Kitoloncolták Kanadából Szegedi Csanádot

Kitoloncolták Kanadából a Jobbik volt európai parlamenti képviselőjét, Szegedi Csanádot – közölte internetes kiadásában a Montreal Gazette című kanadai lap.

  A volt politikust, aki a Westmounti Chábád hitközség meghívására érkezett Montrealba, visszaküldték Budapestre. A kanadai vám- és határrendészet bevándorlásügyi tisztségviselői, miután átvizsgálták a papírjait, úgy döntöttek, hogy az első repülőgéppel vissza kell fordulnia.

A lap szerint mintegy kétszázan gyűltek össze, hogy meghallgassák “visszatérésének, jóvátételének és a bűnbánatának” történetét, de Szegedit egy órával az előadás kezdete előtt kitoloncolták.
Szegedi Csanád meghívója, Devorah Shanowitz elismerte, hogy a közösség tagjai közül sokakat felháborított a volt politikus látogatása. Úgy vélekedett, olyan adatokat küldhettek róla a kanadai bevándorlásügynek, amelyek között nem szerepelt, hogy szakított a korábbi “életstílusával”. 


A kanadai állampolgárság- és bevándorlásügyi minisztérium vizsgálja, hogy mi alapján döntött a határrendészet Szegedi kitoloncolása mellett. Az okokat mindenesetre csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha a volt EP-képviselő lemond az adatvédelemhez való jogáról.
A lap szerint Szegedi Csanád a “nyíltan antiszemita Jobbik párt egyik vezetője volt, amíg fel nem fedezte zsidó gyökereit”.
Szegedi Csanád a történtekről a hvg.hu-nak azt mondta, nincs benne rossz érzés, nem haragszik azokra, akik miatt nem valósult meg a program. Egyébként is kedden tért volna haza, így is meg tudta nézni a várost, sőt a Chabad közösségbe is ellátogatott – tette hozzá.
A hírportál szerint nem dőlt el, hogy ki finanszírozza Szegedi útját, de valószínűsíti, hogy a Chabad közösség. Ez lett volna az első előadása az amerikai kontinensen, és a kudarc ellenére további szereplésekre készül az USA-ban és Kanadában is.

– 2013. december 10., kedd
Kapcsolódó anyagok:
  • Perben az egykori párttársak – A Fővárosi Törvényszéken megkezdődött a Szegedi Csanád zsidó származásával kapcsolatos per Novák Előd ellen. Szegedi ötmillió forintot követel egykori párttársától.
  • Izraelt védte Szegedi Csanád az EP-ben – Szegedi Csanád óva intette az Európai Uniót, hogy beleszóljon Izrael ügyeibe. A volt jobbikos szerint Izrael békét ad az embereknek, Palesztina viszont sosem létezett. Álláspontját egy…
  • Döntöttek Szegedi Csanád útodjáról – Pakusza Zoltán miskolci önkormányzati képviselőt választották a Jobbik miskolci alapszervezetének elnökévé a hétvégi tisztújításon – tájékoztatta a párt Borsod-Abaúj-Zemplén…

– See more at: http://magyarhirlap.hu/kitoloncoltak-kanadabol-szegedi-csanadot#sthash.h0gOt4l7.dpuf

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: