasítottam. Mátyás.” Mert Rákosi haza akart kerülni. Tudta ő is, neve és személyisége meghatározza Magyarország egyik történelmi korszakát. Ő úgy érezte, a legfényesebbet. Noha az a legsötétebb volt. Rákosi 1892. március 9-én született Adán.

Felvonuló kommunisták. Már a koalíciós időkben kialakult Rákosi kultusza (Fotó: MH)

Felvonuló kommunisták. Már a koalíciós időkben kialakult Rákosi kultusza (Fotó: MH)

Rákosi elvtárs magatartását kezdetben leginkább a nemzetközi kommunista mozgalom értékelte. Két nagy nemzetközi visszhangot kiváltó perében is bátran kiállt tarthatatlan nézetei mellett. Hosszú börtönbüntetést szenvedett érte. A Szovjetunió csak 1940-ben cserélte ki, tizenöt év után, „ellenértékként” az 1849-ben zsákmányolt magyar honvédzászlókért. Aztán – 1945-ben a megszálló szovjet alakulatokkal tért vissza Magyarországra, együtt Vorosilov marsallal, a teljhatalmú szovjet SZEB-elnökkel.

Ezek után Rákosi elvtársat már a magyar kommunisták, sőt az egész baloldal is vezetőjének, példaképének tartotta. A kevés kritikusa – saját oldalról is –, mint például Demény Pál, eltűnt a börtönökben vagy a Gulagon. A szovjet megszállás után ő vezette a harcot a magyar demokrácia ellen a szovjet megszállók politikai, gazdasági érdekeit kiszolgálva. A harc győzelemmel járt, s Rákosi elvtárs immáron az egész magyar (dolgozó) nép Vezérének nyilváníttatott, ezenkívül „szeretett édesapánknak”, „népünk nagy tanítójának”, „Sztálin legjobb magyar tanítványának”, virágcsokros gyerekek között „Rákosi pajtásnak”. A közvélemény-kutatások toronymagasan a legnépszerűbb magyar politikusnak nyilvánították. (A közvélemény-kutatók kommunisták kezében voltak…) Hamarosan el is tűntek mellőle a nem kommunista vagy „társutas” politikusok. A Magyar Kommunista Párt átalakult Magyar Dolgozók Pártjává, ezzel párhuzamosan felszámolták a többi párt működését, az MDP egyedül maradt, megvalósította a pártállamot, amelyben a párt vezető testületei közjogi funkciókat is betöltöttek. Az államapparátus másodlagos, végrehajtó szerepet kapott.   Harcos élet

Ezzel párhuzamosan egyre szűkült a párton belül is a döntéshozók száma. A Központi Vezetőség már csak jóváhagyta a Politikai Bizottság döntéseit. E testületben pedig a „négyes fogat” – Rákosi, Farkas, Gerő és Révai – diktált. Révai és Farkas lemorzsolódott, Gerőnek volt annyi esze, hogy a háttérből irányítson, s átadja a Vezér szerepét a végtelenül hiú Rákosinak. 1952-ben Rákosi átvette a gumigerincű egykori kisgazdától, Dobi Istvántól a miniszterelnökséget is, így az MDP főtitkára mellett immáron az állami apparátus élén is őt találjuk. Rákosi elvtársnak, a „hivatásos forradalmárnak” mindene volt a hatalom, így ebben az évben valóban a csúcson érezhette magát. Persze volt felette is egy Vezér, akinek a bizalmát mindennap meg kellett szolgálni. Ő volt Sztálin. És Rákosi elvtárs igyekezett is ezt megszolgálni: csaknem háborút provokált Titóval, „az imperialisták láncos kutyájával”, komoly kampányt indított, hogy a jugoszlávok dobták át a határon a kolorádóbogarat, ezért csökken a termés, valamint perek sokaságát rendezte a titóista összeesküvések leleplezésére, amelyben Rajk László egykori nagy hatalmú kommunista belügyminiszter mellett civilek és katonák sokasága került bitófára. A terror immáron intézményesé vált, s vele a félelem is.

