Aggályok

Sarkosan fogalmazva

Előre tudtam, hogy a hetven évvel ezelőtti német megszállás márciusban felállítandó emlékművének lesznek heves ellenzői, még azt is sejtettem, milyen érvekkel és indulatokkal fogják támadni. A két szélsőség: az emlékművet a „zsidóbérencek” agyalták ki, illetve a magyar nácik (fasiszták), hogy áthárítsák a történelmi felelősséget a németekre.

Aztán sorakoztak a további aggályok: miért éppen a Szabadság téren, mit szólnak ehhez a szovjetek (bocsánat, oroszok)? És jó dolog-e provokálni a németeket, nem fog-e dühbe gurulni Merkel kancellár asszony? Egy történész szerint ez is a Horthy-rendszer restaurációjához tartozik, különben is, „szövetségesek” szálltak meg minket, számottevő ellenállás nélkül. Az ügyben maga Szanyi Tibor is kifejtette szokásos, éles elméjű véleményét, szerinte március 19-e a magyar szégyen napja lesz. A Magyar Szégyen Pártja brüsszeli képviselőjelöltjétől kissé nehéz elfogadni az elutasítást, bár az egész magyar baloldal 1945 óta kifejezetten abban érdekelt, hogy az emberek mindent sürgősen felejtsenek el, kivéve az örökké megújuló, felelős, színes, egymással is vitatkozó baloldalt. A német megszállás felszámolta a magyar függetlenség látszatát is, meghiúsított minden lehetőséget a békekötésre vagy a kapitulációra, rengeteg áldozattal járt, kegyetlen hadszíntérré tette az egész országot, és az esztelen rombolás erői már nem ismertek sem Istent, sem embert. Amikor itthon és külföldön állandóan korholnak minket, magyarokat, hogy képtelenek vagyunk szembenézni saját múltunkkal, nem tudjuk „feldolgozni” történelmünket, talán nem kellene illedelmesen elhallgatnunk ezt a dátumot sem, bár Keleten és Nyugaton valóban kényelmesebb fenntartani az „utolsó csatlós” hazug közhelyét. A két emlékmű, a szovjet és a német ugyanazon a téren valóban felidézi a „két pogány közt” létezés ismétlődő dilemmáját, és a jó döntés geopolitikai képtelenségét. Hetven évnek elégnek kellene lennie ahhoz, hogy mindenféle aktuálpolitikai szándék és belemagyarázás nélkül megemlékezzünk egy történelmi eseményről, amely nélkül érthetetlen a magyar tragédia további kimenetele. A többi már a „mi lett volna, ha…?” ideológiai vitájához tartozik. Azt is el tudom képzelni, mi történnék, ha a magyar kormány nem emlékezik meg e gyászos évfordulóról. Nagyjából ugyanaz, mint most, mindössze azt fejtegetnék ugyanazok, hogy lám, a magyarok gyáván és cinkos módon próbálnak megfeledkezni a német megszállás áldozatairól és politikai következményeiről. Mindig rengeteg kibic van, és nekik semmi sem drága.

 

– 2014. január 3., péntek

 

A számok bűvöletében

 

 
Már csak néhány hónap választ el bennünket a választástól, amelynek pontos időpontja még nem ismert. A Századvég december hónapban ezer embert kérdezett meg, akiknek válaszaiból egyértelműen kitűnik, hogy ha ma lennének a választások, nagy fölénnyel a Fidesz–KDNP- pártszövetség nyerne.

 

A nyilvánosságra került adatok szerint a kormányzó pártokon kívül kettő további kerülne be: a Fidesz–KDNP, az MSZP és a Jobbik alkotná a kétszáz fős parlamentet. Az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció egyaránt a parlamenti küszöb közelében áll ugyan, de a mostani eredmények alapján nem kerülnének be az Országgyűlésbe. A liberálisok pedig még ennél is kevesebb bejutási lehetőséggel bírnak, hiszen két százalékon állnak, az LMP eredményei szinte alig mérhetők, éppúgy, mint a Schmuck-féle Szociáldemokratákéi.

 

Olvass tovább »

Újra napirenden

 

Indulatból persze bárki azt mondaná — én is! —, hogy ki vele, gondolkodás nél­kül. Minden besúgó, egykori, még a rendszerváltás előtti ügynök nevét a­zon­nal és hiánytalanul tegyük ki a világhálóra, töltsük fel az internetre. Ki vele! Hozzuk nyilvánosságra a jelentéseiket… Vagyis – más szóval: a bűneiket. S nagyon re­­lem, hogy nem kell részleteznem, miért is minősül bűnös tevékenységnek, cse­le­ke­det­nek az ilyen jelentések megírása. Függesszük ki mindnek a nevét a hir­de­­táb­lák­ra, akasszuk ki a faliújságokra, nyomtassuk óriásplakátokra, harsogják a tévék és a rádiók, az újságok közöljék folytatásokban, majd pedig szerkesszük az a­nya­got vaskos kötetté. Történelmi tanúságtételként. Miért is finomkodnánk ve­lük? Hiszen jelentéseikben ők sem finomkodtak senkivel, nem kíméltek senkit.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: