A liberalizmus egyik főbűne, hogy meggyilkolta a hőseinket. Először kiüresítette azokat az ideákat, amelyeket egy-egy kiemelkedő személyiség testesített meg, majd magát a hús-vér embert is a földbe taposta a közösség színe előtt. Mindezzel párhuzamosan relatívvá tette, ezáltal lerombolta az erkölcsi normákat, majd megkérdőjelezte az emberen túli értékek létét. Az okokat pedig azzal a naiv programmal magyarázta, amely szerint az ember képes megismerni, majd a hasznosság elvei alapján átalakítani a teremtett világot. Ehhez pedig végtelen szabadságra van szüksége, ami elől mindent el kell takarítani. A mesterséges világ pedig jobb lesz, ha a szabadságot minden örökké létező és követhető norma nélkül, végtelenített módon értelmezzük.
Aztán a posztmodern korban rádöbbenhettünk, hogy nincs ez így jól. A szabadság önmagában üres érzés. Ha nem töltődik fel követhető értékekkel, akkor nem teszi jobbá az egyes ember életét. Igaz, a szabadságra szükség van, mert a szolgaság szükségszerűen rossz – de mindebből nem következik az, hogy minden olyan normát le kell érte rombolni, ami erkölcsi korlátok közé szorítaná. Voltaképp ezen a ponton keresendő a konzervatív és a liberális szabadságfogalom közötti egyik, ha nem a legfontosabb különbség. Mert míg az előbbi úgy véli, hogy a szabadságot minden egyén számára biztosítani kell, de csak addig, míg az nem ütközik az egyes közösségek és hagyományok értékrendszerébe és az igazságosságba; addig a liberális, minden tiszteletet sutba dobva, korlátlanná kívánja tenni az egyén autonómiáját. Így kerül kukába a liberális gondolkodás szerint a nemzet, a család, vagy éppen bármilyen más, emberen túli értékek hitén alapuló közösség is. S ezért ölik meg az egyes normákat megtestesítő hősöket.
Olvass tovább »
43.670233
-79.386755
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...