Annál visszatetszőbb volt Rákosi születésnapjának megünneplése 1952. március 9-én. Az egész országból táviratok és ajándékok ezrei érkeztek a Párt Akadémia utcai székházába. A táviratok és az ajándékok kifejezték egy-egy kollektíva megbecsülését, szeretetét Rákosi elvtárs iránt. Az újságok hetek óta cikkeztek harcos életéről, felelevenítve az 1919-es Tanácsköztársaság frontparancsnoki teljesítményét, illetve a Vörös Őrség parancsnoki kinevezését. A vezércikket március 9-én maga Révai József írta a Szabad Népben. Előző nap az operaházban hatalmas ünnepség zajlott. Mintha Sztálin 70. születésnapján lettünk volna. Az emelvényre odakényszerítettek művészeket is: Kodály Zoltán sem tudott kilépni az első sorból, de fél arcát a tenyerébe temette. Beszédek sora méltatta Rákosi elvtársat, aki mögött ott lógott saját hatalmas fejképe arany és vörös keretben. A felirat visszafogott volt: „Éljen népünk és pártunk bölcs vezére és tanítója, Rákosi elvtárs!”

Rákosi Mátyást falusi tánccsopor-tok, kórusok köszöntötték: tápéiak, sárpilisiek, hódoscsépányiak ropták a táncot, fújták a dalt. Kodály mellett ott feszített Dayka Margit színésznő, Szabó Pál író és több akadémikus is. Az est főszónoka Gerő Ernő volt. Hangja szárazon recsegett, a szöveg, amit felolvasott viszont egyértelmű volt. Lényege: „Tiszteljük, becsüljük, szeretjük Rákosi elvtársat, mert minden becsületes magyar, hazánk minden igaz fia érzi, tudja: Rákosi és a párt egy! Rákosi és a magyar munkásosztály egy! Rákosi és a magyar nép egy!” Hogy mit szóltak ehhez a malenykij robotra hurcoltak, a B listázottak, a kitelepítettek, internáltak, munkaszolgálatra kényszerítettek, az üldözött „kulákok”, az osztályidegenek, a politikai foglyokkal zsúfolt börtönök lakói vagy a még mindig a Szovjetunióban raboskodók, mint például Kovács Béla, a kisgazdapárt főtitkára – erről nem szóltak a tudósítások. Ráadásul azt sem verték nagy dobra, hogy szűk körben Rákosi elvtárs nyíltan kijelentette, a magyar nép nem demokrata. Hát ezért kell tanítani…

Hogy a magyar kommunista uralom mennyire azonos jellegű 1956 után és előtt, jól jelzi a Kádár Jánosról megjelent első életrajz Gyurkó László tollából, ahol szinte szó szerint ezt a fordulatot használja: Kádár János és a magyar nép – egy.

Drága édesapánk!

De ne legyünk ünneprontók! Az elnyomott, megnyomorított, üldözött milliók legfeljebb az amnesztiát várták, de az késett. Ellenben az operaházban egyre lelkesebb sztahanovisták, tsz-elnökök, úttörők, gyerekek, ifjak ünnepelték a Vezért. Csattantak a csókok, szállt a dal, zászlóerdő libbent. Egy ifjú szónok így szólította Rákosi elvtársat: „Drága édesapánk!” Végül megjöttek a fegyveres testületek alakulatai is: hűséggel a Vezérhez. Mindenki ott volt. Rákosi Mátyás meghatódott. Tőle szokatlanul szabadon beszélt válaszában. Így köszönt el: „Szabadság, elvtársak!” Aztán jöhetett az elmaradhatatlan kultúrműsor. Ezt már Rákosi elvtárs és felesége a királyi páholyból tekintette meg.

1952-ben március 9. vetekedett a többi ünneppel. Április 4. és november 7. kissé háttérbe szorult. Még március közepén is érkeztek a beszámolók a Vezér születésnapjáról, illetve miniszterelnöki kinevezéséről. Ilyen – néha a szexualitást is súroló stílusban: – „Salamon Józsefné, a Sortex dolgozója, Varga Józsefné, a Lóden sztahanovista csomózója lopva egy-egy könnycseppet törölnek ki a szemükből: Csak néztem Rákosi elvtársat, és csak tapsoltam, azt szerettem volna, ha minél tovább tart ez a pillanat.” A pillanatot újra és újra át lehetett élni, mert a Munkásmozgalmi Intézetben (Az egykori Curia épületében, ma Néprajzi Múzeum) hatalmas kiállítást rendeztek a Rákosi elvtársnak küldött ajándékokból. Rákosi Mátyás harcos élete – ez volt a kiállítás címe. Elsősorban üzemi kollektívák, termelőszövetkezetek, pártszervezetek, iskolák, de magányos rajongók is küldtek ajándékokat. Össznépi verseny indult, ki tud szebbet, jelentősebbet küldeni. (Az ÁVH azt figyelte: ki nem küldött.) De voltak „értelmes” ajándékok is. Egy gyár cipőt küldött a házaspárnak. Ebből kiderült, hogy Rákosi lábmérete 41-es, a feleségéé 36-os. Érkeztek makett csillék, Sztálin szénből kifaragott arcképe, a csepeliek elküldték gyáruk makettjét, ha már úgy is Rákosi Mátyás Műveknek hívják és Rákosi elvtárs egyik testvére az igazgató… Albumok, szobrok, hímzések, párnák, rajzok színesítették a palettát. A megnyitás napján 11 ezer ember jelent meg a kiállításon. Rákosi elvtárs nem volt köztük. (Legfeljebb a zárás után, illegalitásban.) Közben Rákosi elvtárs megkapta a legmagasabb kitüntetést, a Magyar Népköztársasági Érdemrend I. fokozatát. A Miskolci Egyetemet Rákosi elvtársról nevezték el. (A tanárok és diákok határozott kérésére.) Azon a héten szombaton iskolai szünnap volt, pártnapokat tartottak az üzemekben. Rákosi-ösztöndíjat alapítottak, Rákosi-érmet egyetemistáknak. 800 forint járt ezzel. Megindultak a Rákosi-tanulmányi és munkaversenyek. Kezdeményezték, hogy utcákat, tereket nevezhessenek el Rákosi elvtársról, de ezt Révai József határozottan elutasította. (A „négyes fogatból” hamarosan „trojka” lett. Vajon ki maradt ki?) Kisfaludi Strobl Zsigmond elkészült Rákosi elvtárs portréjával, Poór Bertalan a festménnyel.

Esetleges atrocitások

A kívülről szemlélőnek úgy tűnhetett, az ünnepségekkel minden rendben. Csak a bennfentesek tudták, hogy minden „spontán” lelkesedés gondos szervezés eredménye. 1952 az egyik legnehezebb, legelviselhetetlenebb éve volt a szocialista zsákutcának. Alig telt el egy év, és ezt már Moszkvában is kénytelenek voltak belátni. Rákosit menesztették a miniszterelnöki székből. Teljes távozására azonban még három évet kellett várni. Akkor a Szovjetunió „vendége” lett, lényegében deportálták. Hazatérését Kádár János tizenöt évig megakadályozta. A „szovjet hadsereg nálunk, Rákosi Önöknél” – mondta Hruscsovnak. Végül csak Rákosi elvtárs urnája érkezhetett Magyarországra. Már a reptéren várták Kádár emberei. Megtiltották, hogy a szűk rokonságon kívül bárki is jelen lehessen a szertartáson. „Tudomásuk van negatív irányú készülődésről (esetleges atrocitásokról)”. Rákosi elvtárs tehát még haló poraiban sem volt veszélytelen. Urnáját eldugott helyen, a Farkasréti temető kerítésében helyezték el. A Rákosi nevéhez köthető korszak a magyar történelem egyik legsötétebb szakasza volt, de a veszélye valóban nem múlt el. Az írók – tisztelet a kivételnek – kötettel tisztelegtek Rákosi elvtárs előtt. Talán nem volt más kiút a félelem miatt. De sajnos ma is vannak utódaik, akik nem tisztelni, hanem „tanítani” akarják e nemzetet, s hamis félelmekre hivatkoznak.

– 2014. március 10., hétfő

A szerzők történészek

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: