Amikor Berija rárivallt Rákosira

 Szaniszló Ferenc: A zsidó származású pártkáderek aránytalan túlsúlyát a szovjet kommunista párt elnöksége tette szóvá Sztalin halála után, 1953 kora nyarán Moszkvában. Nyilván éppen a magyar kommunisták vezérfogatának: Rákosinak, Gerőnek, Farkasnak, Révainak a származására utalva. Noha, megjegyzem, ez ügyben a szovjet pártvezetés sem panaszkodhatott. Akkoriban terjedt ez a történet: Rákosit fogadja a Sztalint követő új szovjet vezetés Moszkvában. Fejére olvassák hibáit, mire Rákosi védekezik. Ekkor Berija rátámad: „Idehallgasson Rákosi! Magyarországon uralkodott már török szultán, osztrák császár. De zsidó király nem lesz! Vegye tudomásul!” A moszkvai fejmosás következményeként Rákosinak meg kell hátrálnia, s nemsokára Nagy Imre a miniszterelnök. Igaz, csak rövid időre. A moszkvai tárgyalások után Budapesten a központi vezetőség határozatot hozott, melynek szövege évtizedekig titkosítva volt.

 

1235295_663093973735399_560797212_n

Bővebben hétfőn 21.30-kor az Echo Tv-ben Szaniszló Ferenc Világ-panoráma című műsorában.

 

 

Echo TV

 

Egy hozzászólás to “Amikor Berija rárivallt Rákosira”

  1. Szarka Laszlo Says:

    Igen.”Gero” Erno a zsido tomeggyilkos,a “Barcelona-i meszaros” Magyarorszagon allami vezeto poziciot tolthetett be a tegnap is reszegen ordibalo kocsmai sopredek jovoltabol.Gyulolom ezeket az ember kinezetu ocska selejteket.Ezeket ki kell irtani,mint a veszett kutyakat.Ki is lesznek irtva.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: