Banánhajón Svédországba?

Lukács Csaba

Tabuk társadalma

Úgy tűnik, bizonyos értelemben „ügy” lett abból Svédországban, hogy az MTVA megbízásából néhány napot forgattunk az ottani társadalomról (a filmet egyébként vasárnap este, A Lényeg című műsorban sugározzák, a riport pedig a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában jelenik meg). Nem szokványos ugyanis, hogy egy külföldi stáb jelenlétéről beszámoljon az állami televízió esti, főműsoridős kulturális híradója.

Az külön történet, hogy az egyébként objektív szöveg alá Magyarországról gárdás-bakancsos-felvonulós vágóképeket tettek (nyilvánvalóan a Kobra című műsor képeinek felhasználásával), Svédországról pedig a teraszról integető királyi pár, hagyományőrző ünnepség, boldog gyerekek és kulturáltan söröző férfiak jutottak a szerkesztő eszébe. A magyar stáb látogatásáról a stockholmi Metro újság is beszámolt, kommentekkel. „Végre valaki kívülálló készít egy kicsit reálisabb műsort a bevándorlásról, és biztos megmutatják, hogy ez magával hoz sok problémát is…” – írta valaki, míg egy másik megjegyzi: „Miért mindig mi legyünk azok, akik az egész világ gondjait befogadjuk és itt megoldjuk?” Többen kifejezték reményüket, hogy a magyarok filmjét majd a svéd televízió is átveszi.

Elérkeztünk a lényeghez: a sajtó- és véleményszabadság erős bástyájának, a demokrácia fellegvárának kikiáltott ország sajtójában erős, egyelőre kikezdhetetlennek látszó tabuk léteznek évtizedek óta. Miközben sokasodnak a gondok, a politikai korrektség álságos, látszattoleráns mázával fedik el a problémát. Miközben bőven jut újságoldal és műsoridő arra a vitára, hogy az uniszex vécében legyen-e piszoár a férfiak számára, mert ez esetleg erősítheti a nemi megkülönböztetést, azt a józan kérdést nem teszi fel senki, hogy az egyre több mozlim vallású bevándorló közül a radikálisabbak azért nem viszik el otthonról a feleségüket, mert azoknak esetleg egy férfi után kell majd használniuk a mosdót. A jó szándék tehát célt téveszt a teljes arányvesztés és a valóság iránti vakság nyomán: egyszerűen nem működik az, hogy a toleráns és befogadó svéd társadalomban mindenki szépen beolvad, ráadásul úgy, hogy az áldásos sokszínűség jegyében megőrzi az otthonról hozott kultúráját is. Ugyanis erre bátorítanak, elfeledve, hogy most már jellemzően nem Európából, nagyjából hasonló kultúrkörből érkeznek a bevándorlók, hanem gyökeresen eltérő szokásokat hoznak magukkal. (Egyébként a kilencvenes években készült felmérés szerint a magyar és a cseh bevándorlók illeszkedtek be a legjobban a svéd társadalomba.)

Vita a köztelevízióban

A svéd a cél?
Eleddig Svédországra úgy tekintettünk, mint egy már-már tökéletes országra. Mintaként, normaként, példaként, célként. Ahol – többek között – a sajtó és a média független, tárgyilagos és nem hazudik (à la Deák Ferenc). A Kobra című kulturális műsoruk Magyarországról szóló része azonban kicsit megrendítheti bennünk ezt a képzetet, miként a jogos és fontos magyar tiltakozásokat követő svéd reakciók is.

Olvassa el Fricz Tamás politológus e témával foglalkozó cikkét!

Volt olyan vita a köztelevízióban, amely arról szólt, hogy lehet-e a talpig fekete lepelbe öltözött nőnek csecsemőgondozóban dolgoznia. A nő körömszakadtáig ragaszkodott a viseletéhez, és a tapintat jegyében az nem hangozhatott el ellenérvként a vitában, hogy a kisgyerek esetleg fél a fekete lepeltől, vagy hogy cérnakesztyűben nem higiénikus tisztába tenni a csecsemőt. Az ellenoldal bátortalanul annyit tudott mondani: a nevelésnél fontos a szemkontaktus. Igaz, a szem az egyetlen, amely valamennyire látszik egy ilyen viseletben.

Svédországban még nem jutottak el oda, hogy őszintén lehessen beszélni a bevándorlás okozta problémákról. Nincsenek felkészülve az esetekre, amikor egy konfliktusos övezet mindkét oldaláról befogadják a menekülteket, aztán azok itt is folytatják egymással a harcot – gondoljunk például a zsidó–palesztin ellentétre Malmőben vagy a balkáni háború továbbélésére a stockholmi külvárosokban. Nem tudják kezelni azt sem, amikor a probléma nem menekültként, hanem teljes jogú uniós állampolgárként érkezik, és agresszív koldulásával ellepi az összes aluljárót. A gondok szaporodnak, a jellemzően baloldali sajtó hallgat, a szélsőjobbos honlapok pedig elképesztő látogatottságot érnek el: a vezető nacionalista portálok látogatottsága hétszer akkora, mint valamennyi parlamenti párt weboldalának össznézettsége. Igény tehát ott is van a valós problémák kibeszélésére, de ha ezt az olvasó nem tudja megtenni kulturált formában, akkor jön az idegengyűlölet. Nem véletlen az sem, hogy a legfrissebb mérések szerint az ottani Jobbik, vagyis a Svéd Demokraták immár a harmadik politikai erő az országban!

Kirekesztők társadalma, baloldali sajtó

Jogos a kérdés, miért ilyen a svéd sajtó. A Göteborgi Egyetem egyik kutatója, Kent Asp ötévente felméri az újságírók pártszimpátiáját. Komoly, kétezres mintán dolgozik anonim módon, így mérvadó az eredménye. A kutató az adatokat mindig összeveti a svéd társadalomban mért pártszimpátiákkal, és a két görbe soha nem egyezik. A legutóbbi, 2012-es mérés azt mutatja, a médiában dolgozók túlnyomó többsége még mindig baloldali érzelmű. Különösen igaz ez a közszolgálati sajtó munkatársaira: köreikben nyolcvanszázalékos (!) a baloldali vagy zöldszimpatizánsok aránya. A kulturális – tehát véleményformáló – kollégák esetében pedig a legnépszerűbb párt a volt kommunisták szervezete. Így már jobban érthető a sajtószabadságnak álcázott véleményterror – csak addig érdekel a másik gondolata, amíg ugyanazt gondolja, amit a többség jónak és korrektnek tart.

Mindezek fényében érthető az is, a svéd állami televízió kulturális szerkesztősége miért készített olyan műsort Magyarországról, amilyet készített. Szóhasználatuk, érvrendszerük, riportalanyaik, de még ténybeli tévedéseik is ismerősek – a Svédországi Magyarok Országos Szervezetének elnöke, Bihari Szabolcs szerint az emigráns magyar szervezetek vezetőinek feltűnt, hogy szinte szóról szóra ugyanazok a mondatok, szófordulatok jelennek meg az osztrák, svájci, holland, német és svéd sajtóban, amikor elmarasztalják Magyarországot. Nem csoda, hogy minden riporter, tévéstáb ugyanazokat a nyilatkozókat találja meg, és ugyanazokba a kínos hibákba fut bele: számukra a Jobbik hatalmon van Magyarországon, és a romagyilkosságok is a mostani kormány alatt történtek.

Egybevágnak a tapasztalatok

Érdekes volt megtapasztalni, hogy ottlétünk milyen izgalmat vált ki a Svédországban élő magyarok körében. Számtalan levelet, telefonhívást, közösségi oldalon küldött üzenetet kaptam arról, hogy mennyire felháborította őket az ottani köztévében október huszonharmadikán sugárzott műsor, és arról is, hogy az ő tapasztalataik egybevágnak az általam írottakkal a néha nem is olyan rejtett svéd rasszizmus kapcsán. Több embernek volt az én autóbérlésemhez hasonló kálváriában része, és egy tipikusan magyar keresztnevű levélírómnak például azt tanácsolták ottani ismerősei, hogy változtassa meg a nevét valami „svédebbre”, mert így sokkal könnyebb lesz állást találnia. A névcsere megtörtént, és lám, azonnal behívták interjúra arról a munkahelyről, ahonnan előtte még válaszra sem méltatták. Azóta ott dolgozik, de munkatársai gyakran viccelnek azzal, hogy banánhajón érkezett az országba a távoli, egzotikus, de valami furcsa véletlen folytán uniós tagország Magyarországról…

Amit a svéd filmről tudni érdemes
Heller Ágnes október 28-án a Magyar Nemzetnek elmondta, szerinte nem tartalmazott tévedéseket a hazánkat lejárató svéd dokumentumfilmben tett nyilatkozata, amelyben többek között arról beszélt, hogy a zsidók, a romák és a homoszexuálisok iránt megnyilvánuló egyre gyűlölködőbb hangulat leplezetlenül tetten érhető a magyar parlamentben is, ami példa nélküli Európában. Két nappal később beismerte, hogy nem látta és nem is nézi meg a filmet, majd másnap a Hír TV-nek már úgy nyilatkozott, a kontextus a hibás azért, hogy félreértik a svéd tévében tett kijelentéseit. A filozófus visszautasította, hogy a filmben vagy bármikor olyat állított volna: Magyarországon a romák, a zsidók és a homoszexuálisok elleni közbeszéd megerősödött.

Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár már október 24-én nyílt levelet küldött Hellernek, mert azt szeretné, ha a filozófus megosztaná az álláspontját a nyilvánossággal a Magyarországról készült svéd riportfilmről. Egy nappal később Kumin közölte, a kormány tiltakozni fog az alkotóknál a hamis állítások miatt. „Én egy megkövetést szeretnék tőlük kérni, ami azért több, mint egy egyszerű helyreigazítás. Azt hiszem, hogy ez egy olyan sértő, olyan bántó, olyan hamis, olyan rosszindulatú anyag volt, amit nem lehet csak egy helyreigazítással elintézni. Várom, hogy megkövetés legyen a következménye ennek. Azt kérem a kint dolgozó diplomatáinktól is, hogy mindent kövessenek el annak érdekében, hogy ez valóban meg is történjen” – mondta az államtitkár.

Egyébként a svéd film készítője nem volt hajlandó megnevezni, kik segítettek neki a műsor létrehozásában. Kristofer Lundström a Magyar Nemzetnek nem árulta el azt sem, honnan származnak a régebbi felvételek, és miért október 23-án vetítették le a műsort. Ugyanakkor a svéd köztelevíziónál sem értik, miért voltak tapintatlanok a műsor időzítését illetően. Eva Maria Barki Bécsben élő jogász a Lánchíd Rádióban arra figyelmeztetett, hogy a hazánk elleni külföldi támadások fokozódni fognak.

A Magyarországot lejárató film ellen még a Svédországban élő magyarok is tiltakoztak minden lehetséges módon, a filmben szereplő kapuváriakkal egyetemben, akik visszautasítják a szélsőséges billogot.

Magyar Nemzet
2013. november 08., péntek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: