A kitűzött célra alkalmatlannak nevezte a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) elnöke a Magyar Nemzetnek a The New York Timesnak a magyarországi antiszemitizmust felmérő elektronikus kérdőívét. A hazánkban az antiszemitizmus ellen küzdő szervezet vezetője szerint az amerikai sajtóorgánum által karácsony napján publikált, önkéntes alapon kitölthető kérdéssor különféle érdekek alapján bármikor manipulálható. A TEV szerint azzal nem érdemes vitatkozni, hogy az antiszemitizmus hazánkban jelen van a romló minőségű közbeszédben. A negatív tendenciák elleni küzdelemhez azonban Bodnár Dániel úgy véli, a jogrendszer és a jogalkalmazás kereteit kell a közmegegyezésen nyugvó közös értékek alapján átformálni. Bodnár levelében rámutatott, a TEV havonta készített jelentéseiből és kutatásaiból kiderült, hogy a korábbi antiszemitizmus elleni küzdelemkísérletek téves fókusszal és rossz előfeltevésekkel közelítettek a jelenséghez. „Végre úgy kell és lehet az antiszemitizmusról beszélni, hogy pontos fogalmaink legyenek a tendenciákról. Ehhez azonban az kell, arra hogy összemérhető, szakmailag és módszertanilag megalapozott megfigyelési és kutatási apparátus álljon rendelkezésünkre” – fejtette ki.

A teljes cikk a Magyar Nemzet keddi számában olvasható.