Menczer: Sikerült áttörni a hallgatás falát

A Szovjetúnióba hurcolt magyar kényszermunkásokra emlékeztek szombaton

Megemlékezést tartottak Budapesten a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából szombaton. L. Simon László a kettős mérce elleni küzdelemre buzdított, Menczer Erzsébet pedig a civil szervezetek korlátozására emlékeztetett.

A Szovjetunióban volt magyar politikai rabok és kényszermunkások szervezetének (Szorakész) rendezvényén Menczer Erzsébet, a szervezet elnöke a Derkovits Gyula Általános iskola udvarán elmondta: a szovjet megszállók ebben az épületben is vallatták a magyar embereket, majd ítélet nélkül hurcolták őket a Gulag-táborokba, ahogy politikai érdekeik kívánták.

Kényszermunka Szovjetúnióban
Kényszermunka Szovjetúnióban

A túlélőket arra kényszerítették, hogy egymás között, s még családi körben se beszéljenek a történtekről. A rendszerváltás – ami szavai szerint inkább “módszerváltás” volt – és a Szovjetunió szétesése óta a magyar kormányok nem tiltották a megemlékezéseket, de a civil szervezeteket korlátozták. A fideszes képviselő szerint, jövő tavasszal egy ilyen irányú visszarendeződés lehetőségéről is szavazni kell.

Az Országgyűlés tavaly Menczer Erzsébet határozati javaslata alapján nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává. A határozat rögzíti, hogy méltóképpen emlékezzenek meg arról a mintegy 800 ezer magyarról, akiket 1944 őszétől hadifogolyként, vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak több éves kényszermunkára, illetve akiket a II. világháborút követően 5-25 évre száműztek a Gulag rabtelepeire a “magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján”.

 

 

L. Simon László: “Nem szabad úgy tennünk, mintha mindez nem történt volna meg”

Az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke beszédében köszönetet mondott Menczer Erzsébetnek az “elsöprő többséggel” megszavazott országgyűlési határozatért, amellyel a politikai diskurzus és ezen keresztül a közbeszéd tárgyává tette ezeket a tetteket, amelyeket “gyalázatos hallgatás” övezett. Ez a határozat a kollektív amnézia felszámolását tűzte ki célul – tette hozzá.
Mint kifejtette: békeidőben százmillió embert pusztítottak el ideológiai okból. Ártatlan emberek tízmillióit küldték halálba és tízmilliók életét tették tönkre. Köztük nyolcszázezer magyart hurcoltak el a Szovjetunióba, akik nem követtek el semmit, akiket koholt vádak alapján ítéltek el. “Nem szabad úgy tennünk, mintha mindez nem történt volna meg” – szögezte le.
A megemlékezéssel küzdeni kell a kettős mérce ellen

A képviselő megjegyezte, hogy “mintha ma is lennének olyanok, akik a köztársaság fogalmát ki akarják sajátítani”. Felszólalnak például az alaptörvény vitájában, “hogy fel akarják számolni a köztársaságot”, miközben csak azt mondták, hogy Magyarország neve Magyarország, államformája köztársaság. L. Simon László szerint ugyanezen eszme jegyében próbálták olyan módon beállítani a dolgokat, hogy fel lehet menteni azokat, akik a demokrácia védelmében, vagy a diktatúra elleni harc jegyében másokat lágerekbe zártak. “Ez a kettős mérce” – mondta L. Simon László, hozzátéve: ez az ami ellen szellemi értelemben is küzdeni kell.

kiállítás nyílt az elhurcolt kényszermunkások történetéről Pécsett

Az emléknap megválasztása

Az Országgyűlés 2012. május 21-én úgy határozott, hogy november 25-e legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. Az időpont megválasztását ahhoz kapcsolták a törvényhozók, hogy 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt érkezhetett haza a Szovjetunióból.

Az emléknapról szóló határozati javaslatot Menczer Erzsébet fideszes országgyűlési képviselő terjesztette be. Azt indítványozta, hogy a központi államigazgatási szervek, az oktatási intézmények, az egyházak, a civil szervezetek, a közszolgálati médiumok és az önkormányzatok méltóképpen emlékezzenek meg arról a mintegy 800 ezer magyar és német nemzetiségű kényszermunkásról, akiket 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként hurcoltak a Kárpát-medencéből a Szovjetunióba, illetve akiket a második világháború után nem egyszer a magyar hatóságok közreműködésével, koholt vádak alapján száműztek a Gulag rabtelepeire. Az elfogadott parlamenti határozat szorgalmazta, hogy állítsák fel a Szovjetunióba hurcoltak emlékművét. (A határozati javaslatot benyújtó képviselőnő édesapja a 2011 októberében elhunyt Menczer Gusztáv, a Gulagot túlélők egyike volt, aki a Kárpótlás Társadalmi Kollégium, valamint a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete, a Szorakész elnökeként, több szakkönyv szerzőjeként dolgozott a politikai üldözöttek helyzetének javításáért, a történelmi igazság feltárásáért.)

A Gulág

Létrehozása ártatlan emberek millióit  kényszerítette munkatáborokba, a huszadik század egyik legsúlyosabb tragédiája. Amikor 1917. november 7-én a bolsevikok hatalomra jutottak, igyekeztek ellenőrzés alatt tartani a szovjetrendszerrel szemben állókat, mindazokat, akiket származásuk, politikai meggyőződésük, vallásos hitük, az átlagosnál jobb anyagi helyzetük, képzettségük miatt vagy más oknál fogva “a nép ellenségének” minősítettek.

Az ellenőrzés, a felügyelet legfontosabb elemei az “elszigetelés” és a kényszermunka voltak. Az 1917. december 7-én létrehozott VCSK, közismert nevén a Cseka és utódszervezetei (OGPU, NKVD), illetve az Igazságügyi Népbiztosság feladata volt, hogy nagy tömegben olcsó “emberanyagot” biztosítsanak a nagyszabású építkezésekhez, a természeti kincsek kiaknázásához. 1930 és 1956 között ezeket a munkatáborokat a belügyi szerveknek alárendelt Lágerek Főparancsnoksága fogta össze. (Az orosz kifejezésből – Glavnoje Upravlenyije Lagerej – származik a Gulag elnevezés.)

Már 1944 előtt is került néhány száz magyar ezekbe a táborokba, ők csaknem kivétel nélkül emigráns kommunisták voltak.

Kényszermunka Szovjetúnióban
Kényszermunka Szovjetúnióban

A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről mintegy 800 ezren estek szovjet hadifogságba

Átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek csak haza, ha sikerült túlélniük a megpróbáltatásokat az embertelen körülmények között. Egyes adatok szerint az elhurcoltak közül mindössze 401 ezren tértek vissza szülőföldjükre, több ezren már nem is Magyarország területére, mivel otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került. A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben elpusztultak száma becslések szerint 200-250 ezerre tehető.

A jóvátételi kényszermunkások (“malenkij robotra” hurcoltak) teljes létszámát az 1947-es párizsi békében megszabott határokra vonatkoztatva a történészek mintegy 120 ezerre becsülik, közülük minden harmadik a volt Szovjetunió területén nyugszik. A túlélők legnagyobb része 1949-re hazatérhetett. A kényszermunkások között különösen tragikus sors jutott a politikai elítélteknek, az ő helyzetük 1949-től vált különösen súlyossá, ekkor hozták létre ugyanis a Gulagon belül a politikai elítéltek koncentrációs táborait. Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak öt-hatezer élte meg a szabadulását, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket.

– See more at: http://www.magyarhirlap.hu/menczer-sikerult-attorni-a-hallgatas-falat#sthash.ka5TxdTg.dpuf

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: