Kovács András

Kovács András

– A  választások közeledtével mérleget készíthetünk az Orbán-kabinet elmúlt 3,5 éves kormányzásáról. Milyen filozófia mentén hozták meg a döntéseiket? 

– A kormányzati filozófia eszménye egy erősödő és emelkedő Magyarország, amely végre elkezdheti a felzárkózást Európa fejlettebb részeihez. Nagyjából az 1867 utáni fejlődési irány XXI. századi változatát látom. 

Három szakaszra lehet osztani a 2010 óta eltelt kormányzati periódust. Az első szakasz a korábbi nyolcéves balliberális kormányzásnak a kijavítása, a hibák helyrehozása volt. Ebbe beletartoztak azok a szimbolikus ügyek is, mint a kettős állampolgárság könnyített megszerzésének a biztosítása, vagy a 2006-os őszi események károsultjainak rehabilitációja.

A második szakasz a válságkezelésé volt, amelynek a célja a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés, valamint az ország finanszírozhatóságának a biztosítása volt. 2013-tól pedig elindult egy építkezési szakasz, amelyben a megváltoztatott intézményrendszer gyermekbetegségeinek a kijavítása dominált. Ami túl gyorsan lett elfogadva, azt korrigálták. Így például jelenleg is az oktatási- és az önkormányzati rendszer összehangolása zajlik, amelynek a kifutásához legalább még egy ciklusra még szükség van.

– Mik tekinthetőek a legnagyobb sikereknek, és milyen területeken maradtak adósak a kormányon lévő erők?
– A legnagyobb siker a kétharmados többség, az a lehetőség, hogy egy párt bénító koalíciós kényszerek nélkül valósíthassa meg a programját. A legfontosabb dolog az intézményrendszer átalakítása volt, mivel a rendszerváltás óta kiderült, hogy a korábbi szisztéma nem hatékony. Az, hogy az átalakított intézmények sikeresen működnek-e, majd csak a későbbi években lesz világos.

A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése szintén komoly eredmény volt, mivel az előző kormányoknak 2004 óta nem sikerült leszorítani a költségvetés hiányát három százalék alá. A nemzeti összetartozás érzése is erősödött annak köszönhetően, hogy a szavazójog kiterjesztése révén a határon túli magyarok is a politikai nemzet részei lettek. Az életszínvonal javítása terén látványos eredmények nem születtek, mivel a túlzottdeficit-eljárásból való kikerülés, valamint az európai gazdasági válság újabb hulláma áldozatokat követelt a társadalom egészétől.

Most már egyébként látszanak ennek az első eredményei, mivel 2013-ban egyértelműen jobban élt az ország, mint 2012-ben. A jövőben is picivel könnyebb lehet az embereknek, akiknek egyelőre nem sikerült elmondani, hogy milyen megszorításokat úsztak meg azzal, hogy Magyarország azt az utat járta, amelynek révén sikerült elkerülni az IMF segítségét. A megélhetési gondok miatt egyesek természetesen a kormányt hibáztatják, de a tehermegosztás új rendje nagyban megkímélte a nyugdíjasokat és a közalkalmazottakat attól, hogy még nagyobb veszteségeket legyenek kénytelenek elkönyvelni.

– Valóban rendszerszintű változásokat hajtott végre a politikai intézményrendszerben a kétharmados többség?
– Alapvetően igen. Vannak olyanok, amelyek találkoztak a lakosság várakozásaival, ilyen a politikusi létszám és fizetések csökkentése. A stratégiai szektorokban az állam szerepe ismét erősebbé vált, mivel a liberális éjjeliőr állam helyett, egy szerepvállaló állam került a középpontba, amelynek az alrendszerekben is komoly következményei vannak. Például a Klebersberg Intézményfenntartó Központtal azt szeretné elérni az állam, hogy a regionális különbségek csökkenjenek az oktatási rendszeren belül, és egyfajta esélykiegyenlítődés történjen.

A közigazgatáson belül egy emberközelibb és hatékonyabb szisztémát hoztak létre a kormányhivatalok, -ablakok és a járások felállítása révén. A gazdaságban a munkaalapú társadalom került az előtérbe, amit a „workfare state” elveként egyébként már Tony Blair, volt brit munkáspárti miniszterelnök is szorgalmazott. Termelés nélkül ugyanis nem lehet mit elosztani, a stratégiai megállapodások is a termelővállalatok szerepét segítették.

A nyugati elkötelezettségünket kiegészítette a keleti nyitás, ilyen kiterjedt párbeszédre korábban nem került sor a felemelkedő ázsiai országokkal. A kettő nem zárja ki egymást, inkább kiegészíti.az első eredmények már látszanak, többek között, hogy Kína a turisztika területén stratégiai partnerként tekint hazánkra.

– Miért zúdult ekkora támadás a második Orbán-kormányra, ami még az Antall-, és az első Orbán-kormány elleni kirohanásokat is felülmúlta? 
– Voltak nagyon erőteljes támadások a korábbi kabinetek ellen is. Most leginkább a magyar példa elterjedésétől tartottak, ugyanis Budapest nagyon sok érdeket sértett azzal, hogy nem ortodox módon kezelte a válságot, valamint, hogy az IMF-fel kapcsolatban a török utat választotta, és nem alkalmazta a korábbi megbukott recepteket.

Az unióban is ijedséget váltott ki, hogy mi lesz akkor, ha a többi kormány is a multik és a bankok adóztatására tér át. Ebben az esetben egyébként ezek a multicégek már messze nem lennének olyan nyereségek. A magyar kormány megfordította a bizonyítási eljárást Brüsszellel szemben is a vitatott jogszabályok kapcsán, mivel arra kérte az uniós és nemzetközi intézményeket, hogy mutassanak rá a konkrét kifogásokra. Ezeket a vitatott pontokat egyébként később módosította is a kabinet. Nem nagyon találtak fogást Orbánékon sem jogi, sem más eszközökkel.

Nyilván voltak törekvések a kormány megbuktatására, mivel annak intézkedéseinek a terjedésétől nagyon féltek. Egyes döntések, amelyeket meghozott az Orbán-kormány, más országokban is követőkre találtak. A bankadót emelték Szlovákiában, Angliában szóba került a rezsicsökkentés és a segélyért munka elvének bevezetése, és a magánnyugdíjpénztárakat is hasonlóan államosították Lengyelországban, mint itthon.

2014. január 1., szerda MNO