Gyurcsányék kizárnak néhány „toroczkais” párttagot

Gyurcsány Ferenc arra számít, hogy a Demokratikus Koalícióból (DK) ki fogják zárni azokat a párttagjaikat, akik Toroczkai Lászlót támogatták a hétvégi ásotthalmi időközi polgármester-választáson. A DK elnöke erről kedden beszélt újságíróknak. A párt etikai bizottsága kedden ülésezett, de nem hozott döntést.

A Csongrád megyei Ásotthalmon vasárnap tartottak időközi polgármester-választást, amelyet a függetlenként induló Toroczkai László, a Jobbik megyei önkormányzati képviselője, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökenyert. A Magyar Narancs online-nak korábban nyilatkozott a DK helyi szervezetének egyik tagja, aki azt mondta, hogy ők Toroczkai Lászlót támogatják. A kijelentéstől a Demokratikus Koalíció vezető politikusai többször is elhatárolódtak.

Olvass tovább »

Hogyan jutott el a PM a „lehet más a politika” gondolatától Gyurcsányig?

Az elmúlt huszonhárom év egyik híres-hírhedt „fenegyereke”, Torgyán József valamikor a kilencvenes években feltette a kérdést a szocialisták felé a parlamentben: vajon hogyan jutott el az MSZP Marxtól a Fotexig? Nos hát, én meg azt kérdezném 2013 decemberében: hogyan jutott el Jávor és Karácsony Schiffer Andrástól Gyurcsány Ferencig?

„Embertelen döntés a Kúria lépése”

A károsultakat képviselő Civil Összefogás Fórum (CÖF) a jogegységi határozat megsemmisítését kéri – jelentette be a Hír TV Magyarország élőben című műsorában ifj. Lomnici Zoltán.

A szervezet jogi szakértője embertelen döntésnek nevezte a Kúria lépését.

– A CÖF rövid időn belül az ombudsmanhoz fordul és kéri az alapjogi biztost, hogy a jogszabályoknak megfelelően az Alkotmánybíróságnál ezt a jogegységi határozatot kezdeményezze, hogy semmisítsék meg. Megítélésünk szerint – és ez a GVH döntéséből is következhet – itt gazdasági erőfölénnyel való visszaélés történt. A határozat megítélésünk szerint a jogbiztonságban való hitet is veszélyezteti. Arra keressük a választ, hogy hogyan lehet az, hogy valaki 8 milliót felvett, 8 milliót kifizetett és még hátravan 17 millió – tette fel a kérdést ifj. Lomnici Zoltán.

"Embertelen döntés a Kúria lépése"
“Embertelen döntés a Kúria lépése”

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

Olvass tovább »

Egyetlen ügynök, szt-tiszt sincs biztonságban

Januártól az áldozatok bármikor felfedhetik a nyilvánosság előtt a róluk jelentéseket író ügynökök nevét – emelte ki Rétvári Bence kedden a parlamentben, miután a képviselők elfogadták a Nemzeti Emlékezet Bizottságának létrehozásáról szóló javaslatot.

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára újságírók előtt rámutatott: nem csupán egy testület alakul, hanem nagymértékben módosították az 1990 óta hatályban lévő, a múlt megismerésével összefüggő titkosítási és egyéb szabályokat. Maga a Nemzeti Emlékezet Bizottsága lesz a múlt megismerésének motorja – hangsúlyozta. 1990-ben bezárult egy ajtó, hiszen nem lehetett megismerni a különböző pártállami, titkosszolgálati alkalmazottak neveit, tevékenységüket. Ezt az ajtót most ez a törvény kinyitotta – fogalmazott az államtitkár.

Olvass tovább »

Magyar Szociális Fórum a Kúria döntéséről – BUDAPEST

 

 

..A fennálló jogrend miatt kerülhet a megtermelt érték fele a felső tízezer kezébe, a másik felén pedig a lakosság egészének kell osztoznia. Ez a rendszer okozza a példátlan társadalmi különbségeket, az igazságtalanságot és a lakosság 60 százalékát sújtó megélhetési válságot. Azt, hogy négy és fél millió honfitársunknak a létminimum alatt kelljen élnie, közülük közel egy milliónak mélyszegénységben….

 

 

Magyar Szociális Fórum a Kúria döntéséről

Budapest, 2013. december 17. Kedd

A Magyar Szociális Fórum kedden aggodalmát fejezte ki a Kúria hétfői döntésének társadalmi következményei miatt. A deviza-hitelkárosultak úgy élik meg a Kúria döntését, hogy a fennálló törvények alapján kizárták a jogi megoldás lehetőségét, és még azokat az ítéleteket is felülírták, amelyek a bankok által megkárosított emberek javára eddig születtek – áll az MSZF közleményében.

 

„Azokra a Hitelkárosultakra, akiktől ma már a felvett kölcsön kétszeresét és háromszorosát követelik vissza, vérlázítóan hat a Kúria állásfoglalása, miszerint a hitelszerződés nem ütközik jogszabályba, sem jóerkölcsbe, és nem is uzsoraszerződés” – írják. A Magyar Szociális Fórum szerint a Kúria egy társadalomellenes jogrend alapján hivatalból hozott társadalomellenes döntést. Ez a jogrend teszi lehetővé, hogy a bankok azt tehessenek adósaikkal, amit csak akarnak, az adósokat pedig még a sikeres védekezés reményétől is megfosszák. A fennálló jogrend miatt kerülhet a megtermelt érték fele a felső tízezer kezébe, a másik felén pedig a lakosság egészének kell osztoznia. Ez a rendszer okozza a példátlan társadalmi különbségeket, az igazságtalanságot és a lakosság 60 százalékát sújtó megélhetési válságot. Azt, hogy négy és fél millió honfitársunknak a létminimum alatt kelljen élnie, közülük közel egy milliónak mélyszegénységben, hogy gyermekek tízezreinek kelljen éheznie, hogy elvegyék a rokkantak nyugdíját, mindkét lábára amputált embereket, terhes anyákat, 90 éves asszonyokat lakoltassanak ki, emberek százait kergessék öngyilkosságba, tegyék ki fagyhalálnak, fiatalok százezreit kényszerítsenek arra, hogy hazai boldogulás híján külföldre vándoroljanak – áll a Magyar Szociális Fórum nyilatkozatában. „A Kúria dugót nyomott egy erjedő palackba, és visszaküldte a kormánynak a palackot. Ha a kormány sürgősen nem változtat a fennálló jogrenden, és nem szolgáltat igazságot a létükért küzdő tömegeknek, a társadalmi feszültség szét fogja vetni ezt a palackot” – tartja az MSZF. A Magyar Szociális Fórum tömeggyűlésre hívta a fennálló állapotokkal elégedetlen embereket. A megmozdulást pénteken tartják Budapesten.

 www.mszfszk.hu

 www.hitelkarosultakert.hu

Bizottság: trükközik az MSZP és a Jobbik

 

A Fidesz felháborítónak tartja, hogy sem az MSZP, sem pedig a Jobbik nem támogatta a keddi országgyűlési szavazáson az adóhatóság kiemelt adózókkal kapcsolatos gyakorlatát vizsgáló bizottság felállítását, pedig korábban követelték a testület felállítását.

Bizottság: trükközik az MSZP és a Jobbik

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: az MSZP és a Jobbik az elmúlt hetekben színjátékot játszott az adóhatósággal kapcsolatos vizsgálóbizottság ügyében, hiszen amíg korábban követelték a testület felállítását, addig a keddi szavazáson nem támogatták.

Kérdésre válaszolva emlékeztetett rá: korábban még az MSZP kezdeményezte azt, hogy vizsgálóbizottság ne alakulhasson olyan ügyben, amelyben éppen ügyészségi vagy rendőrségi nyomozás zajlik. Hangsúlyozta: a Fidesz végig azt képviselte, hogy az adóhatóság ügyében az ügyészség dolga az igazság kiderítése.

Olvass tovább »

Ásotthalom ostroma

Csörrenhettek a poharak vasárnap este az ásotthalmi Lajcsi kocsmában. Párt- és alkoholállástól függetlenül mindenki elégedett lehetett, hiszen a négyezer lelkes község újra felkerült Magyarország közéleti térképére. Egy híresség, a Hat­van­négy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, az MTV ostromlója, maga Toroczkai László lett a polgármester. Aki erre nem emeli poharát, nem ásotthalmi.

Legutóbb 1960 végén foglalkozott ennyit az ország Ásotthalommal. Akkor a helyi termelőszövetkezetben boszorkánysággal vádoltak meg egy asszonyt, s kevés híja volt, hogy nem jutottak el a vízpróbától a máglyáig. Végül a szocialista törvénykezés vaskeze megmentette a szerencsétlen asszonyt, s az ügy egyetlen kárvallottja a Magyar Rádió bemondója lett, akinek többhavi fizetése bánta, hogy elröhögte a hír végét.

%d blogger ezt szereti: