Hazaárulók!

553901_10200865610908479_409903568_n
Heller Ágnes, Alföldi Róbert és Dopeman.
Ők a főszereplői annak a filmnek, amelyet a svéd köztelevízió sugárzott október 23-án, és amely a magyar állapotokat hivatott bemutatni. A névsor alapján nem nehéz kitalálni: a videóban hazánkban tomboló fasizmusról, orbáni önkényről és rettegő emberekről van szó. Hol van a kiegyensúlyozottság ??
Na igen ez szoclibeknél nem szokás!
Ez a Heller a  “tündérmese nevű szörnyszülött is tudja, mekkora szemét kamu ez a svéd film. Azt mindegyik balfék tudja, hogy ez nem igaz, nem ez a helyzet ma Magyarországon. De azért nem győzi örömét hangoztatni, hogy hú de jó hogy megint sikerült belénk rúgni külföldön.
Lehetne a svédekről is hasonló filmeket készíteni. Fel lehetne hánytorgatni a zavargó bevándorlók ügyét néhány hónappal ezelőttről, lehetne az ottani szélsőjobb akcióiról is írni, de be lehetne mutatni azt a szélsőbalos idiótát is, aki be akarta tiltani a férfiak számára az állva vizelést, mivel az a nőkkel szembeni diszkrimináció szerinte.
Alföldi Róbert a szent koronát és keresztény múltunkat dopmen sorozatban a himnuszunkat Heller Ágnes a hazát mocskolja
ÉS EZT TESZIK MIND  A HAZAI BALOLDAL MEGRENDELÉSRE!
Na ezek ők!
HAZAÁRULÓK!

Szörényi Levente: Alföldi cinkos és áldozat

Az ATV Húzós című portréműsorában Rónai Egon vendége hétfőn este Szörényi Levente Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző volt. Beszélt a jobboldalról, a kultúrpolitikáról, Alföldi rendezéséről, a világösszeesküvésről, Attila sírjának kutatásáról, és sok másról.

 

2013-10-29_1011

Szörényi Levente véleménye szerint Alföldi Róbert nagyon komolyan vette az István a király üzenetét. Aki most számon kéri az 1983-as rendezést, nem érti a kort, az aktuálpolitikát. Bródyval írt darabjuk a mindenkori hatalomról szól, mindig annak üzen. Nem érdemes másként megrendezni. De Alföldi Szörényi szerint túlteljesített. Amint a szerző mondta, ő egy szabad művész megfogalmazását látta a korról, az ő véleménye szerint létező és mindannyiunkat sújtó világhatalomról.
Szerinte Alföldi maga sem gondolta végig, hogy ő, a rendező a leereszkedő koronával nem a kereszténységről, az Orbán-kormányról mond kritikát, hanem a világhatalom korlátait mutatja be. Ezzel az értelmezéssel nemhogy baja van, tette hozzá Szörényi, hanem teljességgel egyetért.

Olvass tovább »

Heller Ágnes: „A lejárató filmet az ellenzék rendelte meg”

Világraszóló botrány, megdöbbentő riport – A Hit Gyülekezetének igazi arca

 

 

Az alábbiak valószínűleg igazak, mert több – sikeresen kilépett – volt Hit Gyülekezetes kedves ismerősöm hasonló dolgokról számolt be, s ma ők is nehezen élnek, mióta kiléptek onnan. Az alábbiakban egy tengerentúli magyar nyelvű újságban megjelent interjút olvashatnak.

 

nemeth-sandor-qpr-300x162

 Kapcsolódó:

Ezt a cikket az az ember írta, akiről itt kapunk jellemzést. Érdemes ezt is elolvasni, és utána eldönteni, ki a szavahihetőbb.
http://www.hetek.hu/…/egy_minden_gyanu_felett_allo_ember

Olvass tovább »

Egy imát értük is

Lázin Miklós András

Csodálatos dalt sokat írt Cseh Tamás, nekem mégis kettő tetszik a legjobban. Az egyik a Széna térről szól, a másik a Corvin közről. Két jelkép, két veszett ügy. Az előbbi a budai ostrom utolsó felvonásáé, a kitörésé, az utóbbi a Nyugat által ocsmány módon cserbenhagyott forradalom leghangosabb záróakkordjáé. A Széna tér időben most nem aktuális, arról februárban illik értekezni – annál inkább a szűk és görbe utcácskáról.

A kiadatlan dalok közé tartozó Corvin köziek minden sorát oldalakon át lehetne elemezni, most mégis csak négyet idéznék föl.

Először is:

„Újabb tankok jöttek – súgta szomszéd nagyfiú, / lőtt árvára újabb árva, folyt a háború.”

Majd pedig:

„Ruszki árvák égtek fáklyaként, / rongyok ők is: megtudták a tényt.”

Olvass tovább »

Kristály Lehel: Ingerek és küszöbök

Álláspont

 

Ülök a buszon. Sárga járat röpít Monor irányába. Két órával előbb kapcsoltam ki a televíziókészüléket. Hétszáz kilométer távolságból sajnos csak műholdas közvetítés nézőjeként vehettem részt a székelyek autonómiát követelő vasárnapi nagy menetelésén. Élt némi kétely bennem (de úgy tudom, a szervezőkben is), hogy véghez tudják-e vinni. Meg tudják-e mutatni, miért jogos, miért fájdalmas a hiánya annak, amiért küzdenek? Lesznek-e elegen? Tudnak-e erőt mutatni?

 

Megmutatták.

 

Voltak.

 

Tudtak.

Olvass tovább »

Kőrös: a szocialisták “nagyon átvertek minket”

Kőrös Gusztáv, a bajai videó egyik készítője szerint a szocialisták átverték, kihasználták őket. A solti roma önkormányzat elnöke, volt DK-tag hétfőn az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: a videót Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke kérte tőlük. Az MSZP erre reagálva azt közölte, hogy Kőrös Gusztáv “súlyosan valótlan kijelentéseket tett”, ezért az MSZP és Mesterházy Attila pártelnök jogi lépéseket kezdeményez.

        

 

A hírműsorban Kőrös Gusztáv arra a kérdésre, hogy ki volt a megbízójuk, úgy válaszolt: Király György felhívta őket az irodájába, hogy “készítsünk egy oktató jellegű filmet”. Azért, hogy azt zárt körben, egy konferencián mutassák be romáknak – mondta. Hozzátette: ott volt a szobában, ahol a videó készült. Közlése szerint a videót Károlyi Attilának, az MSZP Fejér megyei sporttagozata elnökének adta át.

 Kőrös Gusztáv úgy fogalmazott: “nagyon átvertek minket, kihasználtak minket”.

 

Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: