Vona úr

Feleségét megcsalta, bordélyházban nem járt Vona

A magát római katolikusnak valló Vona Gábor Terry Black vádjaira reagált. A Jobbik elnöke közölte: volt egy komoly válság a házasságában, amit mára rendeztek a feleségével. Melegbárban soha nem járt.

Feleségét megcsalta, bordélyházban nem járt Vona

Vona Gábor

Terry Black transzvesztita előadó szenteste beváltotta korábban tett ígéretét, miszerint megnevez a parlamentből kitiltott, pornós múltú, X-faktoros Krasznai Tündénél sokkal erkölcstelenebb magyar politikusokat. Terry Black annyit közölt Facebookon, hogy „Semjén Szájer Vona a többieket nem sorolom mert lesz még alkalom”.

Erre reagálva Vona Gábor közölte: „ahogy azt az idén május elsején megjelenő Fekete bárány, fehér holló című könyvemben is megírtam már, a házasságomnak néhány évvel ezelőtt volt egy nagyon nehéz válsága, amely majdnem véget vetett a kapcsolatunknak. Ebben az időben házasságon kívüli kapcsolatom alakult ki, amellyel nagyon sok szenvedést okoztam a szeretteimnek. Ez az én felelősségem, amit vállalok. Ember vagyok, megbuktam, igyekszem tanulni belőle. A történteket a feleségemmel megbeszéltük, megszenvedtük és körülbelül egy évbe telt, mire feldolgoztuk, és hála Istennek, most azt mondhatom, a kapcsolatunk jóval erősebb és biztosabb, mint előtte volt”.

Vona azt is részletezte, mi az, amit nem tett meg: „soha nem jártam homokos bárban, de bármiféle egyéb vagy heteroszexuális irányultságú night clubban sem. Soha nem próbáltam semmilyen kábítószert, még füves cigit sem. Soha nem volt kapcsolatom semmiféle szexuális mássággal. Soha nem volt kapcsolatom prostituálttal. Semmiféle erőszakos vagy törvénytelen dolgot nem követtem el. Soha senkitől, sem magánembertől, sem a közjavakból semmit nem loptam”.

atv.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